Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Harcsapaprikás túrós csuszás rétessel

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 50 dkg afrikai harcsa
  • 1 db vöröshagyma
  • 1 db paradicsom
  • 1 db paprika
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tejföl
  • 1 teáskanál liszt
  • őrölt bors
  • szerecsendió
  • majoranna
  • pirospaprika
  • Erős Pista (paprikakrém)
  • olaj
  • 2 dl víz
  • A réteshez:
  • 15-20 dkg kockatészta
  • 1 csomag réteslap
  • 25 dkg túró
  • kapor
  • olaj

Elkészítés

Elkészítés: Egy serpenyőbe kevés olajat öntünk, majd elkezdjük párolni az apróra vágott vöröshagymát. Pár perc után hozzáadjuk a felkarikázott paprikát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. Ezután hozzáadjuk a felszeletelt paradicsomot, ízlés szerint fűszerezzük, megszórjuk pirospaprikával, jól összekeverjük, majd felöntjük a vízzel.
Addig főzzük, míg sűrűbb pörköltalapot kapjunk.

A tejfölt simára keverjük a liszttel, majd állandó keverés mellett a pörköltalaphoz keverjük. Jól kiforraljuk, majd beletesszük a kockára vágott harcsát. Óvatosan összekeverjük, és pár perc alatt puhára főzzük. Főzés közben többször megrázogatjuk, de keverni már nem szabad, mert összetörik a hal húsa.

Enyhén sós vízben kifőzzük a tésztát, majd leszűrjük és hideg vízzel leöblítjük. Egy edényben kevés olajat melegítünk, majd rátesszük az alaposan lecsepegtetett tésztát. Hozzákeverjük a túrót, majd ízlés szerinti mennyiségű sóval és apróra vágott kaporral ízesítjük.

Egy nedves konyharuhára ráhelyezünk 2 db réteslapot, majd megkenjük olajjal. Ismét ráhelyezünk 2 db réteslapot, és szintén megkenjük olajjal. Végül ráhelyezzük a maradék 2 db réteslapot, és rákanalazzuk az előzőleg elkészített túrós csuszát. A két szélét kicsit behajtjuk, majd a konyharuha segítségével felcsavarjuk.

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ráhelyezzük a rétest. Olajjal megkenjük, majd előmelegített sütőbe helyezzük. Közepes hőmérsékleten, szép pirosra sütjük.

A harcsapaprikást tányérra szedjük, majd egy szelet rétest melléhelyezve tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss