Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöldségekkel rakott barramundi

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A filézett halat enyhén beszórjuk só, tárkony, kakukkfű, szegfűbors keverékével, majd 2 órát hagyjuk hűvös helyen, hogy bevegye a fűszert. Ezután 5 percig grillezzük, majd a halat félretesszük.

A sárgarépát vékony szeletekre a brokkolit és a karfiolt ujjnyi szeletekre vágjuk. A megtisztított zöldségeket a hagymák kivételével egy csipet sóval roppanósra főzzük.

Az olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymákat, majd hozzáadjuk a lisztet, a tárkonyt, a kakukkfüvet, a szegfűborsot, és világos rántást készítünk, ezután a tejet és a tejfölt is hozzákeverjük.

Jénai tál aljára lerakjuk a brokkolit, erre a karfiol felét, majd a halat kisujjnyi darabokra szelve, ezt befedjük a maradék karfiollal. A sárgarépaszeleteket a jénai tálban szépen körben sorbarakjuk. Az egészet nyakon öntjük a mártással, eligazítjuk, majd a reszelt sajtot egyenletesen eloszthuk rajta.

Mikrózzuk 10 percig 1 Kw-tal, ezután pedig 5 percig grillezzük, hogy a sajt szépen ráolvadjon, az ízek pedig összeérjenek.

A kiszedésnél nagyon lényeges, hogy a tetejétől az aljáig jusson mindenkinek ebből a finom és egészséges ételből.

Ezek is érdekelhetnek

Friss