Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

16 nyomós érv, amiért megéri indukciós főzőlapra váltani

Az elmúlt években egyre több család döntött úgy, hogy a gáz helyett elektromos tűzhelyre váltanak, ezzel csökkentve a fogyasztást. A legnépszerűbb megoldás az indukciós főzőlap. Lássuk, miért!

Biztosan sokakban felmerül már a kérdés; mégis milyen főzőlapot kéne venni? Egyáltalán érdemes lecserélni a hagyományos gázt indukciós főzőlapra? Mi úgy gondoljuk, hogy igen, ám a következő tippek biztosan segítenek majd a ti döntésetekben is. 

1. Hamarabb felforr a víz

Az indukciós technológia mágneses energiát használ a hőfejlesztéshez. Előnye, hogy nem a környező levegőt vagy a főzőlap felszínét melegíti fel, hanem közvetlenül az edényben fejleszt hőt. Ezáltal gyorsabban melegszik fel az étel, így kevesebb energiát fogyaszt. Míg 3 liter víz felforralása kerámia főzőlapon 11 perc, gáz főzőlapon 9 perc, addig indukciós főzőlapon mindössze 5 perc.

2. Csak az edényt melegíti fel

Sokkal biztonságosabb, mint a gáz, hiszen nincs nyílt láng. Amint a serpenyőt levesszük a felületről, a legtöbb készülék automatikusan kikapcsol, és néhány másodpercen belül kihűl. Az edény mellett sem forrósodik fel a felület, így még véletlenül sem fogjuk megégetni a kezünket. Ha aktiváljuk a gyermekzárat, akkor nem lehet véletlenül bekapcsolni a zónákat.

3. A párolástól a magas hőfokig

Míg a gázzal történő főzés során nem lehet pontos hőfokot beállítani, az indukció érintőkapcsolós kezelőfelületén pontosan beállítható a főzőzónák teljesítményszintje, így pillanatok alatt olyan forróra melegszik, hogy máris pirítható rajta a hagyma vagy forralható a tésztavíz.

4. Nincs több ráégett zsiradék

A gáztűzhely a nyílt láng miatt ráégett szennyeződések miatt nehezen tisztítható, ráadásul sok bosszúságot okoz, amikor a zsíros gőz lerakódik a szekrényekre. Az indukcióst elég letörölni, mivel csak annyira forrósodik fel, mint amennyire az edény alja visszamelegíti, így a kerámia főzőlappal ellentétben nem tud ráégni a kifröccsent zsiradék.

5. Hozzátapad az edény aljához

Csak olyan edényeket lehet használni, amelyeknek mágnesezhető az alja. A legtöbb edényen feltüntetik, hogy alkalmasak-e a használatra, de mi is ellenőrizhetjük: tegyünk egy mágnest az aljára, és ha az rátapad, akkor használható indukciós főzőlapon. Ha nem szeretnénk lemondani kedvenc lábasainkról, tegyünk az aljára speciális indukciós adaptert, ezzel már használhatjuk indukciós lapokon is.

6. Kis helyen is elfér

Ha még sosem főztünk elektromos tűzhelyen, a gázüzeműről való átállás időt és pénzt vesz igénybe, ezért átmeneti megoldásként szerezzünk be egy hordozható indukciós főzőlapot. Előnye, hogy nem igényel beépítést, így nemcsak otthon használhatjuk, magunkkal vihetjük kempingezéshez vagy a nyaralásra is.

7. Órákig tart a főzés

A párolás/lassú főzés funkció képes fenntartani a szükséges hőmérsékletet jelentős energiaveszteség nélkül, így a kocsonyát, leveseket hosszú ideig főzhetjük anélkül, hogy odaégnének.

8. Melegen tálaljuk

Felejtsük el a tálmelegítő edényeket. A melegen tartás különösen hasznos, amikor vendégeket várunk, és szeretnénk az ételt tökéletes hőmérsékleten tartani a felszolgálásig.

9. Kevesebb idő alatt kiolvad

Ha elfelejtettük időben kiolvasztani a hozzávalókat, rövid időn belül felolvaszthatjuk a húsokat, zöldségeket és gyümölcsöket. Sőt, az olvasztás funkció pillanatok alatt puhává varázsolja a vajat és a csokoládét is anélkül, hogy odaégnének.

10. Még több energiát ad

Néhány főzőlap rendelkezik gyorsító funkcióval, amely bekapcsolásával még gyorsabban forralhatunk, mint a legnagyobb főzési fokozattal.

11. Forrásban tartja az ételt

Ha szeretnénk felforralni a vizet, használjuk az erre alkalmas funkciót. Alacsonyabb energiaszükséglettel forrásban tartja az ételt úgy, hogy ne fusson ki. Fontos, hogy ne fedjük le az edényt, és pótoljuk az elforrt mennyiséget.

12. Ne álljunk a tűzhely mellett

Az időzítő funkció segítségével beállíthatjuk, hogy a kiválasztott főzőzóna mikor kapcsoljon ki automatikusan. Sok főzőlapnál van már visszaszámolási lehetőség is, ilyenkor egy hangjelzés jelzi, amikor lejárt az általunk beállított idő.

13. Összeköthetünk két főzőzónát

Az áthidaló funkcióval összekapcsolhatunk két főzőzónát egy nagy felületté. Így már a sütőt sem kell beindítanunk, ha nagyobb méretű edényben vagy serpenyőben főznénk meg a vacsorát.

14. Többé nem fut ki az étel

Bizonyos modellek további biztonsági funkciókat kínálnak, amelyek kikapcsolják a hőt, ha kifut az étel, vagy jeleznek, ha üres edényt tettünk a főzőzónára. Ezekkel megakadályozhatjuk a tartós károkat és költséges javításokat.

15. Védelem alatt áll

Előfordult már, hogy főzés közben véletlenül lekapcsoltuk a tűzhelyet, és csak később vettük észre, hogy már egy jó ideje nem fő az étel? A törlési védelem funkció megakadályozza, hogy a beállítások megváltozzanak.

16. Használjuk a maradékhő erejét

További energiamegtakarítás is elérhető az öko időzítő funkcióval. A rendszer még a beállított főzési idő előtt lekapcsolja az adott főzőzónát, így a maradékhő felhasználásával készül el az étel.

Ajánljuk még: 

Ezek is érdekelhetnek

Friss