Zsebibaba vallomásai

Ilyen picike voltam, amikor Anyához és Apához kerültem kilenc hetes koromban. Nagyon régen volt, de sokmindenre emlékszem! Elvittek „születési gazdáim, Gizusék” Apáékhoz, anyukám, Netti és négy tesóm nem jöttek velem, egyedül maradtam. Nagyon féltem - látszik is a képeken -, hogy mi lesz velem, hová kerültem? Nehéz nap volt! 

Szép, fonott kutyakosár várt rám, amiben kényelmes párna, plüss és sípolós játékállatkák voltak. Lassan, de megnyugodtam. Új gazdáimmal találkoztam már korábban, de akkor még a „szülői kennel” biztonságában voltam, nem sejtettem, hogy 9 hetesen majd el kell azt hagynom. Nagy szeretettel fogadtak, de én első megilletődésemben bemenekültem a nagy, kihúzhatós kanapé alá, órákig tartott, mire kicsalogattak onnan. Persze leskelődtem. Ösztöneim érezték, szeretetre leltem náluk, lassan kimerészkedtem a kanapé alól, és nem csalódtam: kényeztetést, simogatást, becéző szavakat és finom falatokat kaptam.

Hát így kezdődött a kapcsolat, életre-halálra szóló, a teljes bizalmon és őszinteségen nyugvó - köztem és a gazdik között! Kutyavilágot élünk ma, mondjátok ti, emberek, igazatok van, sokatoknak, de nem biztos, tudjátok-e, milyen az igazi kutyavilág…

Kutyavilág

Tudom, nekem szerencsés, jó életem van. Mára 10 kutyaéves leszek, ez emberi életkorra átszámítva 70 év körül van! Naponta 3-5 alkalommal sétálok, rendesen kapok ételt, kutyatápot, vitamint, kutyacsokit, kutyakozmetikába járok, vannak kutyabarátaim, sőt ember- és gyerekbarátaim is. Gazdáim szeretnek, ellátnak (Apa mondta, mi választottunk, kötelességünk gondoskodni rólad). Persze Apa azt is mondja, hogy következő életében saját maguknál szeretne kutya lenni! Megértem.

Van más kutyavilág is azonban! Embereknek, kutyáknak egyaránt! Gondolom, tudjátok, miről ugatok. Hát manapság nem egyszerű a kutyák, de a gazdik élete sem! Anya és Apa (nálam ők a gazdik), ha sétára megyünk, mindig hoznak magukkal nejlonzacsit, összeszedni a kutyagumimat. Nézem, sokan mások, sokszor nagyobb, nálam jóval nagyobb kutyatársaim gazdái ezt nem mindig teszik meg. Apával olvastuk egy fán: akinek nem hajlik a dereka, ne tartson kutyát! Én ezt nem igazán értem, csak egy butus kutyus vagyok, mi köze a gerincnek a gazdisághoz? Tapasztalatom szerint sok, csakúgy, mint a kutyasághoz, a mai világhoz!

Séta? Én döntöm el, mikor és naponta hányszor abszolváljuk. Elvégre azt gondolják, engem sétáltatnak! Nagy a tévedés, hisz kutyavilág, demokrácia van! Akkor sétálunk, ha nekem kedvem van, legalább is napközben, és arra, amerre én megyek. Vau… vau…! Már megint beleugatok a dolgokba, nyughatatlan, tevékeny fajta vagyok!

Ébredéseim

10 év nagy idő, kutyaévekben is, felcseperedtem! Az akkori új gazdik jó gazdiknak bizonyultak. Anya és Apa, hisz így nevezik magukat, én is így gondolok rájuk, jól kiegészítik egymást. Nagyon szeretjük magunkat.
Nem mondanám, hogy nagy kutya lettem, ma már nem is vágyom rá, hogy az legyek, de megfontolt és akaratos vagyok, elfogadnak így is. Van egy komondor barátom, legalább tízszer akkora, mint én, ő a nagykutya felénk. De rájöttem, nem jó neki, hisz esténként az ágyban nem tud odabújni Anya és Apa közé, nem kapja meg azt a sok simizést, amit én kapok, estéről-estére.

Ma már tudom, milyen jó érzés odabújni esténként Apához, amikor pocimat simogatja. Ha komondor lennék, Apa bújhatna a hozzám, és én simogathatnám. Hát nem jobb ez így nekem? Mondtam, kutyavilágot élünk!

Kirándulásaink

Anya, Apa és persze én is szeretjük a természetet. Nekem a közeli park is maga a természet, de a gazdik néha elcibálnak távolibb helyekre, mondván: lássunk világot. Sokszor autóval megyünk, de van, amikor metrózunk, vonatozunk. Az autót jobban szeretem, nincs mozgólépcső, ellenőr, kalauz, elviselhetetlen utasok – embervilág. Ja, meg jegyet sem kell váltanunk!

Gyakran járunk le a Dunapartra, tudok úszni, de nem kedvelem a vizet, persze az ivásra való kivételével. Jut eszembe: tudjátok, mi a különbség az ember és a kutya között? Elmondom! Mi, állatok, csak akkor iszunk, ha szomjasak vagyunk! Nagy különbség.

Kutyakaják

Azt mondta Apa, hogy itt ennivalókról illik irkálni, hát nézzünk némi „kutyaeledelt”. Mondjuk olyat, amit én, hisz ünnepelt vagyok, szeretek! Eszem persze száraz kutyakaját, de kedvenceim a nekem főzött fogások. Most, húsvét környékén jutott rendesen a füstölt sonkából, imádom! De nincs mindég húsvét!

Nézzünk egy rendes hétköznapot…

Csirkemáj Zsebi kedvére: Pár darab csirkemájat (akár szívvel is) felengednek nekem annyi vízzel, hogy ellepje, beleszórnak némi ételízesítőt, csak addig főzik, hogy kicsit angolos, villával áttörhető legyen. Kissé kihűlve, áttörve, némi főzőlével elkeverve tálalják, imádom!

Azt terjesztik rólam, furcsa étkezési szokásokkal megáldott kutyus vagyok. Lehet, hogy igazságuk van, de én nem kedvelem a szalámikat, sonkákat, virsliket, kolbászokat (füstölt kivétel). Imádom azonban a sajtokat, a tejfölt, a túrót (juhtúró a kedvenc) és a joghurtot, a gyümölcsöset is.  De azért „ragadozó” vagyok, a finom májasok is jöhetnek!

Zsebi reggelije, na nem minden nap: apróra kockázott trappista (vagy emmentáli) sajt, kevés túró, némi májkrém vagy kenőmájas.
Reggelire szoktam még kapni disznósajtot, azt szeretem, tej mindig van a tálkámban, töpörtyű, sajtkrém, körözött is gyakran előfordul.

Egyébként húsevő vagyok, pörkölt, sült mindig jöhet, jut is belőle bőven, hisz imádnak, Anya és Apa is!

Tanulság

Kérlek, soha ne feledjétek: bennünket, sokszor házi kedvencként tartott főleg kutyát és más kisállatot magatokhoz venni, tartani nem csupán kedvtelés, szórakozás, de felelősség is, nem is kevés! Gondoljatok arra, is, hogy mi is érző lények vagyunk. Én kutyaságomból fakadva mondom: egy esténként hazatérő gazdinak senki nem örül úgy, mint én, a Kutymorgó!

Adó 1 %

Ha tehetitek, adótok 1%-ával támogassatok állatmenhelyet!

Üdv