Alapételek

A krumplilángos hagyományos népi fogás, mindössze három összetevőből kerülhet étel az asztalra

Fotó: Győri-Dani Balázs / © Mindmegette
A népi ételeknek nincsen párja, és az emberek nagy része szép emlékeket őriz a vidéken, a nagymamánál töltött napokról és hetekről, az ott készült finomságokról. A krumplilángos is egy nagyiféle recept, aminél érvényesül a mottó, miszerint így kell kevésből sokat, finomat és laktató készíteni!

A krumplilángost sem keleszteni, sem dagasztani nem kell, sőt a sütéséhez egyáltalán nem kell olaj, szemben a hagyományos lángossal, amit bő zsiradékban sütünk ropogósra. A krumplilángos receptjét ismerik Borsodban és Szabolcsban is, népszerűségét egyszerűségének köszönheti, hiszen valóban három hozzávalóból készül, pillanatok alatt összeáll, ráadásul köret, vagy főétel is lehet belőle.

Krumplilángos
Krumplilángos
FOTÓ: GYŐRI-DANI BALÁZS / MINDMEGETTE

A krumplilángoshoz burgonyára, lisztre és sóra van szükség. Ennyiből áll ez a népi étel, amit ehetünk magában is, természetesen frissen sütve, még melegen, de kenhetünk rá fokhagymás olajat, és természetesen kerülhet rá tejföl és reszelt sajt is, akárcsak a lángosra vagy a tócsnira. A krumplilángos lehet köret is, ehetjük pörköltek vagy lecsó mellé, így végképp laktató fogás kerekedik belőle.

A krumplilángos receptje, íme a videó

A krumplilángos elkészítése során arra kell figyelni, hogy a megfőtt és áttört burgonyát hagyjuk teljesen kihűlni. Akárcsak a túrós derelye vagy a barátfüle, azaz a krumplis tészták esetében, a krumplilángosnál is fontos ez a lépés, mert csak a hideg tört krumpliból lehet jó, formázható tésztát gyúrni. Ha melegen kezdjük hozzádolgozni a lisztet, akkor a receptben leírtnál jóval több lisztet fel fog venni a burgonya, ráadásul a tészta puha, ragadós és rágós lesz, amivel lehetetlen dolgozni.

Hozzávalók a krumplipüréhez:

  • 1 kg krumpli
  • 30-35 dkg finomliszt

Az olajhoz:

  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1-1,5 dl olaj

Elkészítés:

  1. A krumplilángoshoz első lépésként a felkockázott krumplit sós vízben megfőzzük, majd egy krumplinyomó segítségével még melegen átnyomjuk. Az áttört krumplit szétterítjük egy deszkán, és hagyjuk, hogy teljesen kihűljön.
  2. Amikor a krumpli kihűlt, sózzuk, és hozzáadunk annyi lisztet, hogy nyújtható tésztát kapjunk. Az egészet összedolgozzuk, majd rudat formálunk belőle, és körülbelül 1,5 ujjnyi szeletekre vágjuk.
  3. Lisztezett deszkán egy sodrófával palacsintaszerű korongokra nyújtjuk, és mehet is a forró serpenyőbe mindenféle zsiradék nélkül. Mindkét oldalát lepirítjuk, és még melegen, fokhagymás olajjal lekenve tálaljuk.

Krumpliból palacsinta is készülhet, ráadásul édesen és sósan is ehetjük

A krumpli a magyar gasztronómia egyik fontos alapanyaga, és nemcsak köretként használjuk, vagy rakott ételek során, hanem édes tészták készítése során is felhasználjuk. A túrós derelye, barátfüle vagy szilvás gombóc tésztájába is kerül főtt burgonya, a mátrai borzaska különleges panírját is a reszelt krumpli adja, a tócsni nem is létezne nélküle, és egyes tájegységeken pedig a palacsintatésztába is belekeverik a reszelt burgonyát. Ezt hívják tócsnipalacsintának vagy krumplis palacsintának.

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.