Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sárgatúró húsvétra: 5 bevált házi titok, hogy jól sikerüljön!

A húsvéti kínálat egyik érdekes eleme, a hajdúsági, szabolcsi gyökerekkel bíró sárgatúró, amelyet mi magunk is könnyedén elkészíthetünk otthon.

Az édestúrónak is nevezett tojásos-tejes finomság a húsvéti asztal ékévé válhat, fennen hirdetve, hogy végre vége a böjtnek. Ez meg is látszik magán a túrón is, hiszen nagy mennyiségű tojás felhasználásával, a cukrot bőven mérve készítik.

1. Így készítsd el!

A sárgatúró nem túl bonyolult fogás: a tejjel elkevert, cukorral édesített tojásos krémet folyamatos  kevergetés mellett addig kell főzni, amíg a savó ki nem csapódik, majd sűrű vászonkendőbe önteni, a kendőt felkötni, s hagyni, hogy a túró kicsepegjen és szépen összeálljon. Az összeállt túrót ezután tálra téve vagy nagyobb dobozba rakva a hűtőben célszerű tárolni.

2. Gazdagítsd kedved szerint!

A túró könnyedén és kedvünk szerint gazdagítható. A tojásos tejhez adhatunk mazsolát, vagy apróra vágott aszalt sárgabarackot, mangót, aszalt szilvát, esetleg ezeknek a keverékét. A túrót egyszerűen ízesíthetjük is, a tejhez dobhatunk egy darabka vanília rudat vagy fahéjat, de ha nem szeretnénk a végén ezeknek a kihorgászásával vesződni, akkor egy kis fűszertojásban a tej mellé is lógathatjuk, vagy őrölt formában a tejhez is adhatjuk.

Milyen sonkát válassz húsvétra? Segítünk! >>> 

3. Édesítsd mindig másképp!

A klasszikus édes fűszerek (fahéj, vanília, kardamom, csillagánizs, szegfűszeg) mellett kedvünk szerint kísérletezhetünk a különféle fűszerekkel, a zöld fűszereket is beleértve, amelyek közül jó választás lehet a menta, a bazsalikom vagy épp a citromfű. A sárgatúró citromos, citrusos hangvételét megadhatjuk egy kevés reszelt citrom- vagy narancshéjjal is.

Sütit sütnél húsvétra? Itt találod a legjobb recepteket >>> 

4.  Amit nem is gondolnál...

A sárgatúrót, édestúrót nem csak kalács és sonka mellé fogyaszthatjuk, de számtalan más felhasználási módja is elképzelhető. Jó betétje lehet bármilyen gyümölcsös krémlevesnek, édes töltelékévé válhat krumpligombócnak, bécsi palacsintának, friss tésztának (pelmenyi, pirog), de rétesbe vagy más süteménybe is belekomponálható.

Húsvéti lakomához itt találod a bevált receptjeinket >>> 

5. sósan és édesen

A sárgatúró sós, fűszeres változatban is elkészíthető. A húsvéti asztalra kerülhet például snidlinges vagy medvehagymás túró, de kedvünk szerint variálhatjuk pirított baconnel, különféle blansírozott zöldségekkel is. 

Húsvéti receptet keresel? Nézz körbe nálunk! >>> 

Húsvéti sárgatúró >>> 

Hagyományos sárgatúró >>> 

Sárgatúró >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss