Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Így erősítsd az immunrendszered vitaminokkal és ásványi anyagokkal

default user icon
MME
Nyakunkon a megfázások, influenzák időszaka, ezért az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítanunk az immunrendszerünk erősítésére. Ebben lehetnek segítségünkre a vitaminok.
Miért olyan fontosak?

Ha elfogyasztunk egy adott tápanyagot, a szervezetünknek először fel kell dolgoznia ahhoz, hogy aztán megfelelően tudja hasznosítani. Ebben az anyagcserében döntő szerepet játszanak a mikrotápanyagok közé tartozó vitaminok. Ezek irányítják például a szénhidrátok, a fehérjék, valamint az ásványi anyagok hasznosulását, de a csontok, a fogak, illetve az új sejtek képzésében is közreműködnek. Mindegyiknek más és más feladat jut az említett folyamatokban, ezért olyan fontos, hogy az összes vitaminból biztosítsuk a testünk számára a szükséges mennyiséget.

Ételünk az életünk

A vitaminszükségletünk nagyon sok tényezőtől függ, például az évszaktól (télen nagyobb mennyiséget igénylünk) vagy az egészségi állapotunktól. Ha például a szervezetünk éppen valamilyen vírussal küzd, a duplájára növekedhet a napi C-vitamin-igénye, de a dohányosoknak és a várandós nőknek is többre van szükségük belőle. Aki kiegyensúlyozottan és változatosan táplálkozik, az könnyedén fedezheti a napi vitaminszükségletét, ráadásul manapság már sok élelmiszert is vitaminokkal dúsítanak.

Vitamin-készítmények

Azoknak a szervezete, akik nem figyelnek oda az egészséges étkezésre, valószínűleg hiányt szenved bizonyos mikrotápanyagokban. Egyes diéták esetén is kialakulhat vitaminhiányos állapot, ezért tanácsos inkább dietetikussal összeállíttatnia az étrendjét, ha szeretne leadni néhány fölösleges kilót.

A szigorú vegetáriánusoknak külön oda kell figyelniük a csak a húsfélékben megtalálható, a vér és az idegsejtek számára nagyon fontos B12-vitamin pótlására.

A fogamzásgátlót szedő nők B-vitamin-igénye is magasabb a szokottnál.

Az allergiásoknak a keresztallergiák miatt bizonyos élelmiszereket kerülniük kell, ezért esetükben is fokozott óvatosságra van szükség.

Ha a fenti csoportok valamelyikébe tartozol, a háziorvosánál vagy a gyógyszerészénél tájékozódj a számodra megfelelő vitaminkészítményekről. Ezeket célzottan érdemes szedned, kizárólag akkor, amikor valóban szükséged van rájuk!

A több nem jobb!

A vízoldékony vitaminokból bevitt többlet elméletileg csak kis ideig tárolódik, aztán kiürül a szervezetből. Ám ha a zsíroldékonyakból (pl. A-vitamin) szed valaki tartósan sokat, különböző egészségkárosodásokkal számolhat.

Létfontosságú ásványi anyagok

A nyomelemek is a mikrotápanyagok közé tartoznak, így számos fontos testi folyamatot irányítanak.

Kalciumhiány esetén a csontok idővel veszíthetnek a szilárdságukból.

Ha túl kevés cinket fogyasztunk, az a C-vitamin-hiányhoz hasonlóan legyengíti az immunrendszert.

Jód nélkül kibillenhet egyensúlyából a pajzsmirigyműködés, a vashiány pedig hosszú távon vérszegénységhez vezet.

Ezek is érdekelhetnek

Friss