Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Áfonya, a csodabogyó

Havasi meggy, havasi meggykóró, kukujza, kukajsza, afinya, molabogyó − igen, ez mind-mind a fekete áfonya neve. Vadételek mellé szószt, mártást, süteményt, tölteléket, lekvárt, szörpöt, teát, bort és pálinkát egyaránt készíthetünk belőle, ízesíthetünk vele levest, köretet, pikáns édességeket.

A fekete áfonya Észak- és Közép-Európában honos, az erdélyi havasok és alpesi tájak jellegzetes nyári gyümölcse, 2500 méter tengerszint feletti magasságig megél. Hazánkban a Sopron környéki, a Vas és a Nógrád megyei erdőkben, ritkábban a Nyírségben fordul elő.

A fekete áfonya alacsony félcserje, amely savanyú tölgyesekben, bükkösökben, fenyőerdők szélén érzi jól magát, csoportosan nő, és kisebb borsó nagyságú, sötétkék termést hoz a levelek tövében.

A vörös áfonya ugyancsak hegyvidéki, piros gyümölcsű faj, nagyon savanyú íze miatt csak feldolgozott formában fogyasztjuk. Magyarországon például a Zempléni-hegységben, a Mecsekben, az Őrségben, a Kőszegi-hegységben fordul elő, de jóval ritkább, mint fekete rokona.

Termesztésre a kék bogyós fürtös áfonya, a magasbokrú áfonya alkalmas: nagyobb ültetvények az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Chilében nőnek. A tőzegáfonya pedig igen nedves, savanyú talajon, tőzegmohalápokon (Észak-Alföld, Mátra) fordul elő. Szigorúan védett faj, eszmei értéke tízezer forint.

Az áfonya növényi rostokat adó pektint, gyümöcssavakat, cukrokat, A-, B1- C- és D-vitamint tartalmaz bőségesen, kiemelkedően magas a káliumtartalma, van benne kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor, vas, továbbá gyökfogó flavonoidokat (főleg antociánokat) nyújt nagy mennyiségben. Gyógyhatását elsőként Bingeni Hildegard apátnő írja le a középkorban.

Az áfonya lé vagy lekvár formájában a szembetegségek természetes gyógyszere: használják a szem különböző betegségeire − szürke- és zöldhályog, cukorbetegség miatt keletkező látási zavarok ellen −, s mivel sok A-vitamint tartalmaz, a farkasvakság gyógyítására szolgáló gyógyszer alapanyaga.

Az áfonyalekvár manapság is nagy hasznára lehet a monitor képernyőjére meredőknek. A gyógyszertárban kapszulás koncentrátumként kapható.

Magas antioxidáns-tartalma a kötőszövetek és a bőr egészségét segíti. Antibakteriális és keringést serkentő hatása is van. Az áfonya a szív- és érrendszeri betegségek gyógyszere, ösztönzi az immunrendszer védekezését, csökkenti a „rossz” koleszterin mennyiségét a vérben, és gátolja a rák egyes fajtáinak kialakulását. Megőrzi az agy frissességét, az emlékezést serkenti, és lassítja a motoros funkciók leépülését. Az öregedéssel járó Alzheimer- és Parkinson-kór kialakulásának megelőzésére és kezelésére időseknek diétaként ajánlják.

A fekete áfonya leveleinek − akár nyersen fogyasztva − enyhe vércukorszint-csökkentő hatása van, a főzet is jó a cukorbetegeknek, a népi gyógyászat vérnyomáscsökkentőként, vizelethajtóként és köhögéscsillapítóként is számon tartja. A levelekből készült tea, a termés frissen, szárítva, teának, esetleg gyógypálinkaként fogínygyulladás, szájbetegségek, gyomorbajok, epe-, hólyagproblémák, hasmenés esetén vagy vesetisztításhoz ajánlott. Frissen viszont a bogyók éppen hashajtó hatásúak. De bármilyen italként elkészítve csodás a bélflórára!

Ínyenceknek

Időigényes sokat szedni belőle, úgyhogy az erdőben senki nem fogja elcsapni vele a hasát. Lekvár, szörp, bor, sőt gyógybor és -likőr készíthető belőle, gyümölcsleves, gyümölcssaláta alapanyaga, sütemények, muffinok ízesítője, tölteléke. A vadételek − őz, nyúl, szarvas, vaddisznó − nélkülözhetetlen körete, ilyenkor kompót, lekvár, mártás, szósz vagy saláta formájában tálalhatjuk. A friss termés natúr joghurttal és müzlivel egészséges reggeli ínyencség. Az áfonya éretten is jól eláll hűvös pincében vagy hűtőszekrényben, jól fagyasztható, ezért általában így tartósítják.

Áfonyás clafoutis >>>

Diétázók is bátran fogyaszthatják, hiszen 100 gramm áfonya csak mintegy 42 kalóriát tartalmaz.


Banánleves áfonyával

Hozzávalók: 50 dkg banán, 1 liter almalé, 3 evőkanál étkezési keményítő, 2 pohár tejföl, 2 pohár áfonya, 1 csomag vaníliás cukor, csipetnyi fahéj, kevés citromlé
Elkészítés: A banánokat összeturmixoljuk a citromlével, hozzáadjuk az almalé felét, és felforraljuk, majd levesszük a tűzről. A maradék almalevet elkeverjük az étkezési keményítővel, és a levesbe öntjük. Beletesszük a vaníliás cukrot, 2 percig kis lángon főni hagyjuk, levesszük a tűzről. A fahéjat elkeverjük a tejföllel, és óvatosan a levesbe öntjük, végül hozzáadjuk az áfonyát. Hidegen tálaljuk.

Vörösboros áfonyamártás

Hozzávalók: 2 evőkanál szárított áfonyabogyó, 2 alma, 2 dl majonéz, 1 dl tejszín, 1 dl vörösbor, 2 szem összetört szegfűszeg, mustár, cukor, só és őrölt fehérbors
Elkészítés: A szárított áfonyát a vörösborban addig főzzük, amíg sűrű pépet kapunk. Ha kihűlt, hozzákeverjük a majonézt, a meghámozott, megtisztított és lereszelt almát, a mustárt, a sót, a fehérborsot, kevés cukrot, végül belekeverjük a tejszínből vert habot is. Azonnal fogyasztjuk. Tejszínhab nélkül a hűtőszekrényben sokáig eláll, tehát a tejszínt csak fogyasztás előtt keverjük bele!

Narancsos-áfonyás puffancs

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 10 dkg cukor, 10 dkg vaj, 2 közepes narancs leve, 1 narancs reszelt héja, 2 evőkanál sütőpor, só, 2 nagy marék fekete áfonya

Elkészítés: A sütőt előmelegítjük. Összekeverjük a lisztet és a sütőport a sóval és a cukorral. Hozzáadjuk a kockákra vágott hideg vajat, és kézzel összedolgozzuk, hogy morzsás állagú legyen. Ekkor belekeverjük az áfonyát és a reszelt narancshéjat, majd annyi narancslevet öntünk hozzá, hogy tészta állagú masszát kapjunk. A masszából 12 egyforma golyót formálunk, majd picit meglapítva kivajazott, kilisztezett sütőlapon megsütjük.

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss