hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Áfonyás túrókrémtorta

75 perc
rafinált
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A sütőt 175 fokra előmelegítjük. A formát kikenjük, az aljára sütőpapírt teszünk.

A tojást szétválasztjuk, a sárgát 3 evőkanál vízzel és 4 dkg cukorral habosra keverjük. A fehérjéket csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A lisztet az étkezési keményítővel a krémre hintjük, hozzáadjuk a habbá vert fehérjét, majd óvatosan összekeverjük. A tésztát tortaformába öntjük, és sütőben 15-20 percig sütjük. Ezután hagyjuk kihűlni.

A túrót 10 dkg áfonyával és a maradék cukorral elkeverjük. 3 lap zselatint beáztatunk, felolvasztunk. A zselatint a túrókrémhez keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és a túrókrémhez adjuk.

A piskótaalapot kettévágjuk. Az alsó lapot visszarakjuk a formába, megkenjük a krém felével, majd ráfektetjük a másik lapot, és elosztjuk rajta a maradék krémet.

A maradék 1 lap zselatint beáztatjuk hideg vízbe. A maradék áfonyát kissé felmelegítjük, felolvasztjuk benne a zselatint. Miután kihűlt, a tortára kenjük, és az egészet fóliával letakarva hűtőszekrényben 2 órát dermesztjük.

Ezek is érdekelhetnek