Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöldséges-ricottás frittata

45 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, a paradicsomot nagyobb darabokra felvágjuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, hozzáadjuk a karikára vágott újhagymát, elkezdjük párolni. Pár perc után hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, majd óvatosan összekeverjük, ízlés szerint sózzuk, megszórjuk őrölt borssal, és 1-2 percig együtt pároljuk.

Ezután levesszük a tűzről, hozzáadjuk a spenótleveleket és a bazsalikomot, összerázogatjuk, hogy a levelek kissé megfonnyadjanak.

Egy jénai tálat alaposan kikenünk, majd az előpárolt zöldségeket beleöntjük, a ricottából kis halmokat kanalazunk a tetejére.

A tojásokat felütjük, sózzuk, megszórjuk őrölt borssal, majd villával felverjük. Ezután óvatosan a ricottás zöldségek tetejére öntjük, hogy lehetőleg mindenhova jusson belőle.

Előmelegített sütőbe toljuk, majd közepes hőfokon 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.

A sütőből kivéve kicsit hűlni hagyjuk, majd ízlés szerint felszeletelve tálaljuk. Kínálhatunk mellé ízlés szerint salátát vagy egy szelet kenyeret, péksüteményt.

Ezek is érdekelhetnek

Friss