Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A fenyőtoboz kincse: a fenyőmag

default user icon
SB
Salátába, vendégváró falatokhoz, desszerthez is használhatjuk, valamint nincs igazi olasz pesto sem fenyőmag nélkül.
Az ősember is fogyasztotta

Az őskorban is fontos eledel volt, az antik világban szintúgy: a római légió katonáinak élelmezésében fontos szerepet játszott. Ették az amerikai indiánok, és nem ismeretlen a keleti kultúrákban sem. Gyakran mézben tartósították. A fenyőnek egyébként nemcsak a magját, hanem kérgét, tobozait is felhasználták elődeink, elsősorban teát készítettek belőle.

A magvak kinyerése

Sokféle fenyő van, melynek magját megesszük. Két fő típus kapható itthon. Az egyik a ducibb, szögletesebb, ázsiai fenyőmag, ez az olcsóbb. Vehetjük még a mediterrán területeken élő európai mandulafenyő magvait is. Ez a fenyőfajta a száraz klímát kedveli. Dél-Magyarország védett mikroklímájú területein is találkozhatunk mandulafenyő példányokkal.

A fenyőmag színe a napraforgómaghoz hasonló, krémszínű, annál nagyobb, hosszúkás mag.
A fenyőmagokat kézzel piszkálják ki a tobozokból. A mégis bennmaradó magokat kemencébe helyezve pattogtatják ki, törik fel, majd forrázzák le. E hosszadalmas eljárás az oka, hogy a fenyőmag meglehetősen drága.

Mivel nagyon magas a zsírtartalma, gyorsan avasodik, nem áll el sokáig. Egy hónapig biztonságosan tárolhatjuk száraz, hűvös helyen, de a mélyhűtőben akár három hónapot is kibír. Mézben jól tartósítható.

Mire használjuk a pinolit?

Szórhatjuk salátára, sós és édes süteményekbe, adhatjuk zöldség-, hús-, halételekhez is.
Az olaszok pinolinak hívják. A fenyőmag nyersen kerül a pestóba.

Az íze megpirítva jön ki igazán, legegyszerűbb száraz serpenyőben vagy sütőben néhány percig hőhatásnak kitenni.

Olaszországban híres a pignoli keksz. Tunéziában a mentateát szórják meg alaposan fenyőmaggal, majd a mentás magokat kiskanállal lehet kienni a pohárból.

Egészséges magocska

Antioxidáns, tele van telítetlen zsírsavakkal, és nagyon sok benne az E-vitamin. Magas kálium- és magnéziumtartalmú finomság, csökkenti a magas vérnyomást, segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket.

Zöld tészta

Hozzávalók:
5-6 bazsalikomlevél
fél csokor petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
kevés igazi parmezán

bors
olívaolaj
pár szem fenyőmag
spagetti tészta

Elkészítés: A tésztát feltesszük főni. Amig fő, a fokhagymát apróra vágjuk és megpirítjuk. Az összes hozzávalót mixerbe tesszük, a pirított fokhagymát is hozzáadjuk és összedaráljuk, amíg zöld masszát kapunk. Ezt összekeverjük a kifőtt tésztával, átforrósítjuk, és azonnal tálaljuk.

Fenyőmagos vitaminsaláta

Hozzávalók:
5 dkg fenyőmag
1 fej saláta
2 db paprika
4 db paradicsom
1 db kígyóuborka
1 csokor újhagyma
1 db sárgarépa
1 csokor retek
1 db paradicsompaprika
Az öntethez: olívaolaj, borecet, só, őrölt bors, fűszersó vízzel elkeverve

Elkészítés: A salátát levelekre szedjük, megmossuk, majd egy salátástálat kibélelünk velük. A többi hozzávalót ízlés szerint szeleteljük vagy kockákra aprítjuk, a sárgarépát gyufaszál vékonyra reszeljük. Az alapanyagokat a salátalevelekre halmozzuk, fenyőmagot szórunk közé. Rálocsoljuk a salátaöntetet, és bőven megszórjuk fenyőmaggal a saláta tetejét.

Sült alma vaníliás túróval

Hozzávalók:
4 savanykás alma
1 evőkanál olvasztott vaj
8 teáskanál barnacukor
25 dkg túró
1 pohár joghurt
2 csomag vaníliás cukor
4 teáskanál fenyőmag

Elkészítés: Az almákat kettévágjuk, a magházat kikaparjuk. Vágott felükkel lefelé tűzáló tálba rakosgatjuk, megcsepegtetjük az olvasztott vajjal, és megszórjuk cukorral. Előmelegített sütőben kb. 200 fokon 15 percig sütjük. A túrót összekeverjük a joghurttal és a vaníliás cukorral. A fenyőmagot zsiradék nélkül gyorsan megpirítjuk. A sült almákat tányérra szedjük, a túrókrémmel meglocsoljuk, rászórjuk a pirított fenyőmagot.

Ezek is érdekelhetnek

Friss