Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

2011. aug. 1. A szivárványos esküvő

A hétvégén esküvőn jártunk. Kedvenc unokatesóm, István és barátnője (aki persze tegnap óta már a felesége) házasodtak össze a Barabás villában, és utána hetedhét országra szóló lagzit tartottak Szentendrén, egy romantikus, mediterrán hangulatú étteremben.

Nagyon vártuk már a mennyegző napját, hiszen kevés ennél szebb program létezik a világon. A szerelem és az együvé tartozás hivatalossá tétele számomra a másikban való feltétlen bizalmat jelenti, ami ilyenkor oly sugárzóan erős, hogy vendégként sem rossz lubickolni benne. :-)))

Dorka iszonyúan be volt már zsongva, minden nap megkérdezte, mikor indulunk már, és hányat kell még aludni a nagy napig, és hogy földig fog-e érni a menyasszony haja? :DD
Aztán hétfőn estére Dorka lerobbant. Belázasodott, és alaposan begyulladt a torka. Aztán szerdán én is megbetegedtem... Jól meg is voltunk ijedve, mi lesz az esküvővel, és reggel-délben-este fokhagymát ettünk lilahagymával, folyadék gyanánt pedig mézes teát öntöttünk magunkba literszámra. Meg is lett az eredménye, mert Dorka és én nagyjából felépültünk, mire Ká szombat reggelre megbetegedett. Várható volt, persze, hogy a család minden tagján végig szánt majd a vírus, de nem gondoltuk, hogy a családfőt pont szombaton üti majd ki. Így aztán szomorú szívvel, de abban maradtunk, hogy csak mi, "csajok" megyünk a buliba a szüleimmel és a tesómékkal.

Talpig  díszbe öltözve indultunk el itthonról, majd felvettük a szüleimet 3/4 2-kor. Apukám teljesen kivolt, hogy Úristen, milyen késő van, negyed óra múlva kezdődik, és mi csak most indultunk el... aztán mondtam neki, hogy nyugi, mert még egy és negyed óránk van, van elég időnk.
A város szinte üres volt, így kb. 10 perc alatt a Barabás villához érkeztünk, ahol rajtunk kívül még senki nem volt, így elmentünk sétálni a környező utcákba. Szép idő volt a szél ellenére, pedig előző nap is esett, és másnapra is zivatarokat mondtak. Kicentizte az ifjú pár a hét egyetlen napsütéses, 23 fokos délutánját. :-)

A gyerekek azt a megtisztelő feladatot kapták, hogy a bevonuló pár előtt kis kosarakból rózsaszirmokat szórjanak az útra. Zsiga és Árpika vihogtak, Dorka értetlenkedett. Dobálni kell az ifjú párt?? Neeem, mondtam, csak feldobni a levegőbe a szirmokat, szép, kecses mozdulatokkal...
Aztán felhangzott Mendelssohn indulója, és megjelent István és Zsuzsi. 
Nem tudtam fotózni (de majd szerzek hivatalos bevonuló képet és felteszem), mert Dorka nem szórt, hanem váratlanul elbújt a ruhám mögé, a fiúk meg bombaként dobálták a szirmokat, így igyekeztem enyhíteni a káoszt, de aztán valahogy csak bejutottunk mindannyian.

Nyilvánvalóan elfogult vagyok, mert a legkedvesebb rokonaimról van szó, de nagyon szépek voltak mindketten. Zsuzsi törtfehér ruhájában királynői megjelenésű volt, és István is remekül nézett ki, öröm volt bennük gyönyörködni.  

Az anyakönyvvezető szövegére életemben először végig tudtam koncentrálni, és felderengett előttem, hogy a saját esküvőmön semmit sem hallottam a beszédből. Annyira dobogott ugyanis a szívem, hogy csak a dübörgést hallottam az első pár percben, utána pedig a meghatottságtól zokogni kezdtem, amit persze igyekeztem visszafolytani, és mire uralni tudtam az idegrendszeremet, már a kérdésnél jártunk... de szerencsére igent mondtam. :-))

Zsuzsi és István persze nem ilyen idegbeteg tempót diktáltak, ők mosolyogva hallgatták végig a szöveget, és mindent profin csináltak, miközben a nők hüppögtek, a férfiak pedig krákogtak. Szó mi szó, az én szemem is könnybe lábadt, amikor a fiatalok átadták az örömanya csokrokat, és láttam az anyukák arcán végigcsorduló örömkönnyeket. Lehet ilyenkor nem sírni?

A ceremónia után mindenki kedvesen gratulált az ifjú házasoknak, és koccintottunk velük az egészségükre. Mi, Dorkával persze csak narancslével.

Fél óránként beszéltünk Ká-val, így telefonon ő is tudott gratulálni Istvánnak és Zsuzsinak, és folyamatosan értesült a hírekről. :-)

Dorka el volt ájulva az egész programtól, de legfőképpen a menyasszonytól. Miközben izgatottan cumizott, azt mondogatta.
- Anya, holnap is menjünk ilyen buliba, és holnapután is! :-))

Aztán elindult a konvoj Szentendrére, és nagy szerencsénkre Dorka azonnal elaludt a kocsiban, így mire megérkeztünk az étterembe, kipipálhattuk a délutáni alvást is.
A lakodalom egy lankás teraszokkal kialakított kerthelyiségben került megrendezésre, amely olyan hangulatot árasztott, mintha Toscanaban lennénk. Ha jól tudom, anno ott történt a leánykérés, biztos ezért is választották ezt az éttermet Istvánék. Itt azonban a Duna miatt jóval hűvösebb volt, mint a fővárosban, így alaposan be kellett öltöznünk. Persze, a kocsiban volt elég kabát és pullóver, így beöltöztünk, és kedélyesen az asztalunkhoz ültünk.

Az asztalokon romantikus teríték, és gyöngyház színű táblácskák vártak minket, Dorka azonnal be is zsákmányolta a neveinket ... előétel gyanánt mindenféle sós aprósütemény volt, egytől-egyik puhák, pikánsak, ízletesek, és nagyon sajnáltam, hogy Ká épp egy ilyen szép napon nem lehet velünk. Persze, őt sem hagytuk otthon étlen-szomjan, hanem kapott egy nagy tálnyi sztrapacskát házi tejföllel és pirított szalonnával. :-)

Ez egy "lopott pillanat" a menyaszonyról, aki az egyik barátjukkal beszélgetett a lakodalomba. Ugye, milyen bájos?

Dorka rém boldog volt, nagyon tetszett neki a kis teraszokkal kialakított kert, a hatalmas virágok, és a sok-sok rokongyerek, akikkel fel s le szaladgáltak a lépcsőkön. Mivel ekkorra meleg farmert és pulcsit húztam rá, hagytam, hadd bandázzon ő is a többiekkel...

István közben beszédet mondott, és elmesélte, hogyan ismerkedtek meg Zsuzsival. Ilyet korábban csak amerikai filmekben láttam, és meg kell mondjam, nagyon tetszett. Egyszerre volt rém vicces,  mélyen megindító és romantikus. Azt hiszem, kötelezővé kellene tenni az ilyen beszédeket. :DDD

Aztán elkezdődött a vacsora, és elsőként forró újházi tyúkhúslevest kaptunk, ami igencsak jól esett az egyre hűvösebb időben. Dorka is nagyon szereti a leveseket, ráadásul ehhez sok főtt tésztát is kaptunk, így nem kellett attól tartanom, hogy az est során éhes marad.

Nem tudom, miért a lezárt tálakat fotóztam le, ne is kérdezzétek. :-)))))))
Mentségemre szóljon, hogy amikor ellőttem ezt a képet, Dorka, Zsiga és Árpika egyszerre nyúztak, hogy együnk még egy kis kacsasültet. A menü egyébként isteni volt: sült kacsa burgonyával és lila káposztával, harcsapaprikás csuszával, baconba tekert szűzérmék, pestós tészta és egy csomó saláta. A gyerekek persze a kacsára libát ordíbáltak, de boldogan falták, és akkor végülis mindegy is, mi a neve...:-)

Bár élesség szempontjából nem lett a legtökéletesebb, nagyon büszke vagyok erre a fotóra, ugyanis, ha jobban megnézitek, az ifjú szerelmesek feje felett, az felhős égbolton meseszép szivárvány rajzolódik ki... látjátok?
Az a vicc, hogy nem is esett az eső, és a szivárvány mégis megjelent az égen, és nem is akárhogyan. Sokkal ragyogóbb, színesebb és fényesebb volt, mint amit valaha láttam.
És képzeljétek, én vettem észre először, és szaladtam, hogy szóljak Istvánnak és Zsuzsinak, akik persze el voltak ragadtatva az Égi Ajándéktól - ebben a pillanatban fényképeztem le őket.
... és mondjon bárki bármit, ezt a gyönyörű jelenséget egészen biztosan odafentről küldték nekik, mintegy ajándékba, életük legboldogabb napján.

Aztán persze volt süti és torta, no meg tánc... a kis Dorkát le sem tudtam vontatni a táncparkettről, úgy ugrabugrált, és el sem engedte Szilvi kezét. Táncolt ugyan velem, a szüleimmel és Árpikáékkal is, de a sógornőmtől valósággal le volt nyűgözve, és az első közös tánc után csak vele akart pörögni-forogni. Tény, hogy Szilvi nagyon jól táncol, míg ugye mi, csak úgy amatőr módon "rongylábaztunk"... :-)

Elmondhatatlanul szép és tartalmas este volt, és nagyon jó érzéssel indultunk haza, hogy részesei lehettünk István és Zsuzsi legszebb napjának. Búcsúzóul Ká-nak egy hatalmas pakkot küldtek, válogatott finomságokkal, hogy neki is jusson (szó szerint :-))) egy szelet a szerelmesek tortájából.

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss