Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

73 kilót fogyott a kétgyermekes anyuka, aki már csak bottal tudott járni

default user icon
MME
Már csak bottal tudott járni, nem figyelt az étkezésre, és egy súlyos betegség tüneteivel sem foglalkozott a fiatal nő, aki az életét köszönheti a fogyásnak.

Christine Cooper Hughes naponta két tábla csokit, több zacskó csokis kekszet és chipset evett.

A 30 éves nő azt mondja, naponta 3000 kalóriánál is több ételt fogyasztott, és már csak sétabot segítségével tudott járni a lakásban.

Egy ponton kiderült, hogy egy betegség is felelős a nő túlsúlyáért, nem csak az étkezése. Christine ekkor döntötte el, hogy radikálisan változtat az életén. Az elmúlt két évben a kétszeres anyuka közel 73 kilótól szabadult meg, ma pedig már ő is csak csodálkozik, ha a régi fotóit nézi.

"Hetente 4-5 alkalommal már elviselhetetlen gerincfájdalmaim voltak. A helyzet odáig fajult, hogy csak bottal tudtam közlekedni, és nem tudtam besegíteni a gazdaságban"- mesélte a nő, aki családjával együtt egy farmon él.

Ahogy olvadtak le róla a kilók, úgy vált egyre könnyebbé számára a mozgás.

"Az életmódváltás előtt volt, hogy már négykézláb, a padlón mászva közlekedtem.

Az étkezésre sem figyeltem, csak arra, hogy gyors és kényelmes legyen, nem pedig egészségesen"- folytatta a nő, aki most 1500 kalóriát eszek egy nap és az 54-es ruháit, 40-esre cserélte. 

A Christine-nél diagnosztizált Bechterew-kór, a gerincet alkotó ízületeknek és a keresztcsonti ízületnek olyan gyulladásos megbetegedése, mely hónapok, évek alatt egyre súlyosabb tünetekhez, mozgáskorlátozottsághoz vezet. A kezeléseknek és a fogyásának köszönhetően, mára ezt is sikerült legyőznie!

"Több energiám van, boldogabb és nyugodtabb vagyok. Azt tanácsolom bárkinek, aki életmódváltásba kezd, hogy ne adja fel. Nagyon nehéz lesz, de elérni a célt, a legnagyobb boldogság és életmentő döntés!" - mondta.

Christie mintaétrendje:

  • Reggeli: gyümölcs, natúr joghurttal
  • Ebéd: Egy csésze marhahúsleves
  • Vacsora: Szénhidrát csökkentett tésztasaláta, vagy grillezett hús és zöldség

40 KILÓT FOGYTAM 7 HÓNAP ALATT - ÉLETEM LEGJOBB DÖNTÉSE VOLT

BANÁN KONTRA GÖRÖGDINNYE: MEGDÖBBENSZ, HOGY MIBEN MENNYI KALÓRIA VAN

Csak most kezdted? Már túl vagy a nehezén? Szeretnéd megosztani a saját történetedet és étrendet másokkal? Küldd el nekünk fotóval a saját fogyásodat, és motiváld vele a Mindmegette többi olvasóját! A leveleket ide várjuk: mindmegette@mediaworks.hu
 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss