Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A császári sör

A középkorban, ha egy vándor betévedt egy kis falu kocsmájába, többféle, helyben főzött sörrel olthatta szomját. Főzték árpából, búzából, zabból, és fűszerezték mindennel, ami ízesebbé, különlegesebbé, finomabbá tette sörüket. Ha közülük a legjobbat szerette volna az utazó, csak annyit mondott: Adjon a császáriból! – s a csapos mindjárt tudta, olyan emberrel áll szemben, aki a szomjának is megadja a módját.
Ugyanis akárhány féle sört csapoltak a sörfőző házában, csakis egy, a legfinomabb érdemelte ki ezt a nevet és rangot. Odaítélése igen szigorú megmérettetés után történt. Híressé tette azt a mestert, aki főzte, vagy ahogy a hozzáértők mondják: nevelte a sört. Folyt is a harc, hogy kinek az itala nyeri el a császári szállító címet, nem csak üzleti megfontolásból, hanem dicsőségből is. A címet elnyert főző egy évig nemcsak a császári udvarnak szállíthatott, de a házát élete végéig díszíthette a koronás cégér.

Hogy melyik lesz a “császári”, sokféleképpen döntötték el. Például a dürnbergi sóbányavidéken a bányászlegények a híressé vált “kardtáncukkal”. Évente megrendezett ünnepségükön választották meg a sörherceget, aki nemcsak a táncban bizonyult a legjobbnak, de a leggyorsabban tudott magába dönteni egy vödör nedűt, ő választotta ki az év sörét. Más vidékeken szigorú ítészek, bizottságok javaslatára lehetett elnyerni a címet. Egyházi méltóságok, hűbérurak, a polgárság előjárói nevezhették meg a legfinomabb italt. Jóval később ezt a hagyományt vették át a francia cognac-vidéki lepárlóházak, akik az egyes pincészetek legkitűnőbb nedűjét Napóleonnak nevezték.

Ezek is érdekelhetnek

Friss