Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

5 dolog, amit mindenképpen kóstolj meg, ha Olaszországban jársz

default user icon
MME
Akár Olaszországba készülsz, akár nem, ezt a listát érdemes elolvasnod. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a cikk szubjektív, ugyanis, ha teljes képet akarnánk mutatni, a végtelenségig folytathatnánk az írást.
Pizza

Közhelynek hangzik, hogy Olaszországban együnk pizzát, pedig nem az. Egészen más élményben lesz részünk, mint itthon. Főként, ha Nápolyban járunk, ott kapható ugyanis a világ legjobb pizzája. És ott van a világ első pizzériája is, a L’ Antica Pizzeria da Michele .

A pizza készítés tradícióját a Condurro család indította el Nápoly központjában 1870-ben. Salvatore Condurro fia, Michele egy híres Torre Annunziatai mestertől tanulta ki a tészta dagasztás művészetét, így tökéletesítve a családi pizza receptjét. 1906-ban Micheles saját pizzériát nyitott, ami 1930-ban az Ascalesi korház építése miatt költözésre kényszerült. Ekkor került a pizzéria a jelenlegi helyére a Cesare Sersale-re. Azóta már az ötödik generáció dolgozik a mesteri pizza elkészítésén Michelle instrukciói alapján.

Annyit még fontos megjegyezni, hogy két pizzának van a legnagyobb hagyománya. A Margarita paradicsomszószt, mozzarellát és friss bazsalikomot tartalmaz. A Marinara pedig paradicsomot, fokhagymát, oregánót és extra szűz olivaolajat. Bár ezek itthon talán túl szimplák, ott érdemes megkóstolni!

Pizza, ahogy mi szeretjük >>>
Spegetti carbonara

Bár ez is ismert étel itthon, az nem pontosan ugyanaz, mint, amit ott adnak. Itthon gyakran gombával és tejszínnel készítik, de ott egészen más a helyzet. A Rómából származó étel központi eleme a frissen kifőtt tészta hőjére krémesre fővő tojás. Sajt, tojás és szalonna alkotnak sűrű szószt a csodás tésztához. Nem hangzik bonyolultnak, de a helyes arányok betartása a kulcs, amit egyáltalán nem egyszerű eltalálni. Ez lehet az oka, hogy más országokban egészen máshogy tálalják a fehér szószos pastát.

Pármai sonka

Párma, észak-Olaszországban található, igazi olasz kisváros, hangulatos óvárossal. Hírnevét különleges mikroklímájának köszönheti, ugyan is csak itt érik be a világhíres pármai sonka. Az immáron védett termék a Római köztársaságig visszanyúló tradíciókkal rendelkezik, előállítása hosszadalmas és szigorú feltételekhez kötött. A különleges étrenden nevelkedett (nem csak takarmány, hanem zöldség, gyümölcs, és a parmezán sajt gyártásakor visszamaradt tejsavó is), szintén környékbeli disznóknak, legalább 9 hónaposnak és 160 kilósnak kell lenniük. A vágás után az úgynevezett sómester kevés tengeri sóval bedörzsöli a sonkákat, ezután 100 napig hagyják állni egy megfelelő hőmérsékletű és páratartalmú szobában. A következő lépés a szárítás, aminek minimum egy évig kell tartania, és a levegő keringésének gyorsasága is pontosan szabályozva van. Egy kész sonka kb. 10 kilót nyom (csonttal együtt), és a són kívül semmilyen más fűszert vagy mesterséges anyagot nem tartalmazhat. Ezután kerülhet rá az eredetét igazoló pecsét melyen az 5 ágú királyi korona látható. Csakis az ezzel fémjelzett sonka mondható igazi pármai son

kának. Érdemes megkóstolni!

Limoncello

Ugorjunk most egy italhoz, ami nem más, mint egy citromlikőr. általában desszertitalként ajánlják éttermekben. Ha esetleg nem szereted a likőrt, ezt akkor is érdemes megkostólnod, nagy eséllyel kivétel lesz. A citrom héjának felhasználásával készítik, hagyományosan sorrentoi citromból alkohol, víz és cukor hozzáadásával. A színe sárga, de az íze édes-keserű és semmiképpen se savanyú, hiszen nem tartalmazz citromlevet. A limoncello alkoholtartalma változó: általában 20% körül mozog, és finomszesz vagy vodka használatával készítik. Hagyományosan étkezés után fogyasztják az emésztés elősegítésére. Legjobban hűtve, akár lefagyasztva élvezhető, kitűnő frissítő nyári estéken.

Fagylalt

Az olaszokkal nem lehet felvenni a versenyt, ha fagylaltról van szó! Az olasz fagylalt tejszínes, gyümölcsös, édes, de nem geil. Krémes állaga miatt lapáttal kenik fel a tölcsérre, méghozzá olyan mennyiségben, hogy akkor is alig fogod bírni megenni, ha csak kisadagot kértél. A fagylaltot állítólag Néró császár találta fel, mikor az egyik hadjárata során havat kevertetett össze borral, mogyoróval és mézzel. Hogy így volt-e, azt nem lehet tudni azt viszont igen, hogy több ókori civilizációnál is divat volt az ehhez hasonló hideg csemege, mint pl. Kína, Egyiptom, és a görögök.

CARBONARA SPAGETTI - AZ ALAPRECEPT, AMIT MINDIG IS KERESTÉL! >>> 
EREDETI LASAGNE ÉS FOCACCIA: 15 VISSZAUTASÍTHATATLAN OLASZ FINOMSÁG >>> 
SONKA, POLENTA ÉS GRAPPA: OLASZ KONYHA, A SPAGETTIN TÚL - 1. RÉSZ >>> 
GRANITA, CASSATA, SAJT, HAL ÉS BOR: OLASZ KONYHA A SPAGETTIN TÚL - 2. RÉSZ >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss