Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A sztárséf szerint ez a hibátlan rizses hús titka

default user icon
MME
A spanyol rizseshús, azaz a paella egyik királya, Danny Lledo már gyerekkorában is sokat tanult apjától, aki akkoriban Valenciában dolgozott szakácsként. A D.C. séfje szerint nem kell semmi ördöngösségre gondolni, ha egy jó rizseshúsba vágnánk a fejszénket, ugyanis mindössze három szabályt kell betartani, de azt nagyon szigorúan.

A paella, ami egyébként az egyik leghíresebb spanyol étel, leginkább ebédre, fatűzön készült általában rizzsel, paradicsommal, hagymával, csigával, kacsával vagy nyúlhússal, de előfordul, hogy csirkét is használnak hozzá. Ez a főétel, amit eredetileg a serpenyőből fogyasztanak, még ma is annyira kapós hazájában, mint nálunk a pörkölt, vagy esetleg a vasárnapi rántott hús.

A washingtoni Michelin-csillagos étterem séfe már több rangos elismerést is bezsebelt kiváló paellájával, most pedig nekünk is elárulta azt a három aranyszabályt, aminek segítségével mi is hasonlóan finomat alkothatunk.

Nem lóverseny!

A valenciai származású Lledo szerint a hibátlan paella egyik kulcsa, hogy legalább két órát kell rászánni. Mint mondja, a spanyol különlegesség főzése leginkább egy maratonhoz hasonlítható, és nem sprintversenyhez, azaz semmit nem szabad elkapkodni- írja a Food & Wine Magazin.

A rizs a legfontosabb

Annak ellenére, hogy az étel gerincét az alaplé adja meg, a hangsúlyt mégis a rizsre kell fektetni. A nagyjából tizennyolc perces főzési idő a következőképpen történik; az első tíz percben erős, az azt követő hét percben mérsékelt, majd az utolsó egy percben intenzív lángos kell főzni úgy, hogy a végén egy picit az edény aljára karamellizálódjon.

Csínján bánjunk az összetevőkkel

A kevesebb néha több! Ahhoz, hogy meglegyen a tökéletes ízharmónia, az alapleven túl sáfrány, olívaolaj, paradicsom, fokhagyma és paprika is szükséges. Csak annyi összetevőt használjunk, amennyi lehetővé teszi, hogy minden elem egyformán élvezhető legyen. Lledo szerint könnyen felboríthatja az egyensúlyt, ha túl sok húst, vagy zöldséget teszünk az ételbe.

SZAFTOS CSIRKÉS PAELLA: A SPANYOL SÜLT RIZSES HÚS RENGETEG ZÖLDSÉGGEL

A paellának, avagy a spanyol rizses húsnak számos, egészen pontosan 44 hivatalos változata létezik. Ha egy igazán autentikus verziót szeretnénk készíteni, akkor érdemes beszerezni egy nagyobb öntöttvas serpenyőt, amibe egy családi adag is belefér, s gond nélkül be tudjuk tolni a sütőbe is. 

Hozzávalók:

Az alapléhez:

  • 4 db felső csirkecomb
  • 1 db sárgarépa
  • 1 fej hagyma
  • szemes bors
  • 1 db paradicsom
  • 1 mokkáskanál rozmaring
  • 1,5 l víz

A "sofrito"-hoz:

  • 2 fej hagyma
  • 2 ek olívaolaj

A paellához:

  • 25 dkg rizottó rizs
  • 0,5 dl olívaolaj
  • 5 gerezd fokhagyma
  • bors
  • sáfrány
  • 10 dkg zöldbab
  • 2 db kaliforniai paprika
  • 5 szem koktél paradicsom

A PONTOS RECEPTET ITT TALÁLOD >>>

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss