Viszont vitathatatlanul téves az a feltevés, hogy eredeti alapanyaga a burgonya, hiszen azt a spanyolok a 16. század második felében hozták be Dél-Amerikából Európába, ahol a 18. században terjedt el. Lengyelországban azok a németek honosították meg, akiket III. Ágost (1733–1763) telepített be. A lengyel parasztok nehezen barátkoztak meg vele, mert voltak papok, akik azzal riogatták őket, hogy a burgonya káros az egészségükre. Ők ugyan fogyasztották a burgonyát, de attól tartottak, hogy elterjedése esetén burgonyaliszttel kevert búzalisztből készülne az áldozáshoz használt ostya, s annak már a létezése is szentségtörés lenne. Annyi biztos, hogy Lengyelországban soha nem sütöttek ostyát burgonyaliszttel, de III. Ágost utóda, Szaniszló Ágost uralkodása idején (1764–1795) – amikor már vodkát készítettek belőle – a parasztok megbarátkoztak a burgonyával.

A vodka addig sem volt ismeretlen Lengyelországban és Oroszországban: már a 15–16. században széles körben fogyasztották. Akkor gabonából készült. Gyártása Nagy Péter cár uralkodása alatt (1682–1727) korszerűsödött, ezért lett a klasszikusnak számító italfajta neve petrovszkaja vodka. A később burgonyából párolt nem szorította ki a gabonavodkát, megfértek egymás mellett. A vodka alapanyaga, gyártása, desztillálása egyszerű, az égetett szeszek közül a legíztelenebb. Talán éppen ezért illik legjobban az olyan ínyencfalathoz, mint a kaviár. Igen, ínyencfalathoz, mert Lengyelországban is, Oroszországban is nemcsak étvágycsinálónak, előétel – zakąski, illetőleg zakuszki – előtt, de azzal együtt, sőt utána is fogyasztják. Ahogy Gogol írta 1842-ben megjelent regényében:

 

Ott a hagyományos scsi s még jó néhány fogás várta őket, melyek elfogyasztása közben – mint egész Oroszország valamennyi városában és falujában ma is szokásos – megittak még egy-egy pohárka vodkát.
Ahogy az irkutszki mondás szól:

 

A vodka akkor élvezhető igazán, ha a hőmérséklete nem magasabb tíz foknál.

Hogy a vodka – ha nem is egészen úgy, ahogy általában Oroszországban és Lengyelországban fogyasztják – már világszerte elterjedt, az mindenekelőtt semlegességének köszönhető. De az is hozzájárult a népszerűségéhez, hogy készítése a mindenhol beszerezhető nyersanyagból egyszerű, mert míg más italokat – gondosan ügyelve az eljárás titkára – különböző hozzávalókkal kell gazdagítani, a vodkánál az ízek kivonása fontos.

„Karrierje” rendkívüli, mert meglehetősen szokatlan világkörüli úton lett orosz, lengyel, észt, lett, litván nemzeti italból „nemzetközi”.

A vodkaivás divatja Nyugaton Kaliforniából indult s terjedt el Amerika-szerte, onnan érte el Nyugat-Európát. Volt és van, aki tisztán „dobja le”, s egy pohár sört küld utána, van, aki vízzel hígítva, paradicsomlével ízesítve issza. És - éppen semlegessége miatt – kitűnő koktélalapanyag.

A ginhez hasonlóan tisztán desztillálják, nem érződik rajta a felhasznált alapanyagnak sem az íze, sem az illata. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban gabonából erjesztik, illetve már desztillált és tisztított, magas alkoholtartalmú szeszt vásárolnak. Ezt szűréssel – amihez gyakran faszenet használnak – tovább tisztítják, azután alkoholtartalmát desztillált vízzel redukálják, és érlelés nélkül palackozzák.

Mint színtelen, szagtalan ital koktélokban nem játszik főszerepet, hanem arra szolgál, hogy kiemelje a többi hozzávaló ízét, illatát. Az is indokolja elterjedtségét, hogy sokan, akik kedvelik az italozást, nem feltétlenül szeretik az alkohol ízét a szájukban, valamennyi italfajta közül leggyengébb az utóhatása, legkevésbé okoz másnaposságot, fejfájást, fogyasztása a leheleten nem érződik.

Koktélok készítésére éppen úgy alkalmas a „klasszikus” vodka, a Moszkovszkaja, Sztalicsnaja, mint az újabb, eredeti hazájuktól távol előállított márkás vodkák, a Smirnoff, Cossak, Samovar, Finlandia vagy újabban a Gorbacsov.

Van persze olyan vodka is, amit érlelnek – akár három évnél is tovább, ehhez néha boroshordót használnak –, és ízesítenek fűszerekkel, cukorral, gyümölcskivonattal, fekete borssal, pirospaprikával, vagy – mint a lengyel Żubrówkát – bölényfűvel.