Keress receptre vagy hozzávalóra
Hirdetes
Recept feltöltés

Úton Délre - 4.rész: Peru

A taxiba szállás olyan itt, mint egy tonhal árverés a tsukiji halpiacon. Nem! Annál is sokkal rosszabb. A hostelból kilépve pillanatok alatt előttünk termett egy ordibáló sofőrtömeg. A kiabálás és lökdösődés közben megpróbáltunk legalább együtt maradni.
Hirdetes

Ez a szituáció teljesen új volt, csak figyeltünk és próbáltunk valami értelmeset kihámozni a hangzavarból. A tömegen keresztben átgyalogolt egy zsebtolvaj, furakodott, súrlódott a kezében tartott női táskával, mire hirtelen meglöktem. Megvetően rám nézett, tovább ment. Fárasztó volt az egész, Kata elkezdett kiabálni: menjünk, menjünk! Valahogy kinavigáltuk magunkat ebből a kaotikus tömegből, választottunk egy taxist, csomagok hátra, mi is bent ültünk már, amikor hangos kopogást hallottunk. Három egyenruhás állt a taxi mellett. Sofőrünk engedély nélkül fuvarozott, így a hatóságok lekapcsolták, és azonnal el is vitték. Nekünk bajunk nem lett, de ezzel letettünk a taxizás örömeiről. Célunktól – a buszmegállótól - hat sarok és a gyorsforgalmi úton egy hídátkelés választott el, így nem lett volna szép tőlünk, ha még egy taxist börtönbe juttatunk.

Igyál egy Piña-t, és fogd már be végre! Nem egészen ezt a vigaszt kerestük ezen a félresikerült világjáráson, de úgy gondoltuk, hogy már kezdjük megérteni a dél-amerikai stílust.

Tizennégy óra buszozás után Arequipába érkeztünk, ahol azonnal beültünk egy gyümölcsbárba. Ott vígan nyalogathattuk sebeinket, a friss levek piñaval (ananászlé), papaya-val kezdődtek, majd jött egy pohár rostos kiwilé, és újra egy habos piña. Fillérekbe került. Reggel nyolc körül lehetett, és a Plaza De Armas-on ücsörögtünk. Szemben velünk egy csodás katedrális, a háttérben az El Misti, balra a még magasabb Chachani, és az egésztől jobbra a Pichu Pichu vulkánok. Arequipa környékéről azt kell tudni, hogy nemcsak az aktív vulkánok, a mélyről feltörő források, hanem a világ legmélyebb kanyonjainak is a hazája. A városban található egy híres múzeum is, a Museo Santinarios Andinos, benne a több mint ötszáz éves inka múmia, a Juanita, akit 1995-ben találtak meg a városhoz közeli Ampato vulkán oldalában. A múzeumban számos egyéb múmia, sírokba rejtett áldozati tárgyak is láthatók - feltétlenül érdemes megnézni. Arequipa Peru második legnagyobb városa, ennek ellenére ne úgy képzeljük el, mint egy szokványos nagyvárost. Ez a város ugyanis vulkánikus kőzetből, a sillarból épült fel. Káprázatos! A reggeli fényben minden pompázik, csillog, fénylik.

Velünk együtt lassan ébredezni kezdett a város is. A kóbor kutyák lustán átgyalogoltak a park naposabb oldalára, ekkor szokott Katára törni a szokásos Kivert Kutya Etetési Kényszer. Most is hirtelen elrohant, majd megpakolva tért vissza. A terítéken hot-dog és olcsó alpaka hamburger, a kutyák is rendben felsorakoztak a reggelihez. Kis pihenés a padon, aztán visszaindultunk a buszállomásra, irány Chivay, Cabanaconde és a Colca Canyon (Cañón De Colca). Arequipaban most csak néhány órát töltöttünk, mert tudtuk, pár nap múlva visszatérünk.

Poros, kietlen sivatagi úton haladtunk északnak, Chivay körülbelül 100 kilométerre volt, a hőség elviselhetetlen. Buszunk, sofőrünk is koszos, poros, kopott és rozoga. Az utasokat nem bántom, ők helyi falusiak, akik a chivayi piacra igyekeznek. Hatalmas, súlyos csomagjaik nem passzolnak a fejünk fölötti csomagtartóba, így minden az ülések közötti folyosóra, a padlóra kerül. Népviseletben mindenki, hölgyek-urak kalapban. Egy öreg nénike furakodott fel faketreccel a kezében, zsúfolásig tömve baromfival. Irigyeltük szegény párákat viszonylagos kényelmükért. Így utazgattunk, a békés idillt már csak az zavarta, hogy a kanyarokban a busz belseje teljesen összekuszálódott.

Mindig csodálkoztam, amikor megálltunk a sivatag közepén. Hova szállnak le ezek az emberek? Sehol egy ház, sehol egy település! Néha fékezünk, mert alpakák sétálnak át az úton. Nem értjük, miért, de kóbor kutyák fekszenek egyenként, kétkilométeres távolságra egymástól, közvetlen az útpadkán. Csak ülnek és figyelik a sivatagban félóránként elszáguldó autóbuszokat? Unatkoznak? Esetleg csak várnak, mert van olyan, aki dob nekik élelmet?

Szerencsénkre két óra múlva megérkeztünk (tovább nehezen bírtuk

volna), és egy igazi perui kis faluban, Chivay-ban találtuk magunkat. Megismerkedtünk két fiatal arequipai lánnyal, ők is a három óra múlva induló cabanacondei buszra vártak. Ötletükre begyalogoltunk a faluközpontba, ott pedig fogtunk egy háromkerekű taxit, ami körbe-körbe cirkált a főtéren. Eszeveszett sebességgel téptünk a köves úton a falu széle felé. Ott egy mélyről feltörő forrás várt minket 4-5 medencével. Páratlan környezetben úszkálhattunk, körülöttünk egy hatalmas kanyon, síri csend, felüdülés. Jó volt lemosni az út porát, főleg így, hogy nem is számítottunk rá!

Semmivel sem jobb körülmények között utaztunk Chivay-ból Cabanaconde faluba. Off Road volt a javából! Komoly szikladarabok gyötörték a futóművet, többször majdnem kicsúsztunk az úttalan utakon. A szerpentinen milliméterek választottak el minket egy frontális ütközéstől, jobbra menekülni nem tudott a busz, mert ott egy fél kilométeres szakadék tátongott. Túléltük? Vagy újra születtünk? Szerintem mindkettő. A kanyar után a sofőr lefékezett, kiugrott, csapdosta a térdét, anyázott egy sort az út közepén. Nem tudom, kinek, nem volt ott már senki. Az meg sem fordult a fejében, hogy esetleg lassabban kéne vezetni… visszaszállt a volánhoz, és robogtunk tovább ezerrel. A port újra meg kell említenem védekezni ellene nem lehetett, az izzadságunkkal keveredve akár sárdobálásba is kezdhettünk volna.

A két órát vagy kibírtad, vagy nem, ugyanis WC nem volt, és más lehetőség sem. Buszsofőrünk önző módon megállt egy kanyarban forrásvizet tölteni hat darab kétliteres flakonjába, ami nem lett volna akkora baj, ha nem zárja ránk az ajtót. Mi is lementünk volna! Mi is szomjasak voltunk! Negyed óra múlva az ablakon keresztül kimásztam a tetőre, gyönyörűeket fotóztam. A buszsofőr félretette a pancsolást, odalépett a buszhoz, és spanyolul reklamálta ötletemet, így lemásztam a létrán, és végre én is elvégezhettem a dolgomat.

A táj páratlan volt, valójában a Colca Canyon-t láthattuk, Chivay-tól húzódik le egészen Cabanacondéig (vagy még tovább). Félelmetes magasságban kacskaringóztunk, lélegzetelállító tájakon, településeken keresztül, ezen a vidéken a legkiterjedtebbek az inka teraszok, és itt fészkelnek az andesi kondorkeselyűk is. Azt mondják, néha látni őket lebegni a felszálló termálgőz áramlatokban. Nekünk sajnos nem mutatkoztak semmilyen testhelyzetben, a táj viszont csodálatos volt, így könnyedén elfeledkeztünk az összes problémánkról.

A fekvése miatt hívják Cabanaconde-t a világ végének, és azért is, mert szinte olyan, mint a Machu Picchu, azzal a különbséggel, hogy ebben a kis hegyi faluban még laknak emberek. Estére érkeztünk meg, a busz az apró főtéren tett le minket. Közvilágítás, autók nincsenek errefelé. Tapogattunk a vak sötétben (síri csend, a hegyekben vagyunk). A zseblámpánk fényébe hirtelen egy alak ugrott elénk, aki szállással, melegvízzel és forró étellel csalogatott minket a Valle Del Fuego nevű vendégváróba. A hidegtől vacogva követtük jövendőbeli szállásadónkat, aki volt olyan jó üzletember, hogy a település egyetlen éttermén is keresztül vigyen minket. Be az egyik ajtón (sötétség, rusztikus asztalok, gyertyák és egy kemence), majd ki a másikon, a hátsó ajtón. Kisebb séta következett, azt sem tudtuk, hol vagyunk. Hamarosan elértük a szállásunkat, ahol nemcsak villany, de hűvös, nyirkos, fekete penészes szoba is várt minket. Letusoltunk volna, de meleg víz csak egy pillanatig folydogált a rózsából, így visszamentünk a kietlen étterembe, ettünk, ittunk, mulattunk. A vacsora bőséges ököruszályleves, alpaka steak és két nagy bögre coca tea volt, amit meghitt környezetben, közvetlen a kandalló előtti asztalnál fogyasztottuk el. Nyársra húztuk a kenyerünket, és így romantikázgattunk, míg azt vettük észre, hogy az étterem kezd beindulni. Nem tudom, honnan, de bejött még egy házaspár, így a tulajdonos (aki a pincér és a szakács is volt egyben), kicsit gyorsabbra és komolyabbra vette a kiszolgálást.

A vacsora után nagy nehezen visszataláltunk a szállásnak nevezett odúnkba. Hideg volt az ágy, és kellemetlenül poshadt, nyirkos. Belebújásról szó sem lehetett, nem baj, mert kéznél volt egy saját hálózsák, ami két főre abszolút szűk volt, de megoldottuk. Nem kellett volna sok időt fecsérelnünk az ágyazásra és a kényelmes elhelyezkedésre, hiszen nem sok idő jutott a nyugodt pihenésre. Túlságosan lefoglaltak a teendőim a WC-ben. Igen, nagyon komoly gondjaim voltak, nem volt vicces, ugyanis ülőke nélkül nem kényelmes a reggelig tartó ücsörgés, na és ott volt még a láz, amitől nagyon dideregtem.

Másnap reggel nem sok energiám maradt a kanyon túrára, de azért elindultunk. Célunk az volt, hogy felfedezzük a Colca Canyon-t, és végre összetalálkozzunk egy kondorkeselyűvel, ami állítólag nem is olyan messze egy szikla végén éldegél.

ChefLaszlo ínycsiklandozó receptjeit itt találod >>> 

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Hirdetes

Hozzászólások

F.Ilona
nagyon jól szórakoztam a humortól sem mentes, kalndos útleíráson.Köszönöm.
Hirdetes

Magazin

Hirdetes
Hirdetes