Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

5 szuper gasztroprogram a hétvégére - az Őrségtől Szegedig!

Bor- és összművészeti fesztivál, kézműves programok, gyógynövény ismereti fejtágító, péksütemény készítés és egy hatalmas barokk grillparti - íme a hétvégi gasztroprogramok krémje. Válogass közöttük jó étvággyal!
Hétrétország – a szerek és porták köztiválja >>> 

Az Őrségben már tegnap kezdetét vette a nemzetközi fesztivál minősítést kapott Hétrétország köztivál. A 2016. augusztus 21-éig tartó rendezvénysorozat célja, hogy a művészetek által képviselt magas kultúrát összekösse a lokális hagyományok hétköznapi értékeivel. Ennek megfelelően 20 településen a Nyitott Porták hálózatához tartozó magánházak, műhelyek és tanyák is vonzó programokkal, illetve valamilyen helyi különlegességgel várják az érdeklődőket. Többek között részt vehetsz gyógynövény-ismereti túrán, találkozhatsz füvesemberekkel és -asszonyokkal, kóstolhatsz mangalicás disznóságokat, valamint menüt Isten kertjéből és kézműves finomságokat az ízrestaurátornál, megismerheted a tradicionális őrségi olajütés fortélyait, besegíthetsz a mézes- és kürtőskalács-sütésbe vagy megtudhatod, hogyan készítenek francia sós tortákat egy andalúz lovakat tenyésztő biofarmon.

ESTERHÁZY BAROKK ÉTELFŐZŐ FESZTIVÁL >>> 

Augusztus 12-én és 13-án a 17. század feledésbe merülő ízeivel ismerkedhetsz Fertődön, az Esterházy-kastéllyal szemben, a Gránátos házak közötti sétányon. A kulturális, turisztikai és gasztronómiai fesztivál első napján a térség önkormányzati dolgozói mérik össze főzőtudományukat. A csapatoknak a saját maguk által választott alapanyagokból, a barokk kor főzési-sütési lehetőségeit bemutatva, vagyis bográcsban, nyárson, tárcsán vagy kemencében, kizárólag friss fűszernövények felhasználásával kell remekelniük. Szombaton a csárdakonyha kategóriában főként bográcsban főnek majd a pörköltes alapú ételek, az úri konyha kategóriában pedig hatfogásos menü lesz a feladat. Ennek teljesítéséhez a versenyzők szürkemarhát, szarvasgerincet, vaddisznót, kacsát és gombát, valamint a Pannonhalmi Apátság Gyógynövénykertjéből érkező zöldfűszereket használhatnak. Az ételek és korhű tálalásuk zsűrizésében a kastélyban lakó Esterházy Antal herceg és felesége is részt vesz.

Porcsin Piknik >>> 

Egyre többen tudjuk, hogy Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja a kiváló európai desztináció rangra emelt Mecsek Zöldút. A régió gasztronómiai kínálatában a helyi termékek mellett olyan ehető „ökocsalis gazok” is szerepelnek, mint a medvehagyma, a pitypang vagy a kevésbé ismert kövér porcsin. Utóbbit könnyen felismerheted tojásdad alakú, sötétzöld, fényes leveleiről és apró sárga virágairól. Augusztus 13-án ezé az immunerősítő és számos jótékony élettani hatással rendelkező gyomnövényé lesz a főszerep Cserkúton. A Porcsin Piknik keretében a faluban kincsvadászhatsz, a nyitott portákon pedig ízvadászhatsz, mert 14–19 óráig virágos-gazos medvehagyma bigyós salátát, porcsinos rétest, lecsót, pecsenyét és süteményt, valamint nem porcsinos ételeket is kóstoltatnak. Közös bennük, hogy mind vegyszermentes helyi alapanyagokból készül. 

BOR, MÁMOR... BÉNYE >>> 

Augusztus 11. és 14. között a zempléni hegyek által övezett Erdőbénye festői környezetben kínál minőségi kikapcsolódást mindazoknak, akik egyedül, kettesben, baráti társasággal vagy a családdal ellátogatnak a Tokaji borvidék hagyományos összművészeti fesztiváljára. A koncerteknek, workshopoknak és tematikus borkóstolóknak az árnyas erdőbényei kertek adnak otthont, a gasztronómiai élményekről pedig jeles pincészetek és kitelepülő éttermek gondoskodnak. A jazz-, alternatívrock-, világ- és népzenei koncertek, valamint a változatos témákat felölelő előadások mellett a szervezők gondoltak a legkisebbek szórakoztatására is, ezenkívül az Erdőbénye körüli hegyekben bringa-, a Bodrogon pedig kenutúrára invitálják a vendégeket. Az előzetes regisztrációhoz kötött programokra (pl. túra, vezetett séta, tokaji aszús arckrémkészítés) az interneten kell jelentkezni. 

Hungarikum Fesztivál >>> 

Az augusztus 11–14. közötti szegedi összművészeti fesztivál 2008 óta a Tisza-parti város üde nyári színfoltja. Népszerűségét nem utolsósorban annak köszönheti, hogy a szervezők gondosan megválogatják a Minőségi Magyar Termékek Kiállításán és Vásárán felvonultatott árukat, amelyek kivétel nélkül szorosan kapcsolódnak a magyarsághoz, a magyar kultúrához. A Széchenyi téren felállított pavilonokban és sátrakban a kézművesek művészi alkotásaitól az őstermelők által házilag előállított gasztronómiai termékeken át az ősi magyar borvidékeken termesztett varázslatos nedűkig terjed a nívós választék. A Hungarikum Fesztivál időszakában számos kísérő rendezvény is zajlik Szegeden, amelyek széles skálán kínálják a különböző múzeumi, zenei, színházi, sport- és szabadtéri élményeket a kikapcsolódni vágyóknak.

Ezek is érdekelhetnek

Friss