Egy jó lángos ismérve, hogy ropogós a tésztája, kellően vastag és pont tökéletes mennyiségű feltét van rajta. A strandszezon egyik legkedveltebb étele, de bármilyen évszakban pont ugyanolyan jólesik. Sőt, otthon elkészítve talán még finomabb is, mint a büfében vásárolt verzió.
A lángosnak több formája is ismert. A klasszikus kenyértésztából készülő változat mellett kedveltek a különféle burgonyás, kefires, joghurtos vagy épp töltött lángosok is. Ezek a hozzávalók a tészta lágyságát, puhaságát adják, hogy míg a lángos külseje és vékonyra húzott közepe ropogósabbra sül, addig a belseje ne száradjon ki.
Tippek a tökéletes lángos elkészítéséhez:
– A lángost a sütés előtt legalább félórát érdemes keleszteni, de akár 1-2 napig is a hűtőben lehet hagyni. Ha a hűtőben szeretnénk tartani a tésztát, jó megoldást jelenthet, ha olajjal vékonyan kikent fedeles edényben vagy olajjal kikent zacskóban tároljuk.
– Ha kész a lángos tésztája, és már meg is kelt, akkor következhet a sütés. Ám előtte célszerű a lángost kiporciózni, és a lágy halmokat egy olajjal kikent tálcára tenni. Ezen a tálcán még nyugodtan hagyhatjuk pihenni a tésztát nagyjából 10 percet.
– Ezután vizes vagy olajos kézzel ügyesen ki kell nyújtani, és már mehetnek is az olajba!
– A kinyújtott lángost akár meg is tölthetjük mielőtt megsütnénk. Ilyenkor semmi más dolgunk nincs, mint a tésztát meghúzogatni, a tölteléket beletenni, majd a tésztaszéleket összedolgozni.