Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zöld felesborsó leves

45 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: A bacont vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A zöldségeket tisztítsuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. A zöld felesborsót alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le.

Egy serpenyőben kezdjük pirosra sütni a bacont. Amikor már kezd színt kapni, adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát, és így pároljuk pár percig. Ezután adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát, majd pár pillanat után a feldarabolt zöldségeket. Keverjük alaposan össze, szórjuk meg őrölt borssal, majd pároljuk még pár percig. Végül öntsük bele a felesborsót, keverjük össze, majd öntsük fel annyi vízzel hogy jól ellepje. Ezután ízlés szerint sózzuk, és tegyük bele a leveskockát. (A sózással vigyázzunk, mert a bacon sós.)

Szép lassan főzzük a levest addig, míg a zöldségek megpuhulnak. Arra vigyázzunk, hogy a borsó nehogy teljesen szétfőjön.

Tálaláskor ízlés szerint kenyérrel vagy sajtos pirítóssal kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss