Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

10 főbenjáró bűn, amit sajt ellen elkövethetsz

default user icon
MME
Akár hidegen, akár melegen esszük, a sajt minden formában finom és ellenállhatatlan. Egy igazi csoda a gasztronómia világában, ezért tegyél te is azért, hogy ne rontsd el az élvezetet hibás tárolással, vagy a helytelen fogyasztással.

Sokan még csak nem is gondolják, hogy óriási hibát követnek el akkor, amikor műanyag fóliába csomagolják, vagy lereszelve veszik, illetve tárolják ezt a csodás tejterméket. Ilyenkor ugyanis nem csak az íze, de az állaga is megváltozik, így köze nem lesz ahhoz a sajthoz, amit még korábban frissen elhoztál a boltból. Íme, 10 sajtot érintő gyakori hiba, amit ezentúl jobb, ha elkerülsz.

1. Hidegen fogyasztod

El sem tudod képzelni, mennyi mindent veszítesz azzal, ha a hűtőből kivéve azonnal enni kezded. A hideg ugyanis elnyomja a sajt ízét és textúráját, így közel sem lesz olyan az élmény, mint amilyen lehetne. A lágyabb sajtoknál, mint például a camambert, érdemes legalább 20 percet, míg a keményebb fajtáknál 40 percet várni, miután kivetted a hűtőből. Elég csak egyszer kipróbálnod ezt a taktikát, az eredmény azonnal érezhető lesz.

2. Túlzásba esel

Arra figyelj, hogy mindig csak annyit vásárolj, amennyire szükséged van. Inkább gyakrabban, mint nagyobb mennyiségben szerezd be kedvenc sajtod. Hogy miért? Mert amint felvágod, azonnal veszíteni kezd az ízéből, minősége pedig rohamosan romlani kezd.

3. Fóliába csomagolod

Ha egy-két nappal a vásárlás után kedvenc sajtod egy nyálkás, kellemetlen szagú katasztrófává változik, arról csakis te tehetsz. Hogy miért? Mert valamilyen műanyag fóliában tároltad. Mint a legtöbb fermentált élelmiszernek, neki is szüksége van oxigénre, amiből persze nem sokat kap, ha folpackba csavarva pakolod a hűtőbe. Inkább zsírpapírba, esetleg sajtpapírba csomagolod lazán, majd tedd egy műanyag zacskóba. Így kedvenc sajtod ízét és frissességét is sokkal tovább megőrizheted.

4. Lereszelve vásárold meg

A reszelt sajt vásárlása egyáltalán nem jó megoldás, ha egy kevés plusz munkától akarod megkímélni magad. Az ilyen termékeket ugyanis a legtöbb esetben tartósítószerekkel kezelik, felhasználásnál pedig könnyen megváltozhat a textúrája. Ha jót akarsz, inkább magadnak reszeld le.

5. A kés az kés

Ha ugyanazzal a késsel vágsz fel különböző sajtokat, akkor átveszik egymás ízét. Ezzel az akcióval pedig jellegzetes karakterüket vághatjuk haza.

6. Minden mással is eszed 

Igaz, hogy egy jó sajt számos más étel ízét képes feldobni. Ám ha csak így fogyasztod, soha nem fogod megtudni, hogy milyen íze lehet magában. Ha teheted, mindig kóstold meg körítés nélkül is ezt a kiváló tejterméket.

7. Felkockázod 

Inkább vékony szeletekre, mint kockákra vágd a sajtot, a helyes irányt pedig a forma adja meg. Hogy miért szeletekre? Mert a nagyobb felület több ízt hordoz.

8. A kukában végzi a kérge

A sajt kérge abban az esetben ehető, ha nem viasszal, vagy ruhába göngyölt változatról beszélünk. Igazán izgalmas ízeket tartogat, szóval ha eddig ódzkodtál tőle most itt az ideje, hogy megkóstold. A kemény sajtok ugyan kivételt képezhetnek, ám azok kérge is kiválóan hasznosítható levesben is.

9. Bedobod a fagyóba

Hatalmas hibát követsz el akkor, ha lefagyasztod a sajtot. A bennük lévő víz ugyanis jégkristályokká változik, ami alapjában borítja fel fehérjeszerkezetüket. A keményebb sajtok jobban bírják a strapát ezen a területen, ám arra készülj fel, hogy a fagyasztás ezekre a tejtermékekre is hatással lesz. Ha mégis elkerülhetetlen ez a lépés, akkor csomagold szorosan papírba, aztán műanyag zacskóba, majd alufóliába. Így nem veszi át a hűtő szagát.

10. Azért nem eszed, mert laktózérzékeny vagy

Számtalan sajt laktózmentesnek tekinthető, ugyanis a gyártás során a tejcukor tejsavvá alakul. Minél korosabb egy sajt, annál kevesebb laktózt tartalmaz (cheddar, gouda, vagy parmezán).

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még: 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss