Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A bor, ami a legjobban passzol a paprikás fogásokhoz: kadarka

default user icon
MME
A kadarka egy kihívást jelentő szőlőfajta a borászok számára, aki azonban belevág a termesztésébe, azt mondja, megéri vele foglalkozni. A fűszerességét, a játékos könnyedségét a fogyasztók is szeretik, nem hiába egyre népszerűbb.

Eredendően nem magyar fajta, hiába szeretünk „hungarikumként” gondolni rá. Magyarország területére a Balkánon keresztül került, mikor a törökök elől menekülő és hazánkban letelepülő rácok behozták magukkal az 1400-as évek közepén. Ők terjesztették el a kadarka termesztésének és borkészítésének módját, olyannyira, hogy a filoxéravész előtt Magyarország területén a szőlőültetvények közel 70%-a kadarka volt.

Mivel tömegtermelésre egyáltalán nem alkalmas, sajnos ez a szám fokozatosan csökkent, míg végül szinte majdnem teljesen eltűnt. A 90-es évektől egyre több borász fedezte fel újra a kadarkát, ma közel 400 hektár van az országban, és a telepítések száma fokozatosan nő.

A kadarkatőkék negyede ma Szekszárdon található. Az ottaniak mindig is ragaszkodtak ehhez a fajtához, így aztán az igazán idős tőkék itt találhatóak. Emellett még Egerben, az Alföldön és Villányban jelentős az állomány.

A kadarka rendellenes virágzatú, a virágfürtben nővirágú, hímjellegű és átmeneti formájú virágok is találhatóak. Fagyérzékeny, valamint későn, október végén érik. Bogyójának héja vékony, így egyrészt kevésbé ellenálló a betegségekkel szemben, másrészt emiatt kevesebb a színanyaga és a tannintartalma is. Az időjárásra való érzékenysége miatt előfordul, hogy nem minden évben tudnak szüretelni belőle.

 A fajta karakterét könnyen elnyomhatja a túlzott hordóhasználat, ezért általában vagy tartályban, vagy használt nagy hordóban rövidebb ideig érlelik. Ekkor megmaradnak a piros bogyós gyümölcsös jegyek, és a szőlő saját, fűszeres karaktere is. Legtöbbször fajtaborként palackozzák, de házasításokban, például a szekszárdi és az egri bikavérnél is előszeretettel használják.

A könnyed, játékos, de elegáns bor mellé sokféle fogást választhatunk. Nagyon jól illenek hozzá a klasszikus magyar, fűszerpaprikás ételek, mint a halászlé, de bármilyen paradicsommal készült fogás, akár egy pizza mellé is bonthatjuk.

 Vida Bonsai Öregtőkés Kadarka 2016

Említettük, hogy a Szekszárdi borvidéken találhatunk igazán idős ültetvényeket is. Vidáéknál közel 100 éves bakművelésű kadarkákat fedezhetünk fel. Ezek a göcsörtös törzsű tőkék ihlették a nevét és a címkéjét is a bornak. Ami egy igazán komoly kadarka, karakteres fűszerességgel és sok piros bogyós gyümölccsel. A kevés tannin és az élénk savak szép struktúrát adnak neki. Ha kibontottuk, érdemes odafigyelni rá.

Heimann Céh Kereszt Kadarka 2017

Ha valaki hiányolná a hordót a kadarka mellől, az választhatja a szekszárdi Heimann Céh Kereszt kadarkát. A spontán erjesztett tétel egyharmadát új hordóban, a többit pedig ászokban érlelték. Kicsit több tannint, édesebb fűszerességet, sűrűbb textúrát érezni a borban, ami persze nem veszíti el a gyümölcsösséget és a szép ívet adó savgerincet sem. Több szempontból is különleges tételnek, úttörőnek számít ebben a stílusban, és szerintünk bérelt helye van a halászlé mellett.

Koch Hajós-Bajai Prémium Kadarka 2015

Tízgenerációnyi szőlészeti és borászati múlt után Koch Csaba is követte a nagyapák és a dédapák útját, és két borvidéken is sok-sok hektárt művel. A Hajós-Bajai borvidéken található félhektárnyi, sok munkát igénylő kadarka jól érzi magát a humuszban gazdag, napfényes termőterületen. A 2015-ös meleg évjáratban egy érett gyümölcsökkel teli, intenzív aromavilágú bor készült. A tétel kereksége és a lágy tanninok tökéletesen passzolnak az indián nyárhoz.

HÁZIBULIK, GRILLEZÉSEK ILLATOS BORA – ÍME A CSERSZEGI FŰSZERES! >>> 

MUSKOTÁLY – AZ ILLATOS BOROK SZERELMESEINEK >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss