Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

7 élelmiszer, amit vegánnak hittél, pedig nem az!

A növényi alapú táplálkozás követőinek egyik legfontosabb ismertetőjele, hogy hajlamosak többet olvasni az élelmiszerboltokban, mint a városi könyvtárban. Ebből kifolyólag pedig pontosan tudják, melyek azok a termékek, melyek a közhiedelemmel ellentétben nem mentesek az állati összetevőktől. Következzen hát néhány ezek közül!
Gumicukor

Vélhetőleg egy világ dőlne össze bennünk, ha a Tévé Maciról kiderülne, hogy pincéjében feldarabolt hullákat tárolt. Nos, hasonlóan kiábrándító gyermekkorunk másik kedvence is: a legtöbb gumicukor ugyanis zselatinból készül, melyet (nagy levegő!) vágóhídi csonthulladékból állítanak elő.

Worcestershire szósz

Egy emblematikus ízű ízesítőszer. De jobban tesszük, ha a Bloody Maryt enélkül isszuk, többek között ugyanis a szójaszósz, a fokhagyma és a koriander mellett szardellát is tartalmaz.

Egyes rágógumik

A rágógumik egy része glicerint tartalmaz, mely mellesleg a szappangyártás egyik mellékterméke, és többnyire állati zsiradékból készül.

Egyes sörök és borok

Némely – főként angol - sörök szűréséhez egy bizarr összetevőt, történetesen halak úszóhólyagját használják. (A vegánok tiltakozása megtette hatását, a Guinness pl. 257 év után rászánta magát, hogy a jövőben kizárólag növényi alapanyagokat használjon a sörfőzés során.) De mi a helyzet a borral, ami állítólag a legtermészetesebb alkoholos ital? Nos, némely – főként – vörösborok egy derítés nevezetű eljáráson esnek át, melyhez tojásfehérjét vagy zselatint is alkalmazhatnak.

Margarin

Bár klasszikus növényi alapú termékként él a köztudatban, valójában tejsavót, zselatint és vajat is tartalmazhat. Ezért, ha biztosra akarunk menni, vásároljuk a bio verziót.

Egyes narancslevek

Ha a dobozon meglátjuk az „omega 3 zsírsavak” feliratot, jobb, ha a polcon hagyjuk az ominózus terméket, ez ugyanis az esetek túlnyomó többségében halolajból származik.

A listát olvasva sokaknak támadhat az az érzése, hogy Európa közepén szinte képtelenség 100%-ban vegán módon táplálkozni, hacsak nem bioalmán és sárgarépán élünk le egy komplett életet.  Szerencsére azonban mindegyik termékből létezik kizárólag növényi alapú alternatíva, addig is, ne szégyelljünk kérdezni és informálódni!

Házigazdánk további cikkeit és receptjeit itt találod >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss