Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

2+1 Irsai Olivér, ami nélkül elképzelhetetlen egy kerti parti - borajánló

default user icon
MME
Talán kevésbé hangos, mint a rozétrend, még sincs nincs sok vita afelől, hogy az Irsai Olivér az utóbbi évtizedek egyik nagy boros közönségsikerévé vált. Mi szól mellette? Légies test, virágos illatok és ízek, kerek savak, üdítően alacsony alkoholtartalom. Instant nyári bor.

A szőlőfajta sikeréhez azonban nemcsak adottságaival, hanem minden valószínűség szerint jól hangzó nevével is hozzájárul. Bizonyítja ezt, hogy mennyivel kevésbé közkedvelt egy másik illatos fajta, a hasonló tulajdonságokkal bíró cserszegi fűszeres.

Honnan jött a név?

A szőlőfajtát Kocsis Pál nemesítette a csabagyöngye és a pozsonyi fehér fajtákból 1930-ban. Bár keringenek nem igazolt legendák különböző névvásárlási ügyletekről, mára az a történet vált elfogadottá, amelyik szerint Kocsis szőlősgazda barátja, Irsai M. József ugyanebben az évben született fiáról, Irsai M. Olivérről nevezte el a szőlőfajtát.

Az Irsai egyik érdekessége, hogy a legtöbb itthon borokhoz használt szőlőfajtától eltérően nemcsak borszőlőnek, hanem csemegeszőlőnek is tartják, így ha a piacon vagy egy gazdánál találkozunk vele, érdemes megkóstolni friss gyümölcs formájában is.

A fajtabor ideális arra, hogy egy nyári délutánon vagy kora estén önmagában kortyoljuk teraszon, kertben, vízparton. Ugyanakkor könnyű neki gasztronómiai társaságot találnunk, könnyedsége és aromavilága miatt a friss salátalevelet tartalmazó nyári fogásokhoz remekül illik, de gondolkozhatunk csirke- vagy pulykasonkából készült szendvicsekben, zöldfűszeres túrókrémekben, friss gomolyasajtban is.

Most pedig következzen három Irsai különböző hazai borvidékekről.

Frittmann Borászat – Irsai Olivér 2017

Az ország legismertebb Irsai borát a Kunsági borvidéken dolgozó Frittmann család készíti. Frittmann János borász nemcsak az Alföld kapcsán, de országosan is hisz az illatos szőlőfajtákban. Azt, hogy igaza van, mi sem bizonyítja jobban, hogy a borászat e szőlőfajtából készített bora hazánk egyik legnépszerűbb fesztivál- és buliborává nőtte ki magát. A 2017-es évjáratukban a virágok mellett üde citrusosságot is érzünk.

Babarczi Szőlőbirtok – Irsai Olivér 2017

A szőlőfajta országos elterjedtsége szempontjából a kiemelt borvidékek közé tartozik a Pannonhalmi. A Babarczi Zsuzsanna által készített tartályos érlelésű Irsai egy igazán szép példája a szőlőfajtából készült boroknak. Frissesség, élénkség, játékosság van a borban, mind illatában, mind ízében kifejezően hatnak a virágos, gyümölcsös aromák. Szívesen innánk egy zöldséges-sajtos felfújthoz vagy zöldfűszeres csirkesülthöz.

Hungaria – Irsai Olivér Extra Dry

Végül jöjjön egy csavar! A nemzetközi pezsgővilágra kevésbé jellemző az illatos szőlőfajták jelenléte, van azonban egy kivétel: az asti, ami Piemontból származik. Az olasz muskotályból készített pezsgő stílusának hazai képviselője a Hungária Irsai Olivér Extra Dry, amely intenzív, krémes buborékokkal és gyümölcsös ízekkel köti magához egyre szélesedő rajongótáborát. Ha már itt a nyár, készítsünk hozzá olyan salátát, amelyben friss gyümölcsöket – például barackot – is felhasználunk.

3 OLASZRIZLING, AMI ITATJA MAGÁT HAL ÉS CSIRKE MELLETT - BORAJÁNLÓ >>>

3 HÁRSLEVELŰ CSIRKÉHEZ, BORJÚHOZ, SERTÉSHEZ - BORAJÁNLÓ >>> 

3 SZUPER SAUVIGNON BLANC SZÁRNYASOK, HALAK VAGY SPÁRGA MELLÉ - BORAJÁNLÓ >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss