Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kagyló mascarponekrémmel és sós keksszel

45 perc
bonyolult
költséges
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 10 dkg konzerv füstölt kékkagyló (repce olajban)
  • 15 dkg mascarpone
  • 2 evőkanál tejföl
  • őrölt fehérbors
  • 1 db citrom
  • 1-2 evőkanál citromlé
  • A sós kekszhez:
  • 15 dkg búzaliszt
  • 5 dkg kukoricaliszt
  • 10 dkg vaj
  • 1-2 evőkanál tejföl
  • 1 mokkáskanál só
  • 2 evőkanál szezámmag

Elkészítés

Elkészítés: A kagylót tegyük szűrőbe, és hagyjuk hogy az olaj teljesen lecsepegjen.

A mascarponét tegyük bele egy tálba, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverés közben adjunk hozzá annyi tejfölt és citromlevet, hogy jó krémes legyen.

A citromot vékonyan karikázzuk fel, majd vágjuk kisebb cikkekre.

A kekszhez a kétféle lisztet, a szezámmagot és a sót keverjük össze, adjuk hozzá a hideg, felkockázott vajat. Morzsoljuk össze, majd apránként adjuk hozzá a tejfölt, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze (apránként adjuk hozzá a tejfölt, nehogy túl lágy legyen a tészta).

Enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki kb. fél centi vastagra, és vágjuk fel ízlés szerinti méretűre (én 3x3 cm-es kockákra vágtam fel), majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy gáztepsire.

Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten 15-20 perc alatt süssük szép világos színűre (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem). A sütőből kivéve helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

Tálaláskor a mascarponekrémet kanalazzuk a kekszre, helyezzünk rá egy füstölt kékkagylót és egy cikk citromot, így kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss