Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

2011. nov. 7. A Nagy Karmolótök

Bár sokan Amerika-majmolásnak tartják, mi kedveljük az utcákban egyre gyarapodó töklámpásokat, hiszen a délutáni séták most már nem egyszer sötétbe nyúlnak és az ember szívét vidámsággal tölti el, ha innen is, onnan is rávigyorog egy mókás kedvű tökfej. :-)

Nálunk bevett szokás, hogy a kis Dorkával minden nap kiadós sétákat teszünk a környéken, és tökvadászatot tartunk: azaz versenyzünk, ki látja meg a legtöbb kivilágított töklámpást és sütőtökös dekorációt a kapuk előtt illetve a kertek alján. Bár hivatalosan már elmúlt Halloween, a lámpások és a mókás tökfejek egyre szaporodnak, és így már nem is olyan komorak a falusi utcák...

Mi is készültünk a ház nevében, és Ká még a múlt héten kifaragta az apukámtól kapott sütőtökünket. Idén Dorkával vámpítfogú tökfejet kértünk, így a lámpásunknak 4 nagy foga lett. :-) Ki is tettük a kapura, épp szemközt a szemben lakók lámpásaival szemben, és amint besötétedett, begyújtottuk benne a mécsest. Dorka azt mondta, a tököt Nagy Karmolótöknek hívják - szerinte ez eléggé rémisztő, persze csak annyira, hogy az óvodások ne ijedjenek meg. :-)))

Lefotóztunk néhány környékbeli tökfejet mutatóba - szerintünk nagyon helyesek, egyediek, látványosak. :-)


Az almáspite ötlete valahogy a tökök kapcsán fogalmazódott meg bennem, bár eleinte a hagyományos, magyar verzióban gondolkodtam... aztán szöget ütött a fejembe, vajon milyen lehet az amerikai almás pite? Oly sok filmben láttam már, és mindig rém gusztusosan nézett ki, ráadásul úgy tartják, ez amolyan igazi, őszi csemege. Rákerestem a neten, és (bocs, ez nem reklám, de nem akarom lenyúlni) dr. Oetker honlapján bukkantam egy könnyen elkészíthető - és az eredmény szerint hibátlan receptre, amit el is készítettem.

Amerikai almáspite

Hozzávalók a tésztához: 350 g liszt, 1 késhegynyi sütőpor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 csapott teáskanál só, 175 g lágy vaj vagy margarin, 1 tojásfehérje (közepes tojásból), 50 ml (kb. 4-5 evőkanál) hideg víz
A töltelékhez: 1 kg alma, 100 g porcukor, 1 mokkáskanál fahéj, 50 g búzadara
Ezen kívül: 1 tojássárgája (közepes tojásból), 1 evőkanál tej
Elkészítés:
1.) A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és fél órára a hűtőbe tesszük. Később a tészta 1/3 részét egy enyhén belisztezett munkalapon kör alakúra (átmérő: 28 cm) nyújtjuk, és gyümölcstorta formába helyezzük. Egy villával többször megszúrkáljuk, és 200 fokon 15 perc alatt elősütjük.
2.) Amíg a tészta sül, elkészítjüka  tölteléket: meghámozzuk az almát, lereszeljük, a porcukorral és a fahéjjal jól elkeverjük. Egy edényben a levében megpároljuk. Amikor elég puha, levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a búzadarát.
3.) Ha a tészta megsült, kivesszük a sütőből, és kicsit hűlni hagyjuk. A maradék tésztából elveszünk egy kisebb darabot, kb. 3 cm-es csíkot nyújtunk belőle, és a megsült tésztára "ragasztjuk", ez lesz a pite pereme. A mararék tésztát kettéosztjuk: az egyik feléből kinyújtjuk a pite tetejét, a többiből pedig mintákat szaggatunk: csillagot, virágot, szivecskét, kinek mi tetszik.
4.) Az almás tölteléket a pitére kanalazzuk, a vékony tésztalappal lefedjük az egészet, és jól a szélekre nyomkodjuk, majd rátesszük a tésztára a kiszúrt formákat, megszurkáljuk spéktűvel, és az egészet megkenjük tojássárgával elkent tejjel. 200 fokon, 45 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk a formában kihűlni, és vanília pudinggal felszeletelve tálaljuk.









A pite nagyon finom lett, és túlzás nélkül állítom, hogy van olyan jó, mint  a hagyományos, magyar almáspite. Érdemes kipróbálni, mert nem ázik el a tészta, elég könnyen elkészül, és nagyon kiadós, ízletes, évszakhoz illő édesség, amit utána akár reggelire-uzsonnára is fogyaszthatunk.

A héten azonban még egy különlegességet sütöttem, amit korábban nem igen próbáltam: tepsis tarját, pikáns, paprikás-fokhagymás kencével. A kence ötlete anyukámtól ered, aki "Piros tunkolós" néven sokszor készített már ilyen paprika krémet, és ha grillsütést rendeztünk nyáron, ez volt az a "massza", amit mindenki (miután megkóstolta), nagy elánnal kent nem csak a sült húsokra, de a krumplira és a kenyérre is.

A Piros Tunkolós receptjét itt találjátok >>>

Az alapja ezúttal egy igazi hungarikum volt, az Édes Anna, amihez csemege Piros Aranyat és fokhagymát kevertem. Az eredmény: egy észvesztően pikáns, nagyon ízletes, remek kence, ami minden sült húshoz és zöldséghez passzol. No, de lássuk csak, hogyan nézett ki a tarján!

Tepsis tarja pikáns paprikás fokhagymakrémmel, burgonyakörettel

Hozzávalók: 4 szelet tarja, flekken fűszer, 4 evőkanál Édes Anna, 2 evőkanál csemege Piros Arany krém, 3 gerezd fokhagyma, 2 vöröshagyma, 5 burgonya, olaj, víz, sült krumplihoz való bio fűszerkeverék
Elkészítés:
1.) A húst megmossuk, kiklopfoljuk, a széleit bevagdossuk, és flekken fűszerrel alaposan megszórjuk. Kevés olajon, egy serpenyőben mindkét oldalát kissé megpirítjuk, majd egy jénaira szedjük. (A jénai alját vékonyan megkenjük olajjal.)
2.) Egy kisebb tálban összekeverjük az Édes Annát a Piros Arannyal és az áttört fokhagymával, és a masszát a húsokra kenjük.
3.) A vöröshagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, és szépen elrendezzük a hússzeleteken.
4.) A burgonyát megtisztítjuk, hasábokra vágjuk, és a jénaiba szórjuk, a húsok mellé, majd megfűszerezzük. A hagymára is szórhatunk sült krumplira való bio fűszert. (aki szereti, tehet a tetejére néhány csík vékony szalonnát.) Végül egy pohár vizet öntünk a rakomány alá, és 200 fokon pirosra sütjük az egészet.









Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss