Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Vörös áfonya, a rubint csodabogyó

default user icon
HL
A fekete- vagy kékáfonyát mindenki ismeri, de mi a helyzet a rubintszínű vörös áfonyával, amivel leggyakrabban dzsem vagy kandírozott formában találkozhatunk? Az biztos, hogy nagyon egészséges és finom is!

Igaz, hogy a vörös áfonyáról már mindenki hallott, frissen mégis igen ritka vendég a hazai piacokon, zöldségeseknél, de még a kiskertekben is. Arról nem beszélve, hogy nem is feltétlenül a valódi vörös áfonyával akadhat dolgunk. Kétségtelen, hogy a vörös áfonya, a tőzegáfonya, sőt az amerikai tőzegáfonya is vörös színű, ugyanazon nemzetség tagjai, mégis három áfonyaféléről van szó. Hasonlítanak egymásra, mind nagyon-nagyon egészségesek, úgyhogy bármelyikhez van szerencsénk, ki ne hagyjuk! Valójában tehát növénytanilag háromféle áfonyáról van szó, a köznapi szóhasználatban mégis gyakran mindegyiket vörös áfonyaként emlegetjük. Az alapvető különbséget méretük, színük, előfordulásuk helye és gyakorisága jelenti. A három közül az amerikai tőzegáfonya a leggyakoribb, lényegében ez tekinthető termesztett vörös színű áfonyának.

Vörös áfonya, tőzegáfonya, amerikai tőzegáfonya

Nálunk friss vörös áfonyával (tudományos neve a komoly hangzású Vaccinium vitis-idaea) ritkán lehet találkozni a természetben, csupán néhány hegyvidéki területen fordul elő elvétve – többek között a Mecsekben, a Zemplénben, valamint a Nyugat-Dunántúl egyes részein (Kőszeg környékén és az Őrségben). Többen talán kövi málnaként vagy havasi meggyként ismerik.

A döntően fenyőerdőkben fellelhető apró cserjék, valamint a termésük egyaránt védett idehaza – ezekből, ha csak nincs olyan szerencsénk, hogy a kertünkbe valamiképp bekerült, nem lehet lakmározni. Szintén védettséget élvez nálunk az Európa északi részén, Ázsia egyes vidékein és Észak-Amerika bizonyos tőzegmohalápjain termő áfonyaféle, a tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos), amiből ugyancsak kevéske akad idehaza.

Mindkettejükkel igen közeli rokonságban áll az amerikai tőzegáfonya (Vaccinium macrocarpon). Nálunk egyáltalán nem őshonos, de termesztett növény lévén nem vonatkoznak rá természetvédelmi óvások. Észak-Amerikából származik, de Magyarországon csak az 1990-es években kezdték termeszteni – elég szűk körben. Nem úgy az USA-ban, Kanadában és néhány tőlünk északabbra fekvő európai országban, ahol viszonylag sok helyen foglalkoznak vele. Ennek is köszönhető, hogy ma már a friss gyümölcs is fel-feltűnik néhány zöldségesnél.

A valódi vörös áfonya apró bogyóstermése ½-1 cm átmérőjű, sötétvörös színű. A tőzegáfonya is kisebb méretű (nagyjából 1 cm átmérőjű), vadon termő, színe lehet piros, de akár rózsaszínbe hajló is, az amerikai tőzegáfonyára a rubinvörös megjelölés illik leginkább, és a bogyó méretét tekintve ez a legnagyobb (akár 1,5-2 cm átmérőjű is lehet). Mivel ez utóbbi világszerte a legelterjedtebb, jó esély van rá, hogy feldolgozott formában is ezzel találkozzunk gyakrabban. Az amerikai tőzegáfonya cserjéje igencsak hosszú életű: egy-egy törpecserje akár 100-150 évig is élhet. A növény hosszú, földön kúszó indákat növeszt, és úgy szüretelik a termést, hogy vízzel elárasztják a termőterületét, és szabályosan lehalásszák a jó esetben bőséges termést.

Mindhárom áfonya jótékony hatást gyakorol az egészségre, vitamin- és ásványianyag-összetételük hasonló. A népi gyógyászat és az orvostudomány, sőt a szépségipar is rég felfigyelt rá, ugyanis telis tele van antioxidánsokkal, vitaminokkal.

Egyikkel sem lehet olyan gyakorisággal találkozni nálunk, mint a közkedvelt édes, fekete áfonyával, de különféle feldolgozott formában egészen biztos, hogy már egyre többen kóstolták, próbálták. Ha fel is tűnik piacokon, zöldségeseknél a vörös áfonya megjelöléssel ellátott gyümölcs, szinte biztosra vehető, hogy amerikai tőzegáfonyával van dolgunk. Frissen mindhárom vörös színű áfonya meglehetősen fanyar, nem is fogyasztja így senki - feldolgozás után kerülnek a tányérra vagy épp pohárba.

Vörös áfonyák az egészségért és szépségért

Az amerikai tőzegáfonyának legalább 100-130 fajtáját termesztik világszerte arra alkalmas területen. A friss gyümölcsöt is kínálják piacokon, de feldolgozást igényel a fogyasztása. Koncentrátum, gyümölcslé, illetve különféle dzsemek, zselék, lekvárok, szószok formájában ma már nem csupán termőterületein népszerű. Bár a feldolgozás folyamán veszít valamennyit számottevő C-vitamintartalmából, még így is jelentős mennyiség marad benne. Komoly B1-, B2-, B3-, továbbá E-vitamin-tartalommal is rendelkezik, mindemellett káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort is bőségesen tartalmaz. Mindez igaz a vörös áfonyára és a tőzegáfonyára is.

Ugyanígy mindháromról elmondható, hogy természetes őrzői a szépségnek és fiatalságnak, a bennük található vitaminok, ásványi anyagok, vegyületek összetételének köszönhetően késleltetik az öregedést, erős antioxidáns hatással bírnak, a daganatos betegségek megelőzésében, gyógyításában is fontos szerepet töltenek be. Tudományos kutatások támasztják alá érfalat védő tulajdonságait, aminek következtében hatékonyan veszik fel a harcot a magas koleszterinszinttel szemben is. Legfőbb egészségvédő tulajdonsága azonban a húgyúti fertőzések, megbetegedések, sőt a prosztatabántalmak kezelésében rejlik. Ezért is kínálják már egyre több helyen kapszula formájában, recept nélkül kapható étrend-kiegészítőként.

Gyümölcslé vagy kapszula formájában fogyasztva nem egyszerűen a tünetek megszűnését segíti elő, de adott esetben kórokozó baktériumok megtelepedését is gátolja a szervezetben, sőt azok elpusztításában is igen hatékony. Vesebetegek, várandós kismamák, cukorbetegek is fogyaszthatják – vigyázat, a tömény áfonyalé nagyon savas, ezért azt mindenképp vízzel hígítva érdemes fogyasztani, ha nem higított, édesített formában kerül hozzánk. A vörös vagy bármelyik tőzegáfonya a szív- és érrendszeri panaszok enyhítésére is hatékony, hisz a vérben lévő antioxidánsok mennyisségét növeli. Emellett immunerősítő, májvédő tulajdonságokkal is rendelkezik, sőt a fogszuvasodás megelőzésében is hatékony. A tömény koncentrátum fogyasztását mindenképp kerüljük, valamint túlzásba sem szabad esni, mert nagyon nagy mennyiségben ártalmas, akár vesekő kialakulásához is vezethet.

Vörös áfonya a konyhában

A vörös áfonya a skandináv országokban, Oroszországban és Lengyelország északi részein vadon is nagyobb mennyiségben terem. Puskin Anyeginjében is kortyolgatnak morszot, ami akkoriban erjesztett vörös áfonyalét jelentett. Csekély alkoholtartalmának következtében még ma is kedvelt ital – egykor természetes fogápolónak és szájhigiéniai segítségnek is számított. Igaz, hogy a cukor ipari előállítását megelőző időkben cukor hozzáadása nélkül is készítették, ma már édesítve fogyasztják. Morszot ma már más eljárással is készítenek, és gyakran többféle piros bogyós gyümölcs is kerül bele, és erjesztés helyett a piros gyümölcsök felforralásával, édesítésével, valamint víz hozzáadásával készül belőle alkoholmentes ital.

Svédországban és Norvégiában többnyire szörpöt, dzsemet készítenek az apró vörös áfonyából, de természetesen az áfonyapálinka is nagy népszerűségnek örvend sok helyen. Skandináviában és a balti államokban a sültek, halak gyakori kísérője a vörös áfonyából készült dzsem vagy mártás.

A vörös áfonya a híres karácsonyi gyümölcsös-fűszeres szósz, a Cumberland-mártás egyik gyakori összetevője, de gyakran helyettesítik friss vagy mélyhűtött amerikai tőzegáfonyával is, vagy ezekből készült dzsemmel.

Az amerikai tőzegáfonyát a vörös áfonyával jórészt azonos módon használják a konyhában. A többi bogyós gyümölcshöz hasonlóan jól tűri a mélyhűtést, nem ritkán fagyasztva kerül kereskedelmi forgalomba. A dzsem, mártás, áfonyalé és szörp mellett azonban nagy mennyiségben szárítják, kandírozzák.

Ebben a formában lehet vele leggyakrabban a hazai boltokban is találkozni. A nálunk kapható termékek csomagolása ugyan minden esetben vörös áfonya feliratot tartalmaz, az esetek döntő hányadában valójában amerikai tőzegáfonyát tartalmaznak a zacskók.

Bár viszonylag fiatal vendég konyháinkban (és ez igaz a széles értelemben vett közép-európai konyhákra is), egyre szélesebb a rajongótábora. Amellett, hogy rendkívül egészséges nassolni való, számos fogást, elsősorban édességeket lehet vele gazdagítani. Persze, nem kizárólag a desszertek között van helye! Ha mélyhűtött, netán friss gyümölcshöz jutunk, feltétlenül érdemes kipróbálni mártásként, lekvárként is.

Pikáns mártás vörös áfonyából

Hozzávalók kb. 5 dl-hez:
50 dkg friss vagy mélyhűtött vörös, illetőleg amerikai tőzegáfonya
1 dl frissen préselt narancslé
25 dkg kristálycukor
diónyi friss gyömbér
1 kisebb chilipaprika
kevés só

Elkészítés: A chilit félbevágjuk, kimagozzuk, egészen apróra kockázzuk (ehhez a művelethez célszerű gumikesztyűt használni), a gyömbért meghámozzuk, és finomra aprítjuk. A friss áfonyát mosást követően a szemek méretétől függően félbe- vagy negyedekbe vágjuk. Ha mélyhűtöttel dolgozunk, engedjük fel, utána aprítsuk, ha szükséges.
A narancslevet a cukorral lábosba öntjük, folyamatos keverés mellett főzni kezdjük, hozzáadjuk a chilit és gyömbért, ha felforrt, jöhet hozzá az áfonya és egy jó nagy csipet só. Mérsékelt tűzön fedő alatt addig főzzük, míg sűrűsödni kezd, ha túlságosan sok hab keletkezik a tetején, levesszük a fedőt, és beforraljuk.
Ha kész, üvegekbe töltjük, megvárjuk, amíg kihűl. Tartósítószert nem tartalmaz, hűtőszekrényben 1-2 hétig tárolható. Vadhúsok, sültek, érett sajtok mellé kitűnő, de kenyérre kanalazva is tökéletes.

Ha nem jutunk friss áfonyához, a nagyobb üzletekben vagy piacokon is kapható cukrozott és aszalt amerikai tőzegáfonyából is sok finomságot lehet készíteni. Különleges köret sültek mellé az aszaltáfonyás-mandulás rizs.

Aszaltáfonyás-mandulás rizs

Hozzávalók:
30 dkg basmati rizs
10 dkg cukrozott, aszalt amerikai tőzegáfonya (a csomagolás szerint: vörös áfonya)
10 dkg mandula szálasra vágva
1 evőkanál olívaolaj
2 dkg vaj

bors
víz a rizs párolásához

Elkészítés: A mandulát éles késsel hosszában keskeny szálakra vagdossuk. A rizst alaposan megmossuk, szűrőben lecsepegtetjük.
Az olajat egy lábosban felmelegítjük, rádobjuk a rizst, kissé átpirítjuk, felöntjük a csomagoláson előírt mennyiségű vízzel (ha nem tartalmazza a csomagolás, akkor a rizs mennyiségének kétszerese legyen a víz). Sózzuk, borsozzuk, majd ha felforrt a víz, alacsony lángon, fedő alatt puhára pároljuk.
Közben a vajat serpenyőbe kanalazzuk, felolvasztjuk, rádobjuk a mandulát, és aranylóra pirítjuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről, és hozzákeverjük az aszalt áfonyát. A párolt rizshez keverjük a mandulás áfonyakeveréket.
Sültek, rántott húsok, zöldségfélék mellé kínáljuk.

Aszalt amerikai tőzegáfonyával éppúgy lehet dúsítani a reggeli a müzlit, mint a gyümölcskenyereket, vagy épp aprósüteményeket. A különféle réteges desszerteket, pohárkrémeket is különleges zamattal gazdagítja. Gyakorlatilag minden olyan desszerthez érdemes kipróbálni, amibe mazsolát szórnánk, vagy többféle aszalt gyümölcsöt tennénk. Szeletelt vagy reszelt almához keverve rétes- vagy pitetöltelékként is nagyszerű.

Különösen jól harmonizál az aszalt vörös áfonyával a kandírozott gyömbér, és gyakorlatilag bármilyen diófélével érdemes társítani.

Aszaltáfonyás-gyömbéres őzgerinc

Hozzávalók 1 nagy vagy 2 kisebb méretű őzgerincformához:
4 db közepes méretű tojás
25 dkg puha vaj
25 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
30 dkg süteményliszt
1 csapott teáskanál sütőpor
1 csipet só
10 dkg aprított dió
10 dkg kandírozott gyömbér
15 dkg aszalt vörös tőzegáfonya
2-3 evőkanál rum
A tálaláshoz: vaníliával kevert porcukor

Elkészítés: A diót éles késsel gorombára vágjuk. Az áfonyát, ha eleve nem szeletelt és a gyömbért nagyjából ½ cm-esre aprítjuk, majd tálba szórjuk, meglocsoljuk a rummal. Állni hagyjuk.
A lisztet a csipet sóval és a sütőporral elkeverjük.
A sütőt 175 fokra előmelegítjük, a sütőformát vagy -formákat sütőpapírral kibéleljük.
A tésztához a puha vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral elektromos habverő segítségével nagyjából 5 perc alatt habosra keverjük, folyamatos keverés mellett egyenként hozzáadjuk a tojásokat. Ha alaposan elkeveredett minden hozzávaló, kanalanként hozzáadjuk az előkészített lisztet. Az elektromos habverőt kikapcsoljuk, és fakanállal hozzákeverjük a rumba áztatott áfonyát és gyömbért (a maradék rummal együtt), valamint a diót.
A gazdag tésztát a formába vagy formákba kanalazzuk, és a sütő teljesítményétől függően 45-50 perc alatt aranyszínűre sütjük. Mindenképp érdemes tűpróbát végezni, mielőtt kivesszük a sütőből!
Ha kész, rácsra borítjuk, vaníliával kevert porcukorral meghintjük, csak hidegen érdemes szeletelni.
Teához, kávéhoz épp olyan remek, mint kirándulásokra.

Áfonyás clafoutis recept >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss