Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bolognai töltött burgonya

75 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyákat alapos mosás után héjában megfőzzük. A vízbe tesszük a köménymagot, a babérlevelet és 1 evőkanál sót.

Amíg a krumpli fő, addig elkészítjük a darált húst bolognai módon. Kevés olajat öntünk az edénybe, belereszeljük a megtisztított vöröshagymát, áttörjük bele a fokhagymagerezdeket. Kicsit dinszteljük, majd rádobjuk a darált húst. Sózzuk egy kicsit, és addig pirítjuk a húst, amíg a leve elfő. Ekkor beletesszük a feldarabolt hámozott paradicsomokat, a paradicsomlevet, befűszerezzük (bors, pirospaprika, oregano), és egy kis cukorral is megszórjuk. Alaposan összerottyantjuk, ha még úgy ítéljük, sózzuk meg.

A krumplit a forrástól számított kb. 20 percig főzzük, leszűrjük, még melegen meghámozzuk, kissé hűlni hagyjuk.

A burgonyák aljáról levágunk egy kis darabot, hogy ne billegjenek. Tetejükről pedig levágjuk a kalapkájukat. Belsejüket kivájjuk, megtörjük. A kész bolognai húsba belekeverjük a megtört krumplit, s megtöltjük vele a ladikokat.

Kivajazott tűzálló tálba sorakoztatjuk a burgonyacsónakokat, lefedjük alufóliával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sütjük. Majd levesszük az alufóliát, a kalapkákat megkenjük tojássárgájával, megszórjuk a reszelt sajttal, és pirulásig sütjük még.

Petrezselyemmel díszítve azonnal tálaljuk, igazán csak frissen jó. Vegyes idénysalátát vagy ecetes savanyúságot kínálhatunk hozzá.

Ezek is érdekelhetnek

Friss