Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sajtos cukkinifasírt tejszínes paszternákkal

60 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A cukkinifasírthoz:
  • 40 dkg cukkini lereszelve (leve kinyomva)
  • 10 dkg sajt
  • 4-5 evőkanál zsemlemorzsa
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 tojás (nagy)
  • 1 teáskanál só
  • őrölt bors
  • A panírozáshoz:
  • 5 evőkanál liszt
  • 3 db tojás
  • zsemlemorzsa
  • bő olaj a sütéshez
  • A tejszínes paszternákhoz:
  • 50 dkg paszternák
  • 1 db vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg sajt
  • 5 dkg vaj
  • 3 dl tejszín
  • őrölt bors

Elkészítés

Elkészítés: A cukkinit reszeljük le, a sóval keverjük össze, hagyjuk kb. fél órát állni, majd alaposan nyomkodjuk ki a levét (kinyomkodás után mérjük meg!).

Ezután reszeljük hozzá a sajtot, nyomjuk bele a fokhagymát, adjuk hozzá a tojást, a zsemlemorzsa felét és ízlés szerint őrölt borsot. Kezdjük el összegyúrni, és apránként adjuk hozzá a maradék zsemlemorzsát, hogy könnyen formázható masszát kapjunk. Ezután formázzunk a masszából kisebb pogácsákat.

A megformázott pogácsákat óvatosan forgassuk bele a lisztbe, majd a felvert tojásba, végül a zsemlemorzsába (én duplán paníroztam be, így újra lisztbe, tojásba, majd a zsemlemorzsába forgattam bele). Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, helyezzük bele a cukkinipogácsákat, és közepes lángon süssük mindkét oldalukat szép pirosra, majd szedjük papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja (sütés közben én többször átfordítottam, hogy szépen átsüljön).

A paszternákot tisztítsuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel, alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A sajtot reszeljük le.

Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá a fokhagymát és a paszternákot, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és öntsük fel a tejszínnel. Addig hagyjuk a gázon, míg elkezd forrni. Ekkor vegyük le, szórjuk meg a reszelt sajttal, majd fedjük le a serpenyőt fóliával.
Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 45 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra.

Tálaláskor a sajtos cukkinifasírtot a tejszínes paszternákkal kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss