Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

13 gyorsan elkészíthető kenhető pástétom!

default user icon
MME
Kenyér, kalács, vaj, felvágott, sajt, lekvár. Kicsit unalmasnak tűnik már. A most következő feltétekkel izgalmasabbá teheted a hagyományos édes vagy sós szendvicseket! 13 gyorsan elkészíthető krémet, pástétomot mutatunk be!
1. Sajtos sült lila hagyma

Vékonyan karikázzunk fel 2 fej lila hagymát. Rendezzük el sütőtálcán, és locsoljuk meg 4 ek olívaolajjal. Toljuk a forró grillsütőbe 5 percre. Pirítsunk meg 4 szelet kenyeret. Halmozzuk rá a grillezett hagymát, tegyünk mindre 1-1 szelet sajtot, majd toljuk ismét a forró grill alá, hogy a sajt kissé megolvadjon. Friss paradicsom illik hozzá.

2. Vörös lencsepüré

Öntsünk lábasba 400 ml vizet, és szórjunk bele 100 g vörös lencsét. Fedjük le, forraljuk fel, azután közepes lángon főzzük 15 percig. Vágjunk finomra 1 fej vöröshagymát, majd pirítsuk meg 1 ek olívaolajon. Hintsük meg 2-3 ek curryporral, és pirítsuk további 2 percig. Adjuk hozzá a lencsét a főzőlével együtt, és közepes lángon főzzük 5 percig. Sózzuk, borsozzuk meg, végül keverjünk hozzá egy kevés citromlét. Halmozzuk 8 szelet pirítósokra, és kínáljuk natúr joghurttal, narancslekvárral és korianderlevéllel.

Igazi vitaminbombát szeretnél? Lencsesalátát mutatunk videóval! >>>

3. Olaszos gomba paradicsommal

Tegyünk tepsibe 8 db gombafejet a szárukkal együtt. Rendezzünk el mellettük 4 db felaprított paradicsomot. Locsoljuk meg 4 ek olívaolajjal, szórjuk meg egy kevés kakukkfűvel, majd grillezzük 2 percig. Azután fordítsuk meg a gombákat, a paradicsomot keverjük át, és grillezzük további 2percig. Dörzsöljünk be 6-8 db friss kenyérszeletet 1 gerezd fokhagymával, és halmozzuk rá a gombát, valamint a paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk meg, és azonnal tálaljuk.

4. Párolt póré buggyantott tojással

Száraz serpenyőben süssünk ropogósra 4 szelet falatnyi darabokra tépkedett Fekete-erdő sonkát. Egy másik serpenyőben forrósítsunk fel 40 g vajat, és pirítsunk rajta 1 db felkarikázott póré- és 1 gerezd felszeletelt fokhagymát 5 percig. Forraljunk fel 1 l vizet egy kevés ecettel. Alaposan keverjük meg úgy, hogy örvény keletkezzen benne. Egyenként üssünk bele 4 db tojást. Amint megszilárdultak, szűrőlapáttal emeljük ki mindet. Halmozzuk a párolt pórét 4 szelet teljes kiőrlésű magvas kenyérre, tegyünk mindre 1-1 db buggyantott tojást és egy kevés sonkát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk meg, majd tálaljuk.

Spórolos fogások kenyérből! >>>

5. Füstöltmakréla-krém

Tegyünk forró serpenyőbe 2 szelet filézett makrélát a bőrös oldalukkal lefelé. Pirítsuk azokat 2 percig, majd fordítsuk meg, és pirítsuk további 2 percig. Azután szedjük ki őket, távolítsuk el a bőrüket, a húsukat pedig törjük össze villával. Egy másik serpenyőben forrósítsunk fel 50 g vajat 1-1 csipet fekete és Cayenne-borssal. Adjuk hozzá a halfilét, és ízesítsük ½ db citrom kifacsart levével, egy kevés sóval, borssal. Halmozzuk a keveréket 4 szelet kenyérre, és kínáljuk retekkel és rukolával.

6. Humusz olívabogyóval

Szűrjünk le 400 g konzerv-csicseriborsót, majd pürésítsük 1 gerezd megtisztított fokhagymával, 2 ek tahini pasztával és ½ db citrom kifacsart levével. Adjunk hozzá 6-7 ek olívaolajat, sózzuk, borsozzuk meg, és keverjük simára. Kenjük 12 db kenyérszeletre vagy pitára, és tálaljuk felkarikázott olívabogyóval, valamint egy kevés édes-nemes paprikával megszórva.

Humusz sült hagymával érdekel? Mutatjuk a receptet! >>>

7. Fűszeres májdarabkák

Vágjunk falatnyi darabokra 2-3 db megtisztított csirkemájat. Pirítsuk meg azokat 50 g felforrósított vajon, majd ízesítsük ½-½ tk csípős paprikakrémmel, szójaszósszal, mustárral és baracklekvárral. Adjunk hozzá 4 ek vizet, és forrósítsuk át az egészet. Forgassunk bele 2 db felkarikázott újhagymát, és sózzuk meg. Végül keverjünk hozzá egy marék konyhakész bébispenótot, és kissé fonnyasszuk meg azt. Halmozzuk a keveréket 6-8 db megpirított barnakenyér-szeletre, ínyencek szórják meg gránátalma magokkal, majd azonnal tálaljuk.

8. Pizza kenyéren

Pürésítsünk 8 db olajban eltett aszalt paradicsomot egy kevés olajjal. Simítsuk a masszát 8 db friss bagettszeletre. Vágjunk falatnyi darabokra 1-2 db olajban eltett grillezett paprikát, és rendezzük el a kenyereken 6 db félbevágott koktélparadicsommal együtt. Szórjunk rá néhány db felkarikázott olívabogyót és felcsíkozott bazsalikomlevelet. Végül tépkedjünk rá 100 g mozzarellagolyót. Toljuk néhány percre forró grill alá, majd tálaljuk.

9. Túrós-babos-sonkás feltét

Főzzünk puhára 200 g fejtett szójababot forrásban lévő, sós vízben, majd szűrjük le. Osszunk el 8 db kenyérszeleten 4 ek túrót. Halmozzuk rá a babot, és rendezzünk el rajta 4 szelet falatnyi darabokra tépett és száraz serpenyőben megpirított Fekete-erdő sonkát. Szórjuk meg 1 marék fenyőmaggal, kanalazzunk rá egy kevés üveges zöld pestót, és tálaljuk.

Ellenállhatatlan levesek receptjéért klikk ide! >>>

10. Paradicsomos bab és bacon

Száraz serpenyőben pirítsunk meg 100 g szeletelt bacont, azután törjük mindet falatnyi darabokra. A visszamaradt zsiradékon süssünk üvegesre 1 fej finomra vágott vörös- és 1 gerezd átnyomott fokhagymát. Keverjünk hozzá 400 g paradicsomos babkonzervet, és ízesítsük 1 ek barna cukorral, 1 tk mustárral és egy kevés édes-nemes paprikával. Forrósítsuk át az egészet, majd halmozzuk 12 db kenyérszeletre Rendezzük el rajta a bacont, végül hintsük meg ½ csokor finomra vágott petrezselyemzölddel.

11. Gyömbéres túrókrém fügével

Reszeljünk finomra 20 g meghámozott, friss gyömbért, majd keverjük simára 4 ek túróval. Az így kapott krémet kenjük 4 szelet megpirított kalácsra, rendezzünk el rajta 2 db felszeletelt fügét, végül csorgassunk rá egy kevés mézet.

12. Mogyoróvajas-banános

Kenjünk meg 4 szelet megpirított kalácsot 1-1 ek mogyoróvajjal. Rendezzünk el rajta 1 db megtisztított, felkarikázott banánt. Kanalazzunk rá 1-1 tk vörösáfonya-lekvárt, majd megmelegítve tálaljuk. Gofrival is nagyon finom.

Így használd a mogyoróvajat sütikhez! >>>

13. Karamellizált almás

Óvatos mozdulatokkal távolítsuk el 2 db piros héjú alma magházát, a húsukat karikázzuk fel. Forrósítsunk fel 50 g vajat, és kissé pirítsuk meg rajta az almaszeleteket. Rendezzük el azokat 4 szelet megpirított kalácson, és locsoljuk meg a visszamaradt forró vajjal. Szórjuk meg mindet 1-1 tk nádcukorral, végül kanalazzunk rá 1-1 tk keményre vert friss habtejszínt. Egy kevés őrölt fahéjjal meghintve tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss