Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kolbászos lencseleves kapros krumpligombóccal

75 perc
egyszerű
megfizethető
4 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás

Elkészítés

  1. A gombócokhoz megmossuk a burgonyát, és héjastul félig megfőzzük.
  2. Átöblítjük a lencsét, sós, babérleveles vízben majdnem puhára főzzük.
  3. Közben a vöröshagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. Megfuttatjuk egy pici zsiradékon, majd rádobjuk a felkarikázott kolbászt, együtt pirítjuk. Meghintjük egy evőkanál liszttel, felöntjük 2-3 dl hideg vízzel, és csomómentesre keverjük.
  4. Hozzáöntjük a forró lencséhez. Belerakjuk a meghámozott, kis kockákra vágott édesburgonyát is, és éppen forrásban tartva addig főzzük, időnként megkeverve, amíg az édesburgonya is meg nem puhul.
  5. A megfőtt burgonyát még forrón meghámozzuk, lereszeljük, és szétterítjük, hogy kihűljön. Ha már legfeljebb langyos, hozzákeverjük az egész tojást, az apróra vágott kaprot, és annyi lisztet, amennyit felvesz (2-3 evőkanálnyira lesz szükség). Vizes kézzel kis gombócokat formázunk belőle.
  6. Sós vízben kifőzzük, ha feljött a víz tetejére, még 3-4 percig forraljuk, utána leszűrjük. Csak a tálalásnál keverjük a leveshez. 

Megjegyzés

A recept a Vidé Íze magazinban jelent meg. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss