Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A legfinomabb töltött zöldségek

Vannak olyan zöldségek, amelyek kiválóan alkalmasak arra is, hogy megtöltve kerüljenek a tányérra. Mivel általában nem igényelnek túl sok előkészültet, és könnyen arathatunk sikereket velük, a konyhában kevésbé jártasak is nagy kedvvel próbálkoznak elkészítésükkel. S akárcsak a tölteni valóknak, a töltelékeknek is csak a fantáziánk szab határt.

Hogyan készítsd elő? A megmosott, végeitől megszabadított cukkinit vagy tököt felvágjuk hosszában, húsát kikaparjuk. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk, majd megtöltjük, és forróra melegített sütőben megsütjük.

Sajtos-sonkás töltött tök 
 
 
Hozzávalók 4 személyre:
2 kisebb tök
1 húsleveskocka
1 tasak gyorsrizs
2 fej vöröshagyma
5 paradicsom
3 evőkanál olaj
15 dkg mozzarella
15 dkg sonka
fél csokor friss bazsalikom (vagy 1 teáskanál szárított)

Elkészítés: A tököt megmossuk, vékonyan meghámozzuk, hosszában kettévágjuk, és kiskanállal kikaparjuk a belsejét. A leveskockát felforraljuk 4 dl vízzel, és a rizst a dobozon feltüntetett ideig főzzük benne. Kivesszük, lecsepegtetjük, és hagyjuk kihűlni. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, leöblítjük hideg vízzel, lehúzzuk a héját, és kockára vágjuk. 
Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, beletesszük a hagymát, és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, és sóval, borssal ízesítjük. A mártást lassú tűzön, 15 percig, főzzük. A mozzarellát és a sonkát apró kockára vágjuk, a bazsalikomot megmossuk, leszárítjuk, és felaprítjuk. Mindezt összekeverjük a rizzsel, sóval, borssal fűszerezzük, és megtöltjük a kivájt tököket. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A paradicsommártást tűzálló tálba öntjük, ráültetjük a tököt, és a sütőben 30 percig sütjük.

 

Hogyan készítsd elő? A megtörölgetett gombák kalapját elválasztjuk a tönktől, amit aztán a töltelékben fel is használhatunk. A kalapokat óvatosan sózzuk-borsozzuk, és hagyjuk kicsit állni. Ezután lecsöpögtetjük, hogy a felesleges nedvességtől megszabaduljunk, és a gombafejeket tetszóleges töltelékkel betöltjük. Akár sütőben, akár grillen elkészíthető.

Juhtúróval töltött gomba 
 
 
Hozzávalók:
60 dkg gomba (csiperke)
20 dkg juhtúró
12 dkg margarin
2 közepes hagyma
1 csomag petrezselyem
2-3 dl tejföl

bors

Elkészítés: 6 dkg vajon üvegesre pirítjuk a kockára vágott hagymát. Megmossuk, és megtisztítjuk a gombákat, és kiszedjük a kalapjaikból a tönköket. A gombák tönkjeit felaprítjuk, és a hagymához adjuk, majd élénk lángon megpuhítjuk. A zöldségeket hagyjuk kihűlni. A hagymás-gombás keverékhez hozzáadjuk a juhtúrót, az apróra vágott petrezselymet, megsózzuk, megborsozzuk és alaposan összekeverjük az egészet. Egy jénait kivajazunk. Minden egyes gombafejet megtöltünk a juhtúrós töltelékkel, majd szép sorban a gombafejeket egymás mellé a tálra fektetjük úgy, hogy a töltelék legyen felfelé. A gombákat a tejföllel és a maradék vajjal meglocsoljuk, majd előmelegített sütőben kb. 200 fokon 20 perc alatt megsütjük. 

 

Hegyespaprika

Hogyan készítsd elő? A paprika száránál kis részt levágunk, hogy könnyebben kimagozhassuk. Ezután kevés lobogó, sós vízbe fektetjük, kicsit puhulni hagyjuk, majd lecsepegtetjük, és hagyjuk kihűlni. A töltelékkel megtöltjük, közben a kezünkkel "megtámasztjuk" a puha paprikát. Megtöltjük, száját betűzzük, lisztbe forgatjuk és forró olajban átsütjük. 

Hogyan készítsd elő? A színes paprikát megmossuk, kalapját levágjuk és óvatosan megszabadítjuk a magházától. Belsejét megsózzuk, megtöltjük a töltelékkel, majd a kalapját visszaillesztjük a helyére. Forróra melegített sütőben vagy parázson sütjük meg.

Pörkölttel töltött kaliforniai paprika

Hozzávalók:
8 db közepes nagyságú kaliforniai paprika
étolaj
20 dkg kész pörkölt
1 dl tejföl
8 db tojás

Elkészítés: A paprikák szár felöli részéről egy kalapot levágunk, a csumájukat és az ereiket kiszedjük. Üregükkel felfelé kiolajozott tűzálló tálra helyezzük, és félig megtöltjük az apróra vágott és tejföllel elkevert pörkölttel. (Tölthetjük 20 dkg gombából készült gombaraguval is.) Ezután mindegyikbe 1-1 tojást ütünk úgy, hogy a sárgájuk egészben maradjon. Forró sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a tojások fehérje megkocsonyásodik. Ezalatt a paprika is kicsit átpuhul, és a töltelék is átforrósodik.

A következő oldalon remek töltött káposzta, karalábé, szőlőlevél, padlizsán és paradicsom recepteket találsz!

 

Hogyan készítsd elő? A leveleket enyhén sós vízben 2-3 percig főzzük, hogy kissé megpuhuljanak. Ezután terítsük ki őket, majd mindegyik közepére helyezzünk tölteléket, hajtsuk be minden oldalról és kössük át, vagy tekerjük fel jó szorosan. A töltelékeket főzzük ki, és tálaljuk ízlés szerinti mártással.

Török töltött szőlőlevél 
 
 
Hozzávalók:
4 hagyma
olívaolaj
1 csokor friss kapor
1 csokor friss petrezselyem
2 evőkanal szárított menta (jobb 1 csokor friss)
2 paradicsom
1 citrom leve
2 pohár rizs
1 kiskanál fahéj

1 üveg tölteni való szőlőlevél
ha van, de kihagyható: 1 kanál gránátalmaszósz vagy szójaszósz

Elkészítés:
Töltelék: 4 hagymát összevágjuk, olívaolajon megpároljuk, majd rádobjuk a következőket egymás után: menta, rizs, paradicsomok meghámozva, összetörve, 1 citrom leve kifacsarva és felengedve vízzel, hogy 2 dl legyen, gránátalmaszósz vagy szójaszósz, két csipet só, összevágott kapor, petrezselyem. 10 perc lassú főzés után le lehet zárni, és lefedve állni hagyni 40 percet - 1 órát. Mielőtt otthagynánk, kóstoljuk meg, hogy elég sós-e.
Szőlőlevelek: Magyarországon már sok helyen kapható tölteni való szőlőlevél. A leveleket vegyük ki a léből, és tegyük forró vízbe, hogy felpuhuljanak. Vegyünk elő egy tűzálló tálat és béleljük ki a szakadt, vagy túl kicsi levelekkel.
Tekerés: Ha kész a töltelék, jöhet a bonyolultabb rész. Tegyünk egy levelet egy tálcára úgy, hogy a csúcsa legyen felfelé. Tépjük ki a csumáját, tegyünk egy kiskanalnyi tölteléket az aljához, hajtsuk be az oldalát, és szorosan tekerjük fel úgy, hogy a széleket mindig behajtjuk a henger előtt. 3-5 cm széles hengereket kell csinálni. (A török nagymamák szerint olyan vékony kell legyen, mint a készítő kisujja.) Az elkészült tekercseket tegyük szorosan egymás mellé a tálba, majd a tetejükre a következő sort. Ha végeztünk, fedjük be az egészet egy sor levéllel, és öntsük le 1 pohár vízzel. Lassú tűzön főzzük 30 percig.

 

Hogyan készítsd elő? A megmosott padlizsán végét vágjuk le, majd vágjuk ketté hosszában. A vágott felületet  rácsosan vagdossuk és sózzuk be, aztán hagyjuk egy kicsit állni. A magos részt hegyes késsel kivájjuk, ennek a helyére töltjük a tölteléket, és forróra melegített sütőben megsütjük.

Gombás töltött padlizsán 
 
 
Hozzávalók (2 adag):
1 kb. 40 dkg-os padlizsán
30 dkg gomba (bármilyen lehet)
2 közepes fej hagyma
vaj
paprika

kakukkfű

Elkészítés: A padlizsánt félbe vágjuk, kivájjuk a közepét, és megkenjük belül vajjal. Beletesszük egy tepsibe, és aláöntünk egy csepp vizet. 20 percig sütjük, s amíg sül, addig a hagymát vajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kockára vágott padlizsánbélt és a gombát. Fűszerezzük és egy kis vízzel rövid ideig pároljuk. Ha a padlizsán megpult a sütőben, beletöltjük a gombás tölteléket, és 15-25 percig sütjük. 

 

Hogyan készítsd elő? Az érett, de kemény paradicsom felső részét levágjuk, húsát éles kiskéssel eltávolítjuk. Belsejét kissé megsózzuk, majd szájával lefelé konyhai papírtörlőre állítjuk, hogy a felesleges leve kicsurogjon. Ezután töltjük, és forróra melegített sütőben megsütjük.

Sült töltött paradicsom sajtos paprikával 
 
 
Hozzávalók 4 személyre:
8 közepes paradicsom
1 zsemle
10 dkg gépsonka
60 dkg színes húsú paprika, vegyesen
1 evőkanál vágott petrezselyem
1 evőkanál tejföl
5 dkg reszelt füstölt sajt
2 evőkanál olaj
15 dkg krémsajt
2 dl tejszín

Elkészítés: A paradicsomokat lobogva forró vízbe mártjuk 10 másodpercre, majd lehűtjük, és lehúzzuk a héját. Levágjuk a tetejüket, kikaparjuk a magjukat. Nagyon apróra összevágjuk a zsemlét és a sonkát. A paprikát megmossuk, kimagozzuk, húsát szeletekre vágjuk. 
A zsemlét és a sonkát összekeverjük a petrezselyemmel, a tejföllel, és sóval, borssal ízesítjük. Ezt a tölteléket betöltjük a paradicsomokba. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A paradicsomokat tűzálló tálba rakosgatjuk, a töltelék tetejére reszelt füstölt sajtot szórunk, és a sütőbe rápirítjuk. Felforrósítjuk az olajat, megfuttatjuk benne a paprikát, és sózzuk, borsozzuk. Amikor kicsit megpuhult, rátesszük a krémsajtot és a tejszínt. Alaposan összekeverjük. A paradicsomok levágott kalapját kicsire szeleteljük, és hozzáadjuk a raguhoz. Összeforraljuk, majd a sült paradicsomok mellé öntjük. 

  • Még több töltött paradicsom >>>

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss