Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöldborsós krumplisaláta

60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 50 dkg krumpli
  • 1 db lilahagyma
  • 10 dkg zöldborsó
  • 1-2 evőkanál tárkonyecet
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • cukor
  • Az öntethez:
  • 2 dl tejföl
  • 1 teáskanál csípős mustár (én magosat tettem)
  • 1 mokkáskanál currypor
  • őrölt fehérbors
  • cukor
  • Valamint:
  • 10 dkg sajt

Elkészítés

Elkészítés: A krumplit hajában megfőzzük, majd hideg vízbe tesszük (így könnyebb megpucolni), kicsit állni hagyjuk, majd megpucoljuk és felkarikázzuk.

A borsót enyhén sós vízben pár perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük, kihűtjük. Közben a hagymát nagyon apróra felvágjuk.

Egy edénybe vizet teszünk, hozzáadjuk az ecetet, az ételízesítőt, ízlés szerint cukrot, és beletesszük az apróra vágott hagymát. Felforraljuk, majd lassú tűzön pár percig főzzük.

Ezután forrón ráöntjük a karikára vágott főtt krumplira, és így hagyjuk teljesen kihűlni (ezalatt az idő alatt a krumplit jól átjárják az ízek).

Egy tálba tesszük az öntethez valókat, ízlés szerinti mennyiségű cukrot, majd jól kikeverjük (a cukor el is hagyható, ha valaki savanyúbban szereti). Állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.

A kihűlt krumplit szűrőkanállal kiszedjük a léből, majd a tetejére szórjuk a puhára párolt zöldborsót, és rákanalazzuk a tejfölös öntetet.

10 dkg ízlés szerinti sajtot, vékonyra felcsíkozhatunk, majd a saláta tetejére szórjuk.

Megjegyzés

Tálalhatjuk sültek vagy virsli mellé, de magában fogyasztva is nagyon finom. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss