Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöldfűszeres saláta tökmagbundás camembert-rel

60 perc
mester
megfizethető
2 adag

Elkészítés

Elkészítés: A padlizsán végeit levágjuk, húsát 4x4 cm-es kockákra szeleteljük. Egy tálba tesszük a darabokat, rálocsolunk 2 evőkanál olívaolajat, sózzuk, borsozzuk, alaposan átforgatjuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, úgy rendezzük, hogy a héjuk érintkezzen a papírral, 200 fokra melegített sütőbe toljuk. Kb. fél órát sütjük, míg megpuhulnak. Kihűtjük a padlizsándarabokat.

Közben elkészítjük az öntetet. Egy késes robotgépbe tesszük a rukkola 1/3 részét, a bazsalikomot, medvehagymát és korianderzöldet. Ráöntünk 1,5 dl tökmagolajat. Addig aprítjuk-keverjük, míg csak nagyon kicsi darabokban látszanak a fűszerek. Ekkor ennek az öntetnek a felét félretesszük, hűtőben sokáig eláll (ebből érdemes többet készíteni, nagyon finom és egészséges). A másik feléhez keverjük a citrom levét, 1 evőkanál mascarponét és egy csipet sót.

A többi rukkolát összekeverjük a kihűlt padlizsándarabokkal és a felkockázott paradicsommal, majd hozzáadjuk a zöldfűszeres olajat is, jól átforgatjuk, 20 percre hűtőbe tesszük.

A sajtokat először keresztben kettévágjuk. A rozmaringot lecsipkedjük az ágról, felaprítjuk, majd kettéosztjuk a sajtok alsó felén, ezután rátesszük a tetejüket, kicsit összenyomkodjuk. Mélyhűtőbe tesszük 10 percre. Mikor kivettük, először lisztbe, majd tojásba, végül a zsemlemorzsával összekevert tökmagba forgatjuk, az utolsó két műveletet megismételjük, jól rányomkodjuk a panírt. Forró olajban pillanatok alatt aranybarnára sütjük a sajtokat, hogy ki ne folyjon a belsejük. Papírtörlőre szedjük.

A salátát elosztjuk 2 tányérra, tetejükre 1-1 sajtot teszünk, azonnal fogyasztjuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss