Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Párizsi csokoládétorta II.

75 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A piskótához:
  • 10 tojás
  • 8 evőkanál cukor
  • 7 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 1/2 csomag sütőpor
  • A párizsi csokikrémhez:
  • 2,5 dl tejszín
  • 20 dkg cukor
  • 10 dkg kakaópor
  • 20 dkg vaj
  • A díszítéshez:
  • 2 dl tejszín
  • 1 teáskanál kakaópor
  • 10 dkg fehér csokoládé
  • 5 dkg étcsokoládé
  • A bevonáshoz:
  • a megmaradt krém

Elkészítés

Elkészítés: A piskótához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, lassan adagoljuk hozzá a cukrot, majd egyenként a tojássárgákat, végül lazán belekeverjük a kakaós-sütőporos lisztet. Sütőpapírral bélelt 24 cm-es formában megsütjük a piskótát. (3 részre vettem a tésztaalapot, és egyenként sütöttem ki a 3 lapot, hogy egyforma legyen a szeletelésnél.)

A krémhez a tejszínt felmelegítjük a cukorral, majd belekeverjük a kakaót és a vaj felét. Amikor szép sima, félretesszük hűlni. Ha teljesen kihűlt, hozzáadjuk a vaj másik felét, és jól összedolgozzuk, felverjük.

A piskóta lapokat betöltjük a krémmel, hagyunk annyit, hogy a tetejét és oldalát is bevonhassuk vele.

A díszítéshez a tejszínt felverjük keményre, elfelezzük. Az egyik részhez hozzáadjuk a kakaóport, simára keverjük, és tetszés szerint díszítjük vele a tortát. Fehér és étcsoki forgáccsal díszítettem a tetejét és az oldalát.

Ezek is érdekelhetnek

Friss