Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöldségekkel a bikiniszezonra

A hosszú és hideg tél után az ember már alig várja, hogy kitavaszodjon. Ám a tavasz eljövetelét követően nem sokkal máris itt a nyár, és a télikabát alatt elrejtett, a hideg túléléséhez genetikailag magunkra szedett néhány felesleges kilótól jó, ha idejében meg tudunk szabadulni.

A legfontosabb, hogy kellő mennyiségű mozgást iktassunk a mindennapjainkba, és az is nagyon fontos, hogy az étkezési szokásainkat úgy alakítsuk, hogy az segítségünkre legyen a céljaink elérésében. Nem fogyókúrázni kell, sem drasztikusan megvonni mindazt, amit korábban ettünk, csupán tudatosan át kell állni egy egészségesebb, több zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étrendre.

A zöldségekben gazdag étrend az, ami a francia nőket is megvédi a felesleges kilóktól. A sok saláta, a párolt zöldségek, illetve az, hogy naponta többször esznek és nem túl sokat. Ezeket mi is megszívlelhetjük, hiszen minden dietetikus azt vallja, hogy naponta ötször kellene enni kisebb mennyiségeket, ami egy állandó teljesítményszintet állítana be a szervezetünkben, a nagyobb étkezések kihagyásával nem terhelnénk túl a gyomrunkat és a beleinket, valamint az emésztésünkre is kedvezően hatna ez a bizonyos három óránkénti étkezés. Arról nem is beszélve, hogy a zöldségekkel rengeteg vitaminhoz, rosthoz és vízhez jut a szervezetünk, ez szintén jótékonyan hat az emsztőrendszerre.

A zöldségek bevonása az étkezésünkbe viszonylag egyszerűnek tűnik, bár a tél végi piaci kínálat nem kedvez ennek, de áprilistól már miénk a világ. Bár a zöldséges ételekhez nem csak friss zöldségeket használhatunk, hanem annak fagyasztott vagy konzerv változatát is. Ha ilyen alapanyaggal dolgozunk, minden esetben nézzük meg – főleg a konzerv vagy üveges zöldségeknél – hogy milyen egyéb adalékanyagokat tartalmaznak.

A zöldségfogyasztás szerencsére nem korlátozódik a salátákra. A zöldségeket meglepően változatos formákban kínálhatjuk magunk és a család számára.

A nyersen fogyasztott zöldségek esetében természetesen a legkézenfekvőbb megoldás a saláta. Ezeket a salátákat nyugodtan megbolondíthatjuk gyümölcsökkel, pirított magokkal, sajttal, illetve salátaöntetekkel. Az öntetek és a sajt esetében azért legyünk óvatosak, akaratlanul is rengeteg extra kalóriát csempészhetünk velük egy látszatra könnyed salátában.

A salátán kívül kedvelt még a mártogatós. Ez tulajdonképp a saláta és az öntet külön életét jelenti. Ilyenkor néhány sűrűbb, jól fűszerezett mártást kínálunk a hasábokra szelt zöldségekkel. Ez a változat nagyon jól elkészíthető a téli zöldségekkel is, mint a répa, a cékla vagy a jégcsapretek, de különösen jól illik hozzá még az uborka és a szárzeller is.

A zöldségeket nyersen nem csak szilárd formában fogyaszthatjuk, hanem a ma oly divatos smoothie is egyszerűen elkészíthető belőlük.

A nyers és a főtt zöldségek közötti résben találhatóak a blansírozott illetve a párolt zöldségek. Aki nem bírja gyomorral a túl sok nyers zöldséget, de nem vágyik folyamatosan főtt ételre, azoknak nagyon jó megoldás lehet, a tavaszi zsenge zöldségeket meg amúgy is így érdemes elkészíteni. A zöldségekhez válasszunk egy-két igazán passzoló zöldfűszert, és azzal pároljuk össze, így akár az ízesítésre szánt mártást is kiiktathatjuk, ha szeretnénk.

A zöldségekkel készített főtt ételek tárháza hihetetlen gazdag. Rögvest ott vannak a ragulevesek, illetve a különféle krémlevesek, amelyek kis odafigyeléssel egyáltalán nem hizlalóak. Csupán a tejszínnel történő lazítás helyett kell az egy-két szem főtt krumplit is beleturmixolni a levesbe a többi alapanyaggal együtt.

Se szeri, se száma a zöldség-alapú mártásoknak, illetve a magyarok által olyannyira kedvelt főzelékeknek. A főzelékek habarása, rántása is könnyedén elkerülhető, ha önmagával sűrítjük az ételt, pontosabban egy részét pürésítjük, majd visszakeverjük a főzelékhez.

A húsok mellé kínált köretet is könnyedén kiválthatjuk a korábban említett párolt vagy blansírozott zöldségekkel, illetve zöldségpürékkel. A krumplipüré mintájára rengeteg zöldségből készíthetünk hasonló állagú ízes, krémes köretet, amelyek laktatnak, de mégsem hizlalnak annyira, mintha kenyeret vagy tésztát ennénk az adott ételhez.

A zöldségeket nem csak főzhetjük és párolhatjuk, hanem többféleképp süthetjük is. Egyrészt csőben sült ételekhez használhatjuk őket, egy részüket töltve is elkészíthetjük. Kevés olajban vagy vajban süthetünk panírozott, párizsiasan elkészített zöldségszeleteket, vagy zöldségfasírozottat,  zöldségpogácsát is készíthetünk.

Zöldségekkel desszerteket is alkothatunk. A legtöbb zöldséges süteményben sárgarépa, avokádó, sütőtök vagy cékla szerepel, de nyugodtan kísérletezhetünk. A lényeg, hogy a főtt, pürésített zöldség íze harmonizáljon a sütemény fűszerezésével, és mennyisége megegyezzen az eredeti receptben lévő zöldségmennyiséggel. A zöldséggel készített sütemények kalóriatartalma jól kordában tartható, s magas elemi rost tartalmával egészségesebb és laktatóbb is, mint finomított liszttel készített társai.

Póréhagymaleves sárgarépával

Hozzávalók:
2 nagyobb póréhagyma
3 nagyobb sárgarépa
1 evőkanál olívaolaj
1 l zöldségalaplé
kevés tejszín
frissen őrölt feketebors

Elkészítés: A hagymát és a répát megpucolom, felkarikázom. Egy lábas aljába öntöm az olajat, majd közepes lángon ezen megfuttatom a zöldségeimet. Gyakori kevergetés mellett addig hagyom, amíg a hagyma össze nem esik. Ekkor felöntöm az alaplével, és közepes lángon hagyom főni. Amikor már puha a répa, akkor botmixerrel nagyjából elsimítom. Ha kell, sózom. Tálaláskor kis tejszínnel gazdagítom, és friss borsot darálok rá.

Sült spárgacsokrok

Hozzávalók:
50 dkg zöld spárga
8 szeletnyi vékony bacon
15 dkg mozzarella
1 evőkanál cukor
2 teáskanál só
1 evőkanál vaj

Elkészítés: A spárgák végét levágom, majd a fejekre külön koncentrálva alaposan megmosom. Egy mély serpenyőbe fektetem a sípokat, és annyi vízzel öntöm fel, hogy ellepje őket. Sózom, cukrozom a vizet, és egy kis vajat is adok hozzá.
Amíg fő a spárga, addig beizzítom a sütőt, úgy 180 fokra. Ha már félig megfőtt a spárga, akkor óvatosan egy szűrőkanállal kimerem őket, szám szerint felosztom, a létrejött csokrokra mozzarellát tépkedek, majd rákötözöm a szalonnával. A tartalmas bokrétákat tepsire fektetem, és betolom a sütőbe. Ha színes a sajt és jó a szalonna, akkor tálalok.

Ezek is érdekelhetnek

Friss