Achilles sarka - 7. rész

Az utazási iroda Polychrono néven hirdette a kis görög halászfalut, ahová elutaztunk. Ez az írásmód már első ránézésre, és a laikusok számára sem az a tipikus görögös jellegű és hangzású, nem is beszélve akkor még a latin betűkről és a görög ábécéről…

Láttuk persze rögtön, hogy ez minden bizonnyal a település nevének angolos írásmódja lehet, mert ma már szinte mindent és minden nyelven angolosan igyekeznek leírni a turisták számára. Megpróbáltuk hát értelmezni a szóban rejlő furcsaságokat.

Szerény görögtudásunkat, ami szinte a nullával egyenlő, az utolsó sejtelemig és féligazságig latba vetve, megpróbáltunk rájönni, mit is jelenthet a kellemes hangulatú kis halászfalu neve.

Ha jobb lettem volna fizikából és kémiából annak idején a suliban, akkor persze akár mérget is vehetnék rá, így azonban csak halvány sejtelemként derengett fel, hogy a „poli” azt jelenti, hogy abból a valamiből, amihez ezt az előtagot csatolják, sok van… Ismerünk polimereket és polihisztorokat, sőt maguk a görögök is, azok az ókoriak, politeisták, azaz többistenhitűek voltak. A „poli” jelentése ezzel letudva: sok, több…

A falu nevének második tagja, a „chrono” kapcsán némi töprengés után úgy határoztunk, hogy Krónosz istenség, Zeusz apjának nevéből megfejthetjük a jelentését: „Krónosz a közismert mítosz szerint felfalja gyermekeit, a régi görögök ezzel a kifejezéssel jelezték a mennyiségileg mérhető, múló időt.”

Az angolosan Polychrononak írt település nevét egy laza strandolás közepette mi Polikrónoszra magyarosítottuk, ennek jelentését pedig úgy értelmeztük, hogy „sok idő”… Bíbelődhettünk is ilyesmivel kedvünkre, hiszen időnk az volt bőven.

Egyik este, amikor beültünk vacsorázni az egyik tengerparti vendéglőbe, én szokás szerint rendeltem polipokat, tintahalakat, mindenféle tengeri herkentyűket, feleségem pedig, aki soha életében nem szerette az ilyesmit, értetlenül meredt az étlapra: annak görögül és angolul feltüntetett tartalmát nem tudtuk olyan egyszerűen megfejteni, mint a város nevének titkait.

Miután feladtuk a küzdelmet, azt mondja feleségem, hogy hát akkor ő rendel most szépen egy bécsi szeletet, egy olyat talán össze tudunk hozni a rendelésnél. Mondom neki erre, hogy „ne légy hülye, rendelj valamit, amiről nem tudod, hogy micsoda”. Úgy gondoltam, hogy egyszer járunk ott, a fene sem tudja, mikor keveredünk oda újra, hát együnk valami helyi érdekességet. Igazam is lett, azóta sem jártunk Görögországban! Sajnos...

Jól működhetett a rábeszélőkém, mert végül is rám hallgatott, s az Achilles kedvence fantázianévvel illetett tételre bökött az étlapon. Ennek a nevét megértettük, az összetételét meg nem firtattuk… (Végül, miután elfogyasztottuk a vacsoránkat, feleségem megköszönte, hogy olyan ügyesen és ellenállhatatlanul rábeszéltem a választásra…:-)

Később, amikor már itthon voltunk, és hétvégére nagy vendégsereget vártunk, asszonykám egyik nap azzal állított elém, hogy döntsük már el, mit készítünk a családi összejövetelre. „Emlékszel még arra a kajára, amit Görögországban ettél?” – tettem fel a kérdést. És emlékezett…

Kalkulálni kezdtünk, hogy mi volt benne, hogyan készülhetett, mit és hogyan követhettek el vele és ellene készítés közben, egyszóval, utólag megpróbáltuk feleleveníteni Achilles kedvencét. Két napra bezárkóztunk így a konyhába, s végül az egészből csak kihoztunk valamit, amit a hétvégén az asztalra dobhattunk, s amivel a vendégeink nagyon elégedettek voltak, sőt azóta már többször kérték is újra.

Mivel azonban ez az étel, amit mi így az utólagos felelevenítés során elkészítettünk, nem volt teljesen azonos azzal, amit Polikrónoszon fogyasztottunk (többes szám, mert én is megkóstoltam ám…!), ennek az általunk összetákolt változatnak mi a nem kevésbé fantázianévszerű Achilles sarka nevet adtuk és azóta is úgy hívjuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá mindenkinek!

Achilles sarka

Elkészítése: A húst szeletekre vágjuk, serpenyőben, kevés olajon hirtelen megpirí­tjuk a szeletek mindkét oldalát, majd tűzálló tálba helyezzük. A vöröshagymát apróra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, majd rárakjuk a csirkemájat, borsot, ételízesí­tőt és az egészet puhára pároljuk. A vegyeszöldséget lobogó ví­zben, ételí­zesí­tővel, borssal, bazsalikommal megfőzzük, lecsepegtetjük. A húsra előbb a pirí­tott májat, majd a zöldségféléket is rárétegezzük.
Besamelmártást készítünk: a lisztet kevés olajon megpirí­tjuk és fokozatosan, állandó keverés mellett felöntjük a tejjel, hogy közepesen sűrű mártást kapjunk. Kevés ételí­zesí­tővel, pici bazsalikommal, esetleg curryporral ízesí­tjük, majd a mártást rásimí­tjuk a vegyeszöldségre. Ezt követően az egészet bőven megszórjuk reszelt sajttal és a sütőben a sajt pirulásáig sütjük.
Zöldsalátával, esetleg krumplipürével tálaljuk.
Nagyon laktató étel, vendégvárásra (dupla mennyiségben) kiválóan alkalmas.

Sarnyai Ödön

Elefánt a porcelánboltban - 6. rész >>>