Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A kisvakond tortája

default user icon
MME
Az egyik legnépszerűbb torta, annak ellenére, hogy önmagában nem túl dekoratív… De ezen is lehet segíteni. Sőt, ha belegondolunk: mit ér egy vakondtúrás kisvakond nélkül?

Népszerűségét talán kedves nevének is köszönheti, de az is biztos, hogy nem nagyon lehet elrontani. Nem sikerülhet bénára, mert eleve csúnya, látványra tulajdonképpen egy kupac morzsa. Viszont szeletelve már mutatós, amint megmutatkoznak a rétegek. És igaz erre a finomságra is, hogy gyakorlatilag a végtelenségig variálható, akár fűszerekkel, akár a gyümölcsökkel, sőt még a tészta ízesítésével is játszhatunk – ízlésünk szerint.

A leggyakrabban banánnal készül, de használhatunk bármilyen idénygyümölcsöt, akár kompótot is a gyümölcsös réteghez. A tésztát készíthetjük kakaóval, ilyenkor már a tetejére készülő morzsát nem is kell színezni, de ha natúr, vaníliás vagy fahéjas tésztával dolgozunk, a végén egy kis kakaóporral elérhetjük a kívánt földbarna színt.

Nálunk a vakondtúrás torta vaníliás tésztával készült, szilvaraguval és sok tejszínnel, mert szerintünk ettől igazán krémes és ellenállhatatlan, persze a csokoládé sem maradt el!

Ha pedig torta, akkor különleges alkalomra készül, így egy kis időt és kreativitást szánhatunk a díszítésre is, és ebbe bevonhatjuk a gyerekeket is – vagy egy kis időre mi magunk is újra gyerekké válhatunk…

Vakondtúrás torta szilvával

Hozzávalók:
A tésztához:
4 tojás
20 dkg cukor
Fél rúd vanília
Csipet só
20 dkg vaj
20 dkg liszt
1 csomag sütőpor

A töltelékhez:
30 dkg szilva
1 mokkáskanál fahéj
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag tortazselé
3 evőkanál cukor
20 dkg tejszín
6 levél zselatin
3 evőkanál reszelt csokoládé

A díszítéshez:
20 dkg színes marcipán (vagy natúr marcipán és ételfesték)
1 evőkanál kakaópor

Elkészítés: A tésztához a tojásokat a cukorral, a vanília kikapart belsejével és a csipet sóval habosra keverjük, hozzáadjuk a szobahőmérsékletű vajat is, majd a sütőporral elkevert lisztet, összeforgatjuk, és egy 28 centis tortaformában 180 fokon 30-40 percig, tűpróbáig sütjük.

A szilvát félbevágjuk, kimagozzuk, a cukorral, a fahéjjal és a vaníliás cukorral összefőzzük addig, míg elolvad a cukor. A tortazselét a csomagoláson látható utasítás szerint kikeverjük vízzel, és a szilvához adjuk. A megsült tortalapot félbevágjuk, elegyengetjük rajta a zselés szilvát.

A másik tortalapot konyha aprítóval morzsává aprítjuk, hozzáadva 1 evőkanál kakaóport.

A tejszínt habbá verjük, hozzáadjuk a 3 evőkanál reszelt csokoládét. A hideg vízbe áztatott zselatinlapokat felmelegítjük, hogy felolvadjon, és a tejszínhez keverjük, hagyjuk egy kicsit hűlni, dermedni.

A csokis tejszínt a szilvára halmozzuk kupola alakban.

Végül a darált kakaós morzsát a tetejére szórjuk, rányomkodjuk. A marcipánnal ízlés szerint díszítjük.

Vakontúrás torta gluténmentesen >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss