Ajánló

Az étrend szerepe a feszült élethelyzetekben

A nyugati társadalmakban egyre inkább teret hódít a növényi alapú táplálkozás, testi és szellemi jólétünkre gyakorolt hatásáról azonban vitákat is hallani. Összetételük alapján négy fő étrendi típust különböztetünk meg, bár további felosztások is léteznek. A vegán étrend kizárólag növényi összetevőkből áll, az ovo-lakto-vegetáriánusok ezen kívül olyan állati termékeket is fogyasztanak, mint a tej vagy a tojás, de húst nem esznek. A peszko-vegetariánusok étrendjében az előbbi összetevők mellett a halhús is szerepel, a mindenevők pedig értelemszerűen szárnyasokat és vörös húsokat is fogyasztanak.

Német kutatók annak próbáltak utánajárni, milyen hatást gyakorol a növényi alapú táplálkozás a szellemi egészségre. A kutatás adatainak elemzése során kiderült, már rövid-középtávon markáns bizonyítékok támasztják alá a testsúlyra és a szervezet energia-metabolizmusára gyakorolt kedvező hatást mind normál testsúlyú, mind elhízott betegek esetén. A vegetáriánus és a vegán étrend hatása a stressz és a feszültség csökkenésében már nem volt ennyire egyértelmű, ezt az összefüggést csak a felmérés néhány vizsgálata tudta igazolni. (1.)

Képek forrása: Getty Images
Képek forrása: Getty Images

Ausztrál kutatók fiatal felnőtteken vizsgálták az étrend stresszre és feszültségre gyakorolt hatását. A résztvevőknek naponta ötször kellett zöldséget, két-háromszor gyümölcsöt, háromszor teljes kiőrlésű gabonafélét fogyasztaniuk. Fehérjeforrásként sovány hús, szárnyasok húsa, tojás és tofu szolgált naponta háromszor. Nem édesített desszertet naponta háromszor fogyaszthattak, halételt hetente háromszor. A „diétát” dió vagy más magvak, olívaolaj, fahéj és kurkuma egészítették ki. Nem volt ugyan tilos, de csökkenteniük kellett a tisztított szénhidrát, a cukor, a zsíros és feldolgozott hústermékek és az üdítőitalok fogyasztását. A kutatók még arra is ügyeltek, hogy a fiatalokon végzett vizsgálat időben elkülönüljön a legstresszesebb egyetemi időszaktól. A csoport adatait végül a megszokott étrendet fogyasztó fiatalok eredményeivel vetették össze. Már a 21. napon statisztikailag jelentős különbség mutatkozott a DASS-21 stresszpontszám tekintetében a kezelt csoport javára, igazolva a megfelelően összeállított – de nem szigorú vegetáriánus – étrend lelki egészségre gyakorolt hatását. (2.)

Korábban számos gyógynövényről feltételezték, hogy feszültségoldó hatással rendelkezik. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) újabb állásfoglalása szerint sem a zöld tea (3), sem a kamilla (4) nem rendelkezik érdemi hatással a stresszel szemben. A macskagyökér, a komlótoboz és a golgotavirág azonban olyan a növények, melyek kivonata hozzájárulhat a normál idegállapot és a lelki egyensúly fenntartásához, esti fogyasztás esetén pedig a nyugodt, pihentető, egészséges alváshoz és relaxációhoz. Ezeket az összetevőket tartalmazza a Valeriana Relax illetve a Valeriana Night Forte lágyzselatin kapszula.

Irodalom:

  1. / E. Medawar: The effects of plant-based diets on the body and the brain: a systematic review (Translational Psychiatry (2019) 9:226)
  2. / H. M. Francis et al: A brief diet intervention can reduce symptoms of depression in young adults – A randomised controlled trial (https://doi.org/10.1371/journal.pone.0222768 October 9, 2019)
  3. / https://efsa.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.2903/j.efsa.2018.5239
  4. / https://efsa.onlinelibrary.wiley.com/doi/pdf/10.2903/j.efsa.2010.1742
  5. / www.valeriana.hu
  • Az étrend-kiegészítő használata nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.


A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.