Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöldfűszeres halgolyók

30 perc
bonyolult
megfizethető
2 adag

Elkészítés

  1. A felszeletelt halat a kaporral, a citromkarikákkal, a sóval és az ételízesítővel kb. 1,5 dl vízben 3-4 percig főzzük, amíg megpuhul. Ezután lezárjuk a lángot, leöntjük róla a felesleges folyadékot, és villával szétnyomkodjuk a halat.
  2. Egy serpenyőben 1 evőkanál olajon megfonnyasztjuk a felaprított újhagymát egy csipet sóval. A hagyma felét a halhoz adjuk és hagyjuk hűlni. 
  3. A megmaradt hagymára ráhintjük a teáskanál lisztet, majd felengedjük a hámozott paradicsommal. Sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. Ha felforrt lezárjuk a lángot.
  4. Elkészítjük a halgolyókat: a harcsához hozzáadjuk a felaprított szárított paradicsomot, az apróra vágott petrezselymet és kaprot, a zabpelyhet, a tojást, valamint a frissen őrölt borsot és jól összekeverjük. 
  5. Egy papírtörlőre hintjük a lisztet, összekeverjük a parmezánnal és ebbe forgatjuk majd a fasírtokat. Nedves kézzel gombócokat formálunk a halas masszából, majd a parmezános lisztbe forgatjuk őket.
  6. Egy serpenyőben felhevítünk 3 evőkanál olajat, majd két részletben 3-3 perc alatt megsütjük mindkét oldalukat. Papírtörlőre szedjük, és felitatjuk a felesleges olajat. A paradicsomos mártással és salátával kínáljuk.

Megjegyzés

Nagyon finom - aki nem szereti a halat, annak ajánlom ezt a változatot bátran ajánlom kipróbálásra. Készíthetjük tengeri halból is. - BiroSari

Ezek is érdekelhetnek

Friss