Variációk cukkinire, túróra és snidlingre

Itt és most

Itt ülök az asztalnál a gyerekek helyén, és csodálom a konyhát. Még mindig nehezen hiszem el, hogy mennyi mindennek sikerült itt kényelmesen helyet találnom. Minden itt van a konyhában, aminek itt a helye (talán néhány olyan dolog is, aminek nem), még a szakácskönyveimnek is sikerült egy sarkot szabaddá tennem!

Odakint fúj a szél - ma nem lesz szép idő. De az elmúlt héten az volt, és leírhatatlan élvezet volt végre az udvaron teregetni. Nem beszélve arról, hogy a három gyereket hatökrös szekérrel sem lehetett volna a házban tartani. Minden lehetséges pillanatot odakint töltöttek: leggyakrabban a ház körül nyargalásztak: rolleren, triciklin, kismozdonyon vagy gyalogosan. A másik kedvenc elfoglaltság a málnavadászat volt. A kert ugyanis tele van málnabokorral - és ez a gyümölcs errefelé ilyentájt érik. Kelemen minden délelőtt új reményekkel indult neki, hátha az éj leple alatt megérett egy-egy újabb szem málna. Persze kismillió újabb sebet is szereztek, mióta itt vagyunk: a málnától, a szedertől, a járművektől, és sajnos, egymástól is, mert az valami elviselhetetlen, ha a másik gyorsabban halad a ház körüli úton...és ha még meg is előz...az egyenesen bosszúért kiált! Szerencsére van hátsó ajtó is, ami épp a konyhából nyílik, így elég gyorsan ki tudok lépni, ha valamelyik nagyfiú nyüszít valamiért. A pici nem szokott: ő békésen elbóklászik. Fog egy botot, és porszívózza az udvart.

A falu csudaszép. Eddig ilyet még könyvekben sem láttam. Mintha pár száz évvel korábbi időkbe csöppentem volna - vagy valami romantikus mesejátékba. Problémamentesen lehetne itt kosztümös filmeket forgatni. Az embernek nincs is kedve farmerban szaladozni: ezek az utcakövek, ezek az épületek hosszú szoknyáért, topánért kiáltanak! (Sőt kalapért is, de az talán mégiscsak túlzás...)

A falu lakossága valamivel 1000 fölötti, bolt nincs is, csak egy pub, viszont van 4 templom! (A bolt miatt meg nem kell aggódni, mert gyalogszerrel megközelíthető a szomszéd falu.) Van itt ugye egy hatalmas bencés apátság egy középiskolával - itt tanít most a férjem. Úgyhogy elsőnek mindjárt itt a kolostor gyönyörű nagy, rózsaablakos katedrálisa. Aztán  szintén a kolostor egy kisebb kápolnája. Ezen kívül egy harmadik is van a közelben, nekem ez tetszett a legjobban. Olyan ősi, szinte a középkorban éreztem magam tőle - és kicsit meg is ijedtem, mert még a boszorkányüldözés hangulata is ott sötétlett a magas, szűk falak között. (Nekem meg – ugye - van félnivalóm 3 fiúgyerekkel.) Mindenesetre úgy tűnik, ide fogunk járni rendszeresen, mert nagyon közel van hozzánk, számunkra pont megfelelőek a misék időpontjai, és engem teljesen elvarázsolt. Közvetlenül a házunk mellett van a negyedik, egy anglikán templom. Ezt még nem láttam belülről (mert a bejárata kicsit távolabb van, s arra még nem jártam), de valahányszor kinézek a fiúkra a konyhaajtón, ennek a csudaszép 13. századi templomnak a tornya néz vissza rám (néha egyik-másik gyerek is, de messze nem olyan megbízhatóan).

Elmondom még, hogy van egy kialakított kis fűszerkert is az udvarban: az előző lakók gondos munkája. Kissé elhanyagolt, mint az egész kert, de cseppet sem bánom. Legalább bőven akad munka a szabadban is. Mióta itt vagyunk, Flórist nappal odakint altatom. Mikor már álmos, de még nem tud elaludni, beteszem a babakocsiba, felültetem, hadd lássa, mit csinálok - és ő elnézegeti, ahogy gyomlálok, levágom az elszáradt virágokat, vagy épp söprögetek. Mikor elunja a látványt, "szól", akkor lejjebb eresztem a fejtámlát, ő oldalra fordítja a kis fejét, és már alszik is.

Na de visszatérve a fűszerkertre: van benne jó pár gyógynövény. Orbáncfű, mindenféle menták, édeskömény, és még egy, aminek még nem jöttem rá a nevére. Van továbbá zsálya, majoranna, rengeteg snidling, sőt még egy másik hagymaféle is, és sok-sok pici szamóca. Valamint két babérfa, melyek egyenesen a Forum Romanum fáitól származnak. Egy korábbi lakó nevelgette őket a Rómából származó magokból. Nincs viszont petrezselyemzöld, rozmaring, kakukkfű és citromfű - de majd lesz!

Éééés a büszkeségem! Végre van kamrám! Hogy ez micsoda gyönyörűség nekem! Az a rend, ahogyan tárolhatók a holmik, ha van egy kis helyük...! Hihetetlen, nem győzök betelni vele. Mert a rend igenis gyönyörködtet!

S hogy hogyan költöztünk ide??? Fogalmunk sincs. Arra emlékszünk mindketten a férjemmel, hogy emberfeletti munka volt, de hogy végül mégis hogyan történt pontosan, az mindmáig nem fér a fejünkbe. Nyilván volt még benne valami egyéb "emberfeletti" is, mert máskülönben biztosan nem lennénk itt. Nem is akarok írni a költözésről, csupán az ételekről, amik akkoriban és azóta készültek.

A költözés előtt: hűtőolvasztás

Költözés előtt mindössze két szempont számított az ételekkel kapcsolatosan, és ezek közt nem szerepelt az kiadósság vagy az egészségesség, csupán az, hogy gyors legyen, és ha lehet, valami fogyjon is egyúttal a hűtőből, fagyasztóból.

A halrudacska mellett egy füst alatt megsült némi répa és kapros cukkini is, így csak egy kis rizst kellett hozzá főznöm, és meg is volt a 20 perces komplett ebédünk (nem mellesleg elfogyott vele egy csomó maradék étel).

A királyrák és a garnéla nagy kincs minálunk. Mindnyájan szeretjük - és nem is olcsó. Néha azért ha le van értékelve, megkockáztatok egy-egy csomaggal. Aztán várom a megfelelő alkalmat, hogy elkészítsem - többnyire hal mellé, mert magában fél fogunkra sem elég. Most is várt egy adag a mélyhűtőben a megfelelő alkalomra. Addig-addig várt, míg majdnem a nyakunkon maradt. De szerencsére még időben felfedeztem, és az utolsó nap megsütöttem fokhagymával, mustárosan. Kapros patisszont és maradék vegyes vad- ill. barnarizst tálaltam mellé köretnek (mindkettőből volt még kb. egy maréknyi egy-egy jó nagy zacskó alján).

Fokhagymás-mustáros királyrák

Hozzávalók:
királyrák vagy garnéla
2 kiskanál dijoni mustár
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
só, bors,
2 kiskanál apróra vágott petrezselyemzöld
5 dkg vaj
kevés fehérbor

Elkészítés: A rákokat a mustárban, a fokhagymában és a petrezselyemzöldben megforgatom, kis ideig állni hagyom, majd egy serpenyőben vajat hevítek, és megpirítom őket, közben sózom-borsozom. Kevés idő kell neki, pár perc mindössze, de én annyira még nem vagyok otthon a rákhús-témában, és 3 gyerekkel inkább a biztonságra, mint a az ínyenckedésre hajtok, úgyhogy öntök alá még egy kevés bort is, és mikor azt elforrta, akkor tekintem késznek az ételt.

Készült továbbá "rendhagyó túrós rétes" Azért volt rendhagyó, mert nem volt időm göngyölgetni, ezért csak megtöltöttem sorban a lapokat a szokásos cukros-tejfölös-tojásos túrótöltelékkel, a biztonság kedvéért kevertem bele egy kevés grízt is, mert az angol túró folyékonyabb állagú, mint a magyar vagy a lengyel, megkentem a lapokat olajjal, és beraktam sülni. Nagyon finom lett! Lehet, hogy máskor sem bajlódok a tekergetéssel.

Búcsú Cécile-től

Költözés egyetlen hátránya az volt, hogy így most jóval messzebb kerültünk Cécile-től, aki igazi jóbarátunk lett - és nem mellesleg Flóris keresztanyukája. Persze a távolság nem áthidalhatatlan, csak 2 órányi autóutat jelent, de azért az mégsem ugyanaz, mintha a szomszéd lakásban laknánk.

Két nappal a költözés előtti estére tettük a közös vacsorát, gondoltam, akkor még nem leszek síkideg. Háááát... Szerencsére könnyű vacsorát terveztem (és ígértem). A korábbi napokban fejlesztettem ki egy omlettet, ami nagyon ízlett a társaságnak, gondoltam, az jó lesz egy kis vinaigrette-es zöldséggel.

Kapros-túrós omlett

Hozzávalók:
1 szelet füstölt szalonna apró kockákra vágva
3-4 dkg vaj
2 evőkanál túró
2 evőkanl tejföl
5 tojás
kevés só
1 teáskanál metélőhagyma
1 teáskanál kapor
3 evőkanál reszelt sajt
1 lilahagyma kockákra vágva
1 kisebb cukkini vékony kockákra vágva (az én cukkinijeim sárga fajták voltak, még Cécile szüleitől kaptuk őket)
2-3 paradicsom kisebb szeletekre vágva
 
Elkészítés: Először a szalonnát kissé megsütöm, majd egy tálra kiteszem. A maradék zsiradékban pár perc alatt megpárolom a cukkinit. Ezalatt a tojásokat kissé felverem, összekeverem a túróval, tejföllel, kaporral, metélőhagymával, kevés sóval.
Az üres serpenyőbe 1 kiskanálnyi vajat teszek, arra öntöm a tojásos egyveleg 1/3-át, rádobálok a cukkiniből, szalonnából, hagymából, paradicsomból. Pár percig sütöm (a legnagyobb hőfoknál eggyel kisebben), majd mikor kész, rászórok 1 evőkanálnyi sajtot.
Lapos fakanállal kiszedem a serpenyőből - és jöhet is a következő adag! (Ebből 4-5 adag lesz.)

Ezt sütöttem, és most is igen jónak bizonyult. Cécile összedobott egy gyors fokhagymás vinaigrette-et némi összedarabolt kígyóuborkára, és már meg is volt a vacsora. Aperitifnek, búfelejtőnek - és idegbaj ellen - jóféle alföldi mirabella-pálinkát ittunk, és aki még bírta, leöblíthette a vacsorát finom francia ciderrel.

Rendes ételek egy rendes házban

Szombaton költöztünk. Elvileg reggel, de gyakorlatilag egész nap - pedig nem kellett több kört futni. Úgy volt, hogy reggel nekifogtunk a költözésnek, és valahogy koraestére értünk a végére...

Az első rendes ételt mindjárt másnap el is készítettem az egész család nagy örömére: majorannás, kakukkfüves csirkét vajas burgonyával.

Nem írok részletes receptet, mert nagyon egyszerű az étel, szerintem, mindnyájan készítjük ennek valamelyik változatát. Csak vázolom, miről is van szó: a kissé előre (kb. 20 perc) befűszerezett húst először elősütöm, majd egy tepsiben szépen elhelyezem, alufóliával letakarva a sütőben sütöm készre. A vége előtt úgy fél órával fehérbort öntök alá, közvetlen tálalás előtt pedig leszedem az alufóliát, hogy kicsit megpiruljon a bőre.

Annyit készítettem, hogy másnapra is maradjon. Csak a krumpli fogyott el mind, így hétfőn kölest főztem hozzá. És kiderült, hogy azzal az igazi! Legközelebb eleve az lesz a köret!

Szedres lepény a tanár néninek

Jó is volt, hogy nem kellett másnap főzni, mert még vasárnap délután a játszótérről jövet összefutottak a fiúk Kelemen tanár nénijével. Az eset úgy történt, hogy a nagyfiúk és apa békésen haladtak a járdán, amikor is egy autó megállt mellettük, és valaki kiszólt: "Te nem Kelemen vagy?" (Persze, angolul.) A tanár néni épp erre járt, és valahogy ráérzett a dologra. Igaz, hogy kicsi a falu, de ő nem ebben a faluban lakik, tehát ez sem lehet magyarázat. Még csak arra sem lehet fogni, hogy hallotta őket beszélgetni, mert autóban ült. Na mindegy: egymásra találtak. Mindjárt be is jelentkezett másnapra egy kis vizitre. Mondták ugyan neki, hogy itt minálunk még katasztrófa sújtotta övezet van, de ez sem tántorította el a szándékától.

Így aztán, mit volt mit tenni, félresöpörtem az utamba eső dobozokat, és nekiálltam szedres lepényt sütni - épp olyat, amilyet Sebő születésnapján sütöttem, s aminek az előző cikkben leírtam a receptjét. (Most nem volt étkezési keményítőm, ezért kicsit több lisztet tettem bele - és így is remek volt. Őszintén szólva én nem is éreztem különbséget.)

Szeretem ezt a süteményt, mert bármilyen gyümölccsel elkészíthető (eredetileg almával kellene), nagyon gyors, még a tojásokat sem kell felverni hozzá, és nagyon finom. Még soha senki nem hagyta szó nélkül.

A tanár néni is kétszer kért belőle, és a fiúk is úgy estek neki, mint akik árvaházban nőttek fel. Sebő, ha jól számoltam, négyszer repetázott. Kérdezte is tőle a tanárnő, hogy gyakran sütök-e süteményt, és Sebő őszintén nyilatkozott is, hogy bizony, gyakran, de nem biztos, hogy ez a válasz az adott körülmények közt hihető volt...

Gyógysüti

A sütinek aztán volt még egy kis utóélete. Mármint annak a két szeletnek, ami apának maradt. Apa aznap már elkezdte a munkát, még nem volt tanítás, csak mindenféle megbeszélések, s olyan jól sikerült az agytágítás, hogy azzal jött haza: ledől, mert rosszul van.

Ez több szempontból is rossz hír volt. Az első, ami nyilvánvaló, hogy senkinek sem jó a beteg a háznál (főleg a betegnek, de a többieknek sem), a második, hogy aznap lett volna az egyetlen esélyünk eljutni egy rendes boltba bevásárolni - és ehhez ő is kellett, elengedhetetlenül. De nem lehetett máshogy: le kellett dőlni. Közben azon agyalt, mit is kéne enni, hogy jobban legyen tőle.

Aztán valahogy észrevette a süteményt, és egyszer csak előállt, hogy mehetünk! Sebő nem értette  dolgot.
- De apa, akkor nem vagy beteg?
- Képzeld, a mamma süteménye meggyógyított.
- Hogy? Megetted?
- Nem, még nem teljesen.
- Akkor a maradékot én megehetem...???
Megehette, mert amúgy is kevés volt, így se, úgy se lett volna elég egy felnőtt embernek (pláne ha beteg szegény!), de az volt a kívánság, hogy még aznap a bolt után süssek gyorsan egy másikat. Nem volt lehetetlen kérés, meg is ígértem, de végül annyira későn értünk haza, hogy már vacsorázni is alig vacsoráztunk, nemhogy sütit sütöttem volna. Így másnapra maradt a dolog.

Másnap pedig barackkal és körtével készítettem el ugyanezt a tésztát, hátha apa megint belebetegszik az értekezletbe. Szerencsére aznapra belejött, és nem volt ilyen gond. Azért a süti akkor is igen jól jött, mert akkor meg a szomszédasszony tette tiszteletét, s így, ha hellyel nem is nagyon, süteménnyel és teával meg tudtuk kínálni.

Tarhonyás karfiolleves friss metélőhagymával

Csupa békebeli ételre vágytam. Ilyen volt a szerdai is: tarhonyás karfiolleves és túrós palacsinta. Pénteken pedig fasírozott volt cukkinis krumplifőzelékkel.

Nem tudom, hivatalosan hogyan kell készíteni a karfiollevest, én nagyjából mindig ugyanúgy csinálom az alapot, csak a levesbetéten változtatgatok. Most tarhonyával főztem, s hirtelen ötlettől vezérelve friss snidlinggel fűszereztem. Annyira jó lett így, hogy jó ideig biztosan nem kísérletezek tovább. Míg csak meg nem unjuk ezt az ízhatást - és az, szerintem, nem mostanában lesz.

Hozzávalók:
1 kisebb fej karfiol rózsáira szedve
1 pohárnyi tarhonya
olaj, só, bors, pirospaprika, ételízesítő
1 csapott kiskanál őrölt kömény
fél fej vöröshagyma kockákra vágva
1 gerezd fokhagyma
1 fél paprika kockákra vágva
fél friss paradicsom vagy egy kiskanálnyi sűrítmény
1 csokor metélőhagyma apróra vágva
tejföl
liszt

Elkészítés: A hagymát, a kockára vágott paprikát és a tarhonyát kevés olajon megpirítom, majd lehúzom a tűzről, beleteszem a karfiolt és az őrölt pirospaprikát, kissé megforgatom a paprikás olajban a karfiolrózsákat, majd kevés vizet öntök alá, és visszahúzom a tűzre. Megsózom, megborsozom, keverek még rajta párat, s csak mikor a karfiolok mind átvették kicsit a paprika színét, akkor öntöm fel hosszabb lére, de még akkor sem egészen. Ezután beledobom a fokhagymát, megszórom köménnyel, s lassú tűzön főzöm. Mikor a karfiol és a tarhonya is megpuhult, akkor teljesen felöntöm, beleteszem a paradicsomot, és utólag ízesítem még borssal, ételízesítővel. Tejfölös habarást készítek rá, majd felforralom. A metélőhagyma felét ekkor szórom bele. A másik felét az asztalra teszem, hogy közvetlenül fogyasztás előtt mindenki tehessen a levesére. Próbáljátok ki! Nagyon jó együtt a snidling és a karfiol!!

Cukkinis krumplifőzelék

Elkészítés: Legelőször a kockákra vágott krumplit teszem fel sós vízben főni.
Majd a cukkinit (héjastul, ha zsenge) kockákra vágom, megszórom ételízesítővel, rádobom a fokhagymát, összekeverem, és egy tálban félreteszem.
Ezután elkészítem a szalonnakockákat: kevés olajon üvegesre sütöm, ekkorra a krumpli félig meg is fő, szűrőkanállal kiveszem a vízből, és mehet is a szalonnás olajba. Kicsit megdinsztelem, majd beleszórom a cukkinit és a zsályát, kevés lével kevergetve összerottyantom, majd felöntöm. Nem baj, ha a krumpli szétmegy, sőt jó is, legalább nem kell majd sűríteni. Megszórom borssal. Míg fő, kóstolgatom, mennyi só kell bele. Ha túl sok leve marad, akkor szórok bele egy kis zabpelyhet, azzal sűrítem. Ha  az utánsózás ellenére "kevés lenne benne az íz" (néha előfordul), tehetünk bele egy kevés majorannát, az jól harmonizál vele, csak vigyázzunk, mert, ha túlzásba visszük, el is ronthatja! A snidlinget itt is a tálalás előtt teszem bele, de nem a tányérokra: belekeverem az egészbe, de már nem főzöm vele.

A ház még szanaszét van: a nappaliba alig tudunk bemenni, pedig minden nap rakosgatok valamennyit, mert máshogy már semmit nem lehetne megtalálni - így se nagyon. Most például függönyöket kellene vásárolnom, de nem találom a mérőszalagot... Komolyan fontolóra vettem egy krimi megírását az eltűnt lapát, hajszárító és kenyérsütőforma rejtélyéről - épp csak annyi hiányzik, hogy még én magam sem jöttem rá a titok nyitjára...

Két helyiség van rendben, amennyire ebben a pillanatban lehetséges: a konyha és a gyerekek játszószobája - a hálók is, de csak mert az ágyakon kívül egyelőre semmi sincs bennük. Sok a takarítanivaló, és komoly küzdelmeket folytatok a pókokkal, akik eddig ide hazajártak, ahogy látom - de most mi beköltöztünk, és nem szeretem a társbérletet. Főleg nem olyan példányokkal, mint itt egyik-másik. Nehezen indul be az iskola is a gyerekeknek - de talán a jövő héttől az is rendben megy majd minden nap. Bízom benne, hogy a kezdeti nehézségeken ezzel a héttel túl is leszünk.

Egészében véve mindenképp igaza van Kelének, aki az alábbi rigmussal állt elő a héten: "Jól van dolga a mostani mammának..."