Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

50 kilót fogyott, mert elhagyta vőlegénye, aztán szépségkirálynő lett

default user icon
MME
Jen Atkin korábban gyorséttermi kajákon élt, ráadásul a sporttal sem ápolt túl szoros barátságot. Ennek köszönhetően a 26 éves nő 108 kilóig meg sem állt, aztán amikor vőlegénye is elhagyta, eldöntötte; teljes életmódváltásba kezd az egyébként légiközlekedésben dolgozó Jen.

A fiatal nő Daily Mailnek adott interjújában  azt mondta, hogy néhány pofonegyszerű szabály betartásával érte el jelenlegi alakját. Leszokott a gyorséttermi ételekről, helyettük az egészséges táplálkozást helyezte előtérbe, és hetente több alkalommal is köredzésekre járt. 

A kitartásának köszönhetően végül 50 kilótól szabadult meg, vagyis korábbi súlyának durván a felére fogyott. Jen Atkin ekkor már biztos volt benne, hogy nem létezik olyan akadály, amit ne tudna leküzdeni. Így a nagy fogyás után benevezett a schunthorpe-i szépségversenyre, amit meg is nyert, aztán nem sokkal később a Miss England szépségkirálynő-választáson ő lett az első udvarhölgy, majd néhány hónapja megválasztották 2020 a legszebb brit nőnek.

A 26 éves légiközlekedésben dolgozó nő ezzel a 75. Miss Nagy-Britannia lett a sorban. Miután a fejére került a korona, a verejtéktől áztatott elmúlt éveire utalt azzal, hogy a kemény munka végül mindig kifizetődik.

Büszke is lehet elért eredményeire Jen, hiszen nem is olyan régen még egy mázsa fölötti duci lány volt, aki magánéleti kudarca után szó szerint rejtőzködött a világ elől, ma pedig már a világ egyik legszebb nőjeként tartják számon.

Ajánljuk még:

EZEKET FŐZI LEGGYAKRABBAN KATALIN HERCEGNÉ ÉS VILMOS HERCEG >>> 

BRUTÁLIS FOGYÁS! MÁR 20 KILÓTÓL SZABADULT MEG A HÍRES SZÍNÉSZNŐ – NEM AKAR LEÁLLNI! >>> 

4 NYOMÓS OK, AMIÉRT SOHA NE IGYÁL EGYENESEN AZ ÜDÍTŐS DOBOZBÓL! >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss