Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöldbabkrémleves cornflakes-es csirkefalatokkal

MME MME
30 perc
bonyolult
átlagos
4 adag
Hozzávalók
  • A főzelékhez:
  • 50 dkg zöldbab
  • 3 dl zöldségalaplé
  • 5 dkg burgonya
  • 1/2 fej vöröshagyma
  • 1 tk étolaj
  • frissen őrölt bors
  • A csirkefalatokhoz (levesbetét):
  • 25 dkg csirkemellfilé
  • 10 dkg kukoricapehely
  • 5 dkg kukoricakeményítő
  • 1 db tojás
  • frissen őrölt bors
  • olajspray

Elkészítés

  1. Egy fazékban kevés olajat hevítünk, majd ezen üvegesre pároljuk a finomra aprított vöröshagymát. Hozzáadjuk az apró kockákra vágott burgonyát és a zöldbabot,  felöntjük a zöldségalaplével, majd közepes lángon forrásig fedő alatt főzzük, forrás után alacsonyabb lángon, fedő nélkül, amíg a burgonya és a zöldbab is puha, de még nem főtt szét.
  2. Selymesen krémesre turmixoljuk a levest, sózzuk, borsozzuk.
  3. A csirkefalatokhoz a csirkemellet megtisztítjuk, majd falatnyi kockákra vágjuk.
  4. Egy edénybe a kukoricakeményítőt teszünk, amit alaposan elkeverünk sóval, borssal; egy másik edénybe a kukoricapelyhet öntjük, amit tenyerünkkel kicsit összemorzsolunk; egy harmadikba pedig a felvert tojást.
  5. A csirkefalatokat először az ízesített keményítőbe forgatjuk úgy, hogy azokat alaposan bevonja a keményítő, majd a tojásba, végül pedig a kukoricapehelybe.
  6. A „bebundázott” csirkefalatokat egy sütőpapírral bélelt sütőtálcáratesszük, majdlefújjuk őket egy kevés olajjal, és a 180 fokra előmelegített, forró sütőben készre sütjük őket,10-12 perc alatt.
    Az aranybarnára és ropogósra sült csirkefalatokat a krémes leves betétjeként kínáljuk. 

Megjegyzés

Fogyasztás előtt teljesen ki is hűthetjük, meleg nyári napokon nagyon kellemes jéghidegen fogyasztani.
Recept és food styling: Filep Kata
Fotó: Tóth András - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss