Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Adventi vásárok, avagy hangulatgyűjtő kiruccanások

A karácsonyi készülődés talán legfontosabb eleme az advent. Az advent magában hordozza a lakás felékesítését, a karácsonyi menü kigondolását, az ajándékok megvételét és természetesen a lelki ráhangolódást az ünnepre.

Az adventi vásárok ez utóbbiakban nagy segítséget nyújthatnak: ajándékokat találhatunk szeretteinknek, az ízek, illatok és maga a látvány pedig biztosan felébreszti a bennünk szunnyadó karácsonyváró gyereket.

Magyarország legismertebb karácsonyi vására, az Európa 10 legrangosabb ilyen típusú eseménye között is helyt foglaló Vörösmarty téri vásár. A zsűrizett, kézműves portékák mellett, gasztronómiai rendezvények is kísérik a kirakódóvásárt. A téren felépített vályogkemencében kenyérlángost sütnek, többféle hagyományos magyar népi étellel várják a vásárra látogatókat: kürtőskaláccsal, többféle rétessel, pecsenyékkel, valamint a hangulatemelő és meghűlés ellen is remekül alkalmazható forralt borral.

Budapest mellett a vidéki városok, falvak is készülnek különböző, az ünnephez kapcsolódó fesztiválokkal és kirakodóvásárokkal. Székesfehérvár, Győr, Szeged, Kecskemét, Pécs, Eger, Kaposvár mellett Sopron és Miskolc is készül adventi vásárral, amelyek általában december elejétől az ünnepig tartanak nyitva, és természetesen nem csak hétvégén.

A vásárok mellett további programok színesítik a decembert. A harmadik és a negyedik adventi hétvégén a Gödöllői kastély karácsonyi pompáját csodálhatjuk meg. Ezüstvasárnap pedig Gyenesidáson a sült gesztenye illata varázsolhat el minket. Ezen a hétvégén a karácsonyi vásár és a betlehemezés kiegészül a sülő gesztenye semmivel nem összetéveszthető édes illatával.

A határainkon kívül, szomszédainknál is remek kirakodóvásárokkal és finom falatokkal várják az odaérkezőket.

Bécsben a hagyományos Rathaus előtti karácsonyi forgatag és a feldíszített Kärntner Straße  mellett, a város nagyjából 25 karácsonyi piaccal várja az ide érkező külföldieket. A bécsi karácsonyi vásár nagy múltra tekint vissza, hiszen már 1294-ben is rendeztek ehhez hasonlót. Bécs mellett Salzburgban, Grazban, Innsbruckban és a kisebb városokban is sok vásár várja az turistákat és a helyieket.

Prágában decemberben az Óváros téren és a Vencel téren kerülnek megrendezésre a karácsonyi kirakodóvásárok. A kézműves portékák mellett a szezonális cseh ételek is nagy szerephez jutnak.  A nappal is elbűvölő városban azonban este érdemes még egy sétát tenni, hogy teljes pompájában, a karácsonyi díszkivilágítással egyetemben is megcsodálhassuk. A mi hagyományainkhoz közel állóan, Szent Mikós napján jelmezbe öltözött emberek lepik el a várost és a gyereknek cukorkát osztogatnak. A piac környékén biztosan össze lehet futni az adakozó szenttel és segédeivel. A fővárosban található karácsonyi piac mellett Brnoban is vásárral várják a turistákat.

Lengyelország talán leglátványosabb karácsonyi fesztiválja a krakkói kirakodóvásár. A vásár nyitó eseményének a tradicionális bölcsőkészítő versenyt számít. A vásárban főleg lengyel kézműves termékeket, ékszereket vásárolhatunk, és persze nem hiányozhatnak a jó falatok sem. Krakkó mellett a fővárosban, Varsóban és Wroclawban is rendeznek karácsonyi piacokat.

Pozsonyban a Hlavné téren és a Františkánske téren találhatóak a karácsonyi kirakodóvásárok, amelyek szintén az adventi időszak alatt tartanak nyitva. A legtöbb vásárra jellemzően ezeken is az ország hagyományainak megfelelő kézműves tárgyakat vásárolhatunk, illetve megkóstolhatjuk a hagyományos szlovák ételeket, egy-egy pohár forralt bor kíséretében.

Ezek is érdekelhetnek

Friss