Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöldséges pulykaragu krumplirózsával

MME MME
60 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: Lábasban forrósítsuk fel a margarint, adjuk hozzá a finomra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát, dinszteljük üvegesre. Tegyük bele a kis kockákra vágott pulykamellet, sóval, őrölt fehérborssal és leveskockával ízesítsük.

Lefedve pároljuk, ha saját levét elfőtte, pótoljuk vízzel. Ha már majdnem puha a hús, adjuk hozzá a kis darabokra vágott zöldségeket, és annyi vizet öntsünk rá, hogy épp ellepje.

Pár perc főzés után sűrítsük be hideg vízzel elkevert étkezési keményítővel, majd dúsítsuk tejszínnel. Forraljuk jól össze.

A megtisztított burgonyát sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le. Burgonyanyomón nyomjuk át. Adjuk hozzá a tojások sárgáját, ízesítsük őrölt szerecsendióval. Keverjük jól össze.

A pulykaragut tegyük egy hőálló üvegtálba, tetejére nyomózsákból nyomjunk kis halmokat a burgonyapüréből. Forró sütőben 160 fokon addig süssük, míg ropogós pirosra nem sül.

A raguból és a sült burgonya püréből is tálaljunk nagy tányérokra, tetejét szórjuk meg összevágott petrezselyemzölddel.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss