Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csirkemájas brokkoli

60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A rózsáira szedett brokkolit enyhén sós vízben főzzük félpuhára, majd szűrjük le. (Én a főzővízbe tettem egy mokkáskanál szódabikarbónát, hogy szép zöld maradjon.)

A csirkemájat ízlés szerint sózzuk, majd szórjuk meg majorannával.
A jénai tálat kenjük ki a margarinnal, majd tegyük bele egymásmellé a befűszerezett csirkemájat. Ezután osszuk el a máj tetején az előfőzött brokkolirózsákat, és enyhén sózzuk meg.

Egy tálban keverjük simára az egész tojásokat a tejszínnel, majd nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, adjuk hozzá az apróra összevágott petrezselyemzöldet, és ízlés szerint ízesítsük sóval, őrölt borssal és szerecsendióval. Ezután óvatosan öntsük rá a brokkoli tetejére, majd reszeljük rá a sajtot.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni.

Tálaláskor ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss