Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöldborsófőzelék rántott párizsival

30 perc
bonyolult
olcsó
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A főzelékhez:
  • 75 dkg fagyasztott zsenge zöldborsó
  • kb. 2-2,5 dl tej
  • 2-3 evőkanál liszt
  • olaj
  • 1 nagy csokor petrezselyem (finomra aprítva)
  • cukor
  • A rántott párizsihoz:
  • 40 dkg párizsi (kb. 1 centis szeletekre vágva)
  • 1 tojás (pici borssal, sóval felverve)
  • 2 evőkanál liszt
  • 4 evőkanál zsemlemorzsa
  • olaj
  • A tükörtojáshoz:
  • 4 tojás

Elkészítés

Elkészítés: A fagyos zöldborsót feltesszük főni annyi vízbe, amennyi éppen ellepi, sózzuk. Közben világos rántást készítünk, amit hideg tejjel felengedünk, és a megpuhult borsóhoz adunk. Ízesítjük sóval, cukorral. A petrezselymet a végén adjuk a főzelékhez, de már nem főzzük.
(Ha nem sikerül a rántást elsőre eltalálni és híg a főzelék, egy kevés lisztet kis vízzel kikeverünk, kevés forró főzelékkel elkeverjük, és úgy sürítünk. Ha kicsit sűrűbbre sikerül, tejjel hígítunk.)

A párizsit hagyományos módon lisztbe-tojásba-morzsába forgatjuk, és forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük.

A tükörtojáshoz egy teflonserpenyő alját vékonyan kikenjük pár csepp olajjal, felforrósítjuk, és a felütött tojást/tojásokat közepes hőfokon megsütjük. (A fehérjét picit körbesózzuk, a sárgája nem szereti a sózást, kifehéredik.)

Ezek is érdekelhetnek

Friss