Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Flódni ihletésű torta

MME MME
75 perc
mester
költséges
12 adag

Elkészítés

  1. A mákos ganache-t elkészítéséhez a tejszínt felforrósítjuk egy kis lábasban a csipet sóval, majd ráöntjük óvatosan a kimért fehércsokira. Homogén krémet keverünk belőle, hozzáadjuk a darált mákot, elkeverjük és habzsákba töltve pihentetjük a hűtőben, egészen addig, amíg be nem sűrűsödik a krém.
  2. Az omlós tésztaréteghez a lisztet elmorzsoljuk a hideg vajjal, majd minden más hozzávalót belemérünk és gyors mozdulatokkal egynemű tésztát gyúrunk belőle. Becsomagoljuk folpackba és a hűtőbe/fagyasztóba tesszük fél órára pihenni.
  3. A piskótához a sütőt bekapcsoljuk 190 fokra. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kihabosítjuk a csipet sóval és cukorral, szép fényes habot kell, hogy kapjunk. Hozzáadjuk a tojássárgájákat, keverünk rajta néhányat majd spatulára váltva, az összeszitált szárazanyagokat is belekeverjük óvatosan. Beleöntjük a tortaformába, karikába és kb. 25 perc alatt készre sütjük. Ellenőrizzük folyamatosan, ne száradjon ki a tészta.
  4. Az almatöltelékhez a bort a fűszerekkel és a mézzel, sóval felforraljuk, az almát megtisztítjuk és feldaraboljuk. A borban pár perc alatt félpuhára főzzük. Leszűrjük, félretesszük.
  5. A mák- és a diótöltelékhez a mákot és a diót (külön-külön) összekeverjük a darált keksszel, a fehérbort felforraljuk a mézzel, cukorral, fűszerekkel, fehérborral majd leforrázzuk minkettőt.
  6. Mindhárom tölteléket hagyjuk kihűlni.
  7. Amíg minden pihen, elővesszük az omlós tésztát, lisztezett felületen kinyújtjuk kb. fél cm vékonyra, kiszúrjuk a tortakarikával megegyező méretre, megszurkáljuk villával és sütőpapíros tepsire tesszük. 190 fokra előmelegített sütőbe tesszük, kb. 10 perc alatt késre sütjük. Ha kivettük, hagyjuk teljesen kihűlni, majd három vékony részre vágjuk.
  8. A tortakarikát egy tálra tesszük és elkezdjük összerakni a tortát. Alulra egy piskótalap kerül, amit bőségesen megkenünk szilvalekvárral. Erre tesszük a mákos tölteléket, elegyengetjük, majd következő rétegként az omlós tészta lap kerül. Ezt megint megkínáljuk egy jó adag szilvalekvárral, aztán jön egy másik piskóta réteg, aztán az alma töltelék. Utána a diós töltelék. Végül az utolsó piskótával zárjuk.
  9. A tetejére a habzsákból szép kis cseppeket nyomunk a mákos fehércsoki krémből és díszítjük, tetszés szerint.

Nézd meg videón, hogyan készül a flódni ihletésű torta

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss