Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spárgás-sonkás rizottó

30 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A spárgák alsó harmadát az esetleges fás részétől megtisztítjuk, kb. 3 cm-es darabokra aprítjuk, és kb. 1 dkg vajon - enyhén sózva - kb. 10 perc alatt saját levében roppanósra pároljuk, félretesszük.

Felhevítünk kb. 2 dkg vajat, üvegesre dinszteljük benne vöröshagymát. Beleszórjuk a rizst, kevergetve átpirítjuk, a végén a zúzott fokhagymát is megfuttatjuk rajta. Ráöntjük a bort, és addig kevergetjük, ameddig a rizs be nem szívja a bort. Merőkanalanként elkezdjük adagolni a forró húslevest, folyamatosan kevergetjük, és minden egyes merőkanálnyi után megvárjuk ameddig a rizs a folyadékot felveszi. Keverés közben sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint chilipehellyel fűszerezzük.

Amikor már majdnem puha a rizs, elkeverjük benne a félretett spárgát, az összetépkedett sonkát, a petrezselymet, a citromlét, és még néhány percig együtt pároljuk-kevergetjük.

Amikor puha rizs, az állaga krémes és szaftos, a tűzről levéve belekeverjük a maradék vajat, a parmezánt, 2-3 percig fedő alatt pihentetjük, majd forrón tálaljuk.

Tálalásnál tányérokra szedjük a rizottót, meghinthetjük további petrezselyemmel és parmezánnal.

Megjegyzés

A rizs kb. - gaby53

Ezek is érdekelhetnek

Friss